[468-449] [448-429] [428-409] [408-389] [388-369] [368-349] [348-329] [328-309] [308-289] [288-269] [268-249] [248-229] [228-209] [208-189] [188-169] [168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
Az ófelnémet vagy második germán hangeltolódás Wikpedia: https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%93feln%C3%A9met_hangeltol%C3%B3d%C3%A1s
Idézek: „...hangtani változás, amely feltehetőleg a 3. és 9. század között ment végbe a német nyelvterület déli részén, tehát lezárult még a legkorábbi német nyelvemlékek megszületése előtt, és amelynek során létrejött az ófelnémet nyelv, a mai déli német nyelvjárások és az irodalmi német nyelv közös elődje. Az első germán hangeltolódás valamennyi germán nyelvet elkülöníti a többi indoeurópai nyelvtől, a második pedig a német nyelvet különíti el a többi germán nyelvtől.
A német nyelvjárások aszerint osztályozhatók, hogy milyen mértékben vettek részt a második germán hangeltolódásban. A Berlin és Köln közötti képzeletbeli vonaltól (az ún. Benrath-vonaltól) északra alnémet, délre felnémet dialektusokat beszélnek."
Részletes, táblázatos formában, sok példával lásd őket az eredeti Wikipedia cikkben - ezekről a hangváltozásokról van szó:
1. P → F, T → Sz, K → Ch (Krizsa: az ilyen hangváltozások bármely eurázsiai nyelvben meglehettek (lehetnek), ahol a nyil mindkét oldalán levő beszédhang is megvolt már.)
Magyar példák: pörög-forog / tikkad-szikkad / Ch-nk nincs – Héber: kén = igen, na-chón = helyes, úgy van / kotev = ir, ma-chtiv = diktál. (A na-, ma- csak előljárók.)
3. T → C, P → Pf, K → KCh (a második és harmadik túl ritka szóváz, de a T→ C átmenet bárhol megjelenhet, ahol a nyil mindkét oldalán levő hangok megvannak.)
Magyar: utca → (hasonulás, a kiejtésben): ucca / tetszik → teccik. (S ahol "tegnapig" se volt irás, honnan tudják, hogy valójában milyen hangok voltak a szó "kisebb egységei"?)
3. B → P, D → T, G → K (Bármely nyelvben meglehetnek, ahol a nyil mindkét oldalán levő beszédhangok megvannak. A magyar nyelvjárásokban is oda-vissza változnak.)
Példák: Búb ← púp, bodor-it ← pödör, büfög → pöfög / domb ← tömb / agác ← (tájnyelv) akác. (A nyilat azért forditottam meg, mert a P, T, K az őshangok.)
4. Th → D (Krizsa: pl. az angolban közismert, hogy a Th lehet zöngétlen is, de más szavakban zöngés is, amikor D-szerü hang lesz.)
Tehát feltételezik, hogy mindez a germán nyelvekben a 3.-9. század között ment végbe. Lehetséges... Csakhogy bármely más nyelvben, amiben a nyil mindkét oldalán levő hangok megvoltak már, mindez – a forditott (vastag) hangváltozások szintén - akár többezer éve végbemehetettek már. Igaz, hogy bizonyitani mindezt csak akkor tudnánk, ha a vizsgálandó nyelvnek már a 3.-9- század előtt is lett volna irása. A magyar, etruszk, stb. vagyis az európai rovások zömét azonban (az óhéber rovás kivételével) a rómaiak megsemmisitették... Az ékirások megfejtéseinél pedig (szerintem) még a hangok beazonositása sem teljesen megbizható.
Összefoglalom: Az, hogy a germán nyelveknek, az i.u. 3.-9. században a fenti hangváltozásokat tulajdonitották (pontosabban, irásleletek nélkül csak feltételezték), semmilyen felhatalmazást nem adott arra, hogy a nyelvészeti kutatásban erre alapozott „szigorú módszertant” vezessenek be – a világ összes nyelveire!
|
A Wikipedia: Az első Grimm hangtörvények-ből idézek: „Fontos hangsúlyozni, hogy az „első” jelző nem a hangeltolódás, hanem a felfedezése elsőségére utal. ...fordulópontot jelentett a történeti nyelvészet fejlődésében, lehetővé téve a nyelvészeti kutatásban a szigorú módszertan bevezetését. Több tudós nevéhez is kötődik... (ezek) eredményei nyomán Jacob Grimm dolgozta ki és publikálta 1822-ben.”
Ugyanott: „Hangtörvényekkel szembeni ellenvetések A szabályos hangváltozások nem minden esetben érvényesülnek. A fent ábrázolt rendkívüli szabályosság úgy áll elő, hogy a vélelmezett szabálynak ellentmondó szóalakok nem kerülnek bele az összehasonlításba. Pl a „csomag” jelentésű szavak az ind. nyelvekben.” (Részletesen, sok példával lásd: az emlitett cikkben). „A fenti (az emlitett) nyelvek közül tehát kizárólag a hindi nyelv őrizte meg a PIE alaphangot (B-vel)... Ezt a szanszkrit badhnaat felhasználásával rekonstruálták. Ezzel szemben az összes altáji nyelvben a feltételezett PIE-alapnyelvi hang található.”
A mai feltételezés szerint a hangeltolódás a Krisztus előtti első évezredben, három egymást követő lépésben zajlott le:
1. Az ős-indo-európai zöngétlen zárhangok (p, t, k, q) zöngétlen réshangokká (f, th, h, hw) alakultak.
2. Az ős-indo-európai zöngés zárhangok (b, d, g, gw) zöngétlenedtek (p, t, k, kw).
3. Az ős-indo-európai zöngés hehezetes zárhangok (bh, dh, gh, gwh) elhagyták a hehezetet és egyszerű zöngés zárhangokká (b, d, g, gw) alakultak.
Krizsa: ahol áthúztam betüket és a 3. sort, azt (most nem indokolom) összetett hangokkal való felesleges bajlódásnak tartom.
Ugyanonnan idézek tovább: „A hangtörvényekkel szemben megfogalmazott érvek szerint Jacob Grimm azért találhatott ilyen összefüggéseket, mert a nyelvekben egy időben létező szóbokrok a mássalhangzóváz különböző változataival fejeznek ki apró jelentésbeli különbözőségeket, ezért az egymástól alig eltérő hangzóvázak a nyelv fejlődésének minden állomásában állandóan jelen vannak. Azaz a mássalhangzó-vázakban a grimmi feltételezésnek engedelmeskedő hangzóváltások az értelmi finomítások nyelvi eszközei, nem pedig önmagukban való, időben ható, egzakt nyelvfejlődési elemek.” (Krizsa: EGYETÉRTEK.) "A hangtörvények és a nyelvcsaládok fogalma ma alapvető, definitív részét képezik a nyelvtörténetnek, ezért ennek kritikája tulajdonképpen a teljes mai történeti nyelvészet kritikája is."
Krizsa: IGEN - a hivatalos összehasonlitó történeti nyelvészetet teljességében el is vetem.
Bizonyitás: 1. a héber nyelvnek már a mai betüirással irt Ószövetsége ismert volt – nemcsak a két Grimm korában, hanem i.e. 1ooo évvel is. Tehát tudhattak róla, hogy ezek nem csak a képzeletbeli „indoeurópai ősnyelv” jelenségei: P → F / K → G / T → D / K → H. A magyar nyelvet már latin betükkel is irták i.u. 1ooo-ben. Ott is megvannak ezek a (és még több) hangváltozás. 2. A finnben (kivéve a legújabbkori vándorszavait) a mai napig sincs F, B, G (és C, Z sem). A hangváltozások tehát, eredetileg, egyirányúak.
Következik: Az ófelnémet (a második germán) hangeltolódás kritikája.
|
Ez következik: a Grimm hangváltozások összehasonlitása (a 2000 éve változatlan) héber irással / és a jiddisben levő azonos héber szavakkal. A különbségek ott voltak Grimméknek, nem volt nehéz utánanézniük. A Grimm törvények a mai (15o éve még mindig maiJ) - hivatalos tört. nyelvészet alapját képezik. Egészen biztos, hogy e törvényekhez a jiddisben levő héber szavak (ezek kiejtésének elváltozásai) adták az ötletet. Nekem ugyan nem, mert én a Grimm törvényekről, 3o évvel ezelőtt, nem is hallottam még. Én csak egy itt történt, humoros esetre emlékezve, pár éve kezdtem kapisgálni... Dehát mitől „torzultak el” a héber szavak a jiddisben? Attól, hogy német beszédet hallottak a környezetükben – s a németben ekkor már igen sok szóban felcserélve hallhatták a T→Sz, T→D, P→F, stb.-t. Ennek hatására e hangok – ösztönösen – az eredeti héber szavaikban is felcserélődtek. Honnan ismerték (nem minden zsidó, de sokan) az eredeti, 2ooo évvel ezelőtti kiejtést (is)? Leginkább a PONTOZOTT Tórából (=Mózes 5 könyve). Arra volt jó a pontozás, hogy a szent szövegeket a szétszóratásban is helyesen lehessen kiolvasni.
Szal 1981-ben szöktem ki a Pesten született vőlegényemhez. (Egy mütétben, már régen meghalt). Arról, hogy valszeg nekem is volt egy 150(?) éve kikeresztelkedett felmenőm, csak sejtéseim voltak. Okmány, vagy bármilyen zsidó (akármilyen vallási) hagyomány nem volt a családban. Héberül persze már M.o.-on is tanultam, hiszen, csendben, már évek óta készülődtem. Na jó, megérkeztünk (a legkisebb gyerekemmel). A férjem eléggé ismert volt, mert korábban az egyik város pénzügyi feje, és "szegény", mint az alsó-átlag. Hja kérem, igy jár-kel az, aki tisztességesJ. Meg voltunk hiva a vallásos valakiék nagy esküvőjére. Már jól beszéltem héberül, azzal nem lett volna gond. Csak valami brisz-ről volt szó az asztalnál, amit körbeültünk. Ez egy ünnepség lesz, gondoltam... Mi az a brisz? – kérdeztem hangosan a férjemet. A brit jiddisül – felelte szintén hangosan. Hogy, ha már úgyis mindenki hallotta, hogy az új feleség egy szót se tud jiddisül, legalább azt értsék, hogy „rendes” héberül viszont tudok. (A Brit = szövetség. A fiúcsecsemő körülmetélése, és az ilyenkor rendezett családi összejövetel is, brit. (Ma már itt is sokan kórházban... és egészségi óvintézkedésnek tartják a kis mütétet. Mint az amerikaiak. (De most nem is erről van szó.) Mitől lett nekik a németajkú zsidóknak Sz a T-ből? Ha már annyira vigyáznak a szent nyelvükre, amit „az Isten adott”, a jiddisben miért nem vigyáznak? – na, most jól lebőgtem, gondoltam. 30 év telt el azóta... csak most keritettem sort a Grimm törvényekre.
|
Azt nem reméltem, hogy a világhirü testvérek "megfelelő" származása is kiderüljön az internetről, a családfakutatásnál - mert az indoger... oppá, az indoeurópai nyelvészet ősatyjairól persze, hogy akkor se irnák le, ha esetleg... Nem baj, nekem ennyi elég, hogy igazam legyen:
http://explorerworld.hu/2013/07/29/a-grimm-fiverek-nyomaban/ Ez a cim: Jacob és Wilhelm Grimm, a nyelvzseni testvérpáros.
“A két testvér igazi nyelvzseni volt: Wilhelm 15, Jacob pedig 13 nyelven beszélt.”
Na kérem. Olyan nincs, hogy tizen-ahány nyelv között ne lett volna meg nekik a héber. Még a keresztény papok is mind tanulnak héberül - ma is - legalábbis az Ószövetséget tudni kell nekik kiolvasni. Jiddisül meg, akik zsidók közelségében laktak / a kereskedők egymás között / a vegyes körzetek orvosai, stb. mind tudtak valamennyit jiddisül. 1oo-2oo éve Német- sőt Magyarországon is sokkal többen tudtak, mint ahány zsidó volt.
|
Te kati!
Ezek az "indoeurópai" nyelvészkedések tényleg baromságok.
2018.01.12 07:53 Krizsakata |
A héber magánhangzók 1. Az א (alef) betü. Innen idézek (a dőlt betüs szöveggel nem értek egyet): https://hu.wikibooks.org/wiki/H%C3%A9ber/Alefb%C3%A9t
Az alef a héber ábécé első betűje. Hangtalan, üres mássalhangzót jelöl. A szó egy rövid pillanatra megszakad, megáll. Ha egy szó elején áll az alef, akkor azt mutatja, hogy ez a szó magánhangzóval kezdődik. Krizsa: Az alef nem hangtalan és nem mássalhangzó jel. Hanem: elvileg bármely lágy, de legtöbbször ȧ / e-é magánhangzót jelentő betü. Pontozott irásban a konkrét magánhangzók kicsike jeleinek egyike (ilyenek: ׇ ַ ֶ ֵ ) kerül az előző mássalhangzó alá. És pontozatlan irásban? Abban semmi, mert aki birtokában van a nyelvnek, a mássalhangzó (gyök)-vázat meglátva általában felismeri már a szót. Nem mindig van pillanatnyi ’szakadás’. Ha van is, az csak olyan, mintha új szót kezdenénk: mint magyarban ’leugrik’, ’kiáll’ → két lágy magánhangzó találkozása. Ehhez nem kell pillanatnyi gégezár. (Lásd az ájinnál, ahol van, kell.)
2. Az ע (ájin) betü. Angolból forditom a fenti linkből: „Ez, az alefhez hasonlóan pillanatnyi, együttmüködő(?) gégezár, de ha a szó végén van az ájin, akkor néma.” Krizsa: Az ájin a torokmagánhangzók közös betüje, bár legtöbbször ez is csak ȧ, e-é. A szóvégen levő ájin is torokmagánhangzó, amit mélyről, kissé keményen ejtünk. Nem néma tehát. Az aleffel ellentétben itt tényleg van pillanatnyi szakadás: a ‘gégezár’. Kell is, mert a szájban fent kialakitott mássalhangzó / vagy lágy magánhangzó utáni torokhang mindig lent-ről, a gégéből indul. S mit értenek azon, hogy együttmüködő gégezár? Mivel müködne együtt? Pontozás nélkül nyilván semmivel (pedig sem az ókori, sem a mai héber nem pontoz). A pontozás viszont, a hivatalos nyelvészet szerint, nem betü. Persze, hogy nem, hiszen a magyar á, é, ó, stb. sem külön a + ékezet, hanem együttesen betü. Szerintem, a hiv. nyelvészet összekeverte a magánhangzók kiejtésbeli variációit (hosszú, duplázott, torokból ejtett, stb. – a nem-latin betüs irás szerkezeti megoldásaival. Miért kellene némának tartani ezt a két betüt? Miért baj az, ha a kétféle magánhangzóhoz két közös betüt rendel a sémi gyöknyelv, amely pont annyi segitséget nyújt a helyes kiejtéshez, amennyi szükséges! 3. Az i/J az egyik félmássalhangzó, a betüje közös: י, ez a jud. (A másik a lágy H: ה).
4. Az O és U betü (ami a W-vel is közös), a ו, vav. Ha O, akkor (pontozva): וֹ, ha U, akkor: וּ.
5. Egy nagyon rövid ‘Ö’ is gyakran kihallatszik a héber beszédből, de betüje nincs. A hivatalos nyelvészetben is ismert swá hangról van szó. A héber ezt csak alápontozással tudja jelölni – ha akarja – de általában (könyvekben, újságban) nem tartjuk szükségesnek a pontozást. Egy példa: Igy irom משולש. Igy mondom: mösulás = háromszög. A héber szótárak azonban, ahol nem tételezik fel a szótárhasználó perfekt nyelvtudását, ma is pontoznak. Nézzük pontozva: az M (מ) alatt egy kicsi kettőspont (:) van – ez jelképezi az elkapott swá hangot → a mö szótag. Mindkét S (שׁ) felül-jobbra pontozott. Az ‘O’ (וּ) ilyen. Az L (לָ) alatt egy kis T van, ez együtt a ‘lȧ’ szótag.
Összefoglalás: még a pontozatlan héber irásnak is vannak magánhangzó betüi: I, O, U, alef és ájin. Az összes magánhangzójuk, de mindet csak kiejtésekor halljuk: I, O, U, Ȧ (nem-magyaros, nem-mély” A), E-É – plusz a nagyon rövid, elkapott ö → ez a swá.
|
Megjegyzés: a Gyöknyelvészet új kiadásának (kb. 1300 oldal) megirása előtt hol ezt, hol a másik gépemet frissitik – ideiglenesen nincs hosszú I és Ü betüm (se)...
13. A “rossz” R: ר (rés). Nem őshang, de az eredete a legősibb morgó-reszelő torokhang. Azért rossz, mert ha szókezdő, az a szó általában (bármilyen nyelven) rosszat, vagy a helyzet rosszabbodását jelenti. Ennek ősi oka: a természetes környezetben élő (ember, állat) számára a külvilág rrr tipusú zajai örökletes módon fenyegetést jelentenek, amire azonnal RÁ kell figyeljen. Héber helyett (ahol hasonlók a jelentések) ezúttal a magyar gyökszavakat mutatom be: az RX gyöké: rá, reá, ri, ró (vés) / az XR gyöké: ár, ár(szúr), ár-áru-ara, erő, (oda)ér, (meg)éri, ir (ez is ró), óra (múló idő) őr, úr, ür-ürü – jelentéseit nem kell magyarázni… Az R, mint szó- (gyök)kezdő a héberben, magyarban (a legtöbb nyelvben!) még akkor is “rossz” értelmeket hordoz, ha már nem gyökszó, hanem bővitett. Akkor is, ha az R csak a második mássalhangzója a gyökszónak, pl. bir, csőr, szár, tör, ver, vér. Sőt ragként is igy rag-ad. Szóval ne butáskodjunk, a közömbös L és a rossz R igeképző sem cserélhető.
14. A héber S/Sz: ש (sin és szin a nevük) csak abban különböznek, hogy (ha szükséges, de legtöbbször nem kell), a ש betü pontozható. Amikor S, igy: שׁ, ha Sz, akkor igy: שׂ. A szin azonban elég kevés szóban fordul elő. S ez mit jelent? Azt hogy, legalábbis a héber ősnyelvében, először az S hangot használták. Csakhogy ezzel nincs vége, mert van egy fiatalabb Sz betü is: ס (szameh). Igen, hasonlit a szóvégi M-re. Honnan tudom, hogy fiatalabb? Elsősorban kultúrszavakban fordul elő. Miért van két különböző betüje a régi és a fiatalabb (T, Sz) hangnak, főleg, hogy a kiejtésük is közel azonos? Mert a héberben több (4) nyelvi réteg fedezhető fel (a magyarban 3, és valszeg ugyanazokJ). Az ok: 1. Időbeli szakadás(ok), majd megújulás a nyelvhasználatban (ha ez az irásbeliség kialakulása után történt). 2. Rokonnyelv bekebelezése (szintén az irásbeliség korszakában) - aha! Hát akkor, mi magyarok, nemcsak KM őslakók vagyunk, hanem már régesrég irunk is...
15. A héber C: צ és szóvégi ץ (cadik) Csak egy betü, de a szavak végén lenyúló alakot kap. A C hangot, a kiejtésben, a torlódó TSz is előállitja: pl. tsziszá (ס) = pezsgés, forrongás, tszugá = hátrálás, visszavonulás. Cs betüjük nincs, de a kiejtésben, torlódó TS állitja elő. Pl. tésa, tsi’i = 9, kilencedik, tsu’á = segitség, megváltás, tsuvá = válasz, tsuká = vágy, szenvedély (Ady Endre: Most elbocsátlak, kis női csukák!) A magyar C-vel és Cs-vel kezdődő szavak nagy része egyaránt rokonitható a C-vel kezdődő héber szavakkal. Két kedves szavunk héber rokonszavai: ciwec = csiripelt, csicsergett, cseveg / cove = sereglik → csibe.
16. Z hang a legújabb mássalhangzó (ez is a délvidékről származik): ז (zájin). A szótárakban, mint várható, kifejezetten kevés a szava. Honnan tudok ilyeneket, hogy “a délvidékről származik” valami? Onnan, hogy a déli nyelvek szavaiban a Z már nem ritka, “felfelé” azoban egyre fogy. Egyre kevesebb nyelvben van, s ha mégis, egyre kevesebb szóban. Tehát: délről jött. Zs viszont se hang, se betü nincs a héberben. Idegen szavakban sem tudják leirni? Azt igen, pl. יהקריג = Krizsa (Zs = G + felülvonás) – igy, bár néha Krigá-nak mondják a nevemet, általában helyesen olvassák ki. A zöngés Z/Zs páros a zöngétlen Sz/S páros hangváltozása. Kb. 3-4 ezer éves lehet. ---- Ez lesz a legérdekesebb: A héber magánhangzók következnek.
|
8. H hang. A héberben ez is kétféle hang, de itt betüjük is kettő van. A “normál” H értelem hordozó (gyökképző) őshang: ח (het). A lágy H viszont félmássalhangzó (mint a J) – és alig halljuk: ה (hé). Gyakran előragként szerepel: mint egybeirt határozott névelő (a, az) / kérdőszó (-e? vajon) / és nyelvtani jelenségek (múltidejü igemódok) főszereplője. A két H-t nem lehet felcserélni.
9. K és K/Ch. Két külön betüjük van. Az ősi K a ק (kuf a neve). A váltóhangnak csak egy közös betüje van: כ (kaf), ami gyakran „köhögős-kinos” értelmet hordoz. Nem szabad felcserélni őket. A כ a héberben általános viszonyitó előrag is: mint, olyan, ahogy, amikor, amerre, stb. Kitalálod, mitől lett a különböző nyelvekben Cézár a Készár? (A héberכ és a latin C tükörbetük – de a két nyelv irásiránya is forditott:-).
10. L: ל (lamed). Magyar Ly-os szavak rokonait (más nyelvekben is) leginkább L-et vagy Li/J-t (és nem J-t) tartalmazó szavaknál találjuk. De ehhez idegen nyelv se kell, a magyar tájszólásokban is: folyik → folik, mély → mél, kölyök → kölök, hülye → hüle, lyuk → lik, luk. Az L a legelterjedtebb kozmopolita (rengeteg nyelvben meglevő) igeképző. Héber előragként a jelentése: -ra, -nak, -hoz(zá), -ig és a -ni (főnévi igenév képző a héberben). Szó-, vagyis gyökkezdőként viszont, a többi mássalhangzóhoz képest, szerény a szóállománya.
11. Az N is őshang: נ és a ן (nun) A betü csak egy, de a szavak végén lenyúló alakot kap. Az N indulatszavak mássalhangzója (na!, ne!, ni!, no!) / a mozgás és növekedés gyöke / és nyelvtani (müveltető, részben a visszaható) igemódok fontos előragja. Az N és későbbi hangváltozása, az M, nagyon sok nyelvben az énfogalmat fejezik ki. Ny betü nincs a héberben. És a kiejtésben? A héberben nem találok, de magyarban (vogulban?), eredetileg a Ni/J állithatta elő, a nyil, nyilik.
12. Az M az ősi N késői hangváltozása: מ és szóvégi ם (mem). Ez is csak egy betü, de szavak végén begömbölyitik. A héber ma ze? (hoppá!) = mi ez? Szó- (gyök)kezdőként magyarban a “ma” (mi-kor mi-t csinál?), héberben (ahol szárazság van) a “viz”, finnben (ahol köröskörül viz van) a “föld”, vagyis a mindig legfontosabb tájékozodási szempontokat jelenti. Előragként -tól, -től, -ból, -ből az értelme / továbbá a nyelvtani (jelenidős, nyomatékos) igemódok legfontosabb előragja → emiatt lett a leggyakoribb hang a héber szótárban.
|
Na végre! A Gyöknyelvész ABC / A héber mássalhangzók sora Habár a héber mássalhangzók, meg fogjuk látni, 3 magánhangzót (I, O, U-t) is jelölhetnek. A gyöknyelvész abc-t azért állitottam össze, hogy az Összehasonlitó Történeti Gyöknyelvészetben minden nyelvre egységes (az összehasonlitásokat legkönnyebben "vezetni' képes) abc-t használhassak. Mellesleg a gyöknyelvész abc első mássalhangzói (A, B, V/W, G, D) azonosak – és nem véletlenül – az orosz abc elejével.
1. Bemutatkozik a B/V hangváltó pár, amik a héberben az “igaziak”, még együtt is dolgoznak. A betüjük is közös, a ב – bét a neve). A szó elején ez mindig csak B, de belül V és B is lehet. Példa: aba = apa, avot = apák, atyák. A “nem túl régi” (de azért többezer éves) páros – az ősi P-nek a zöngés váltóhangjai.
2. O/U/W. Az egész triász (hármas) egyetlen betü: ו – vav a neve. A szavak belsejében mind a három: O vagy U (de diftongus nem), és W is lehet. Szókezdőként azonban W is “idegen”: csak 6 jövevényszó kezdődik vele. (A W sokkal fiatalabb hang, mint a V.) Szóval máris megvan a héber nyelv két magánhangzója – igaz, hogy betünek ez csak egy. Honnan tudjuk, hogy éppen melyiket kell ejteni a szóban? A kiolvasásban gyakran segit a “befejezettség” felismerése / és az, hogy U-t tartalmazó szóban nem lehet magas hangrendü magánhangzó. De ha mindez mégsem segit, egy-egy betüt a modern héber is szokott pontozni. Mert általánosságban, a mai héber (úgy, mint az ókori) ismét nem pontoz. Erre csak a 2000 éves “szétszóratásban”, az idegen nyelvü közösségekben volt szükség. Szóval ha O, akkor a ו fölé tehetünk egy pontot (mint az i betüre) – és ha U, akkor a baloldalára (וּ) tesszük.
3. A T-nek két betüje is van. A nagyon ősi T hangot a ת (tav) jelöli, az újabbat a ט (tet). Ez utóbbit kicsit keményebben is ejtjük. Honnan tudjuk, hogy a tet fiatalabb? Onnan, hogy főleg kultúrszavakban fordul elő. Ty nincs a héberben, de a TJ torlódás, a kiejtésben, azt is előállitja: tájis, tjasim = bakkecske, bakkecskék / tijet, tjúta = piszkozatot irt, piszkozat.
4. D (ez a T zöngés párja). Betüje a ד (dalet). Egyetlen zöngés mássalhangzó sem őshang, mind későbbiek – de nem egyidősek. A D igy is “történelem előtti” hang – sokezer éves. Ezt honnan tudhatom? A finnből, ahol a D megvan ugyan, de kezdőhang nem lehet. Ez a jelenség (héberben is) arra utal, hogy az ilyen hang már késve érkezett a nyelvbe – nem válthatott gyökkezdővé.
5. A P/F hangpáros mindkét tagja zöngétlen. A P egyike a legősibb beszédhangoknak. Az F viszont fiatal – a délvidékről, lassan terjedt felfelé. Visszatekintünk (1. pont) a zöngés B/V párosra, ami a zöngétlen P/F kereszt-hangváltozása. Ez azt jelenti, hogy – esetenként – mind a négy hang felválthatja egymást. De azt nem jelenti, hogy biztosan fel is váltja! Amikor két nyelv hasonló / vagy azonos szavait rokonitani akarjuk, azt egy sor vizsgálat kell, hogy megelőzze. Ismerni kell a két szó eredeti (hangváltozás nélküli) gyökvázát, és a megváltozottakat is. Ismerni mindezek gyökszavait, szóbokrait – mindkét nyelvben. A rokonságot tehát nem a nyelvek kipécézett szavaira, hanem sok (akár több tucat) származékuk átvizsgálása után mondhatjuk ki. (S a “nyelvcsaládokra” való idejét múlt felosztás, bizony, nem számit.)
6. A G hang a kétféle K s a szintén kétféle H újkori, zöngés változata. A G legtöbb nyelvben még i.e. párszáz évvel sem volt jelen. Gy sincs a héberben, de a kiejtést tekintve a DJ torlódás ezt is előállitja. Gy-vel ejtendő a héberben: d’jó = tinta (eredete a dió-festék), djukán = arckép, portré, djóta (az újabb t-vel) = emelet, djah (lágy h) = siklórepülés (a lovak biztatása: gyija!).
7. A J hang valójában (a legtöbb nyelvben): I/J. Vagyis a kül. szavak kiejtésekor ez is, az is lehet. A héber ezt komolyan is veszi, mert közös betüt használ mindkettőre: י (jud a neve). S megvan a harmadik héber magánhangzó betü is. A jud a legősibb igeképző (de ebbéli szerepét már nem igazán értjük). A J a későbbi L és még későbbi R igeképzők őse. Magyar példa: a fő (a kölyök-fej) mit csinál? – tejet fej. Ennek héber rokonszava a pija = szopóka, szájacska (amivel a pe = száj – de magyarban a felnőttek feje: pijálJ). Folytatás köv.: a K hang.
|
Meg szeretném erősiteni, hogy a kétféle magánhangzó a héberben kétféle szót is képez. (S a magyarban, még ha nagyritkán torokhangzóvá mélyül is, attól a szó értelme nem változik.) Példák. Az XB/V-D gyökváz (a B/V ismert hangváltozás, az X bármelyik magánhangzó): a héber avád = dolgozott, eved = rab-, szolga, oved = dolgozik, ibed = megmüvelte, kidolgozta, ubád = megmunkált, kidolgozott. MOST figyelj! Lágy magánhangzókkal: avád = elveszett, ibud = veszteség, oved = veszendő, tévelygő, avud = el van veszve. Még egyet XCR gyökváz: ocer = megáll, lefékez, visszatart, letartóztat / ocer = gyüjt, felhalmoz.
Miért „nincsenek” magánhangzók a héber irásban? (Ez sem igaz, csak az, hogy kevés van.) Hát ugye a magyar rovásban is kevés volt – továbbá az óhéber irás szintén rovás volt (a betük hangértéke már eltért). Jó, de ez mégsem magyarázat! Miért nem volt szükség (és ma sincs, nem pontozunk:-) a legtöbb magánhangzóra a héber irásban? Válasz: ugyanazért, amiért a magyarba se kellett - mindkét nyelvben a magánhangzó illeszkedés irányit. Amit a beszélő automatikusan (gondolkodás nélkül) használ. Jé, ott is van illeszkedés? Igen, bár nem mindig - csak legtöbbször. ÉS HA MÉGSE? Akkor nyelvtanozás nélkül is "tudjuk" (használni tudjuk), hogy az egy olyan szó, amit a 2o.században folyamatos igének = és foly. melléknévi igenévnek fognak nevezni). Pl. Tiszteljük a dolgozó (mit csináló?) dolgozó (milyen?) népet. A HÉBER HANGOK bemutatása és betüjeleik következnek - a legszükségesebb magyarázatokkal.
Előzetes tudnivalók. A beszédhangok ÉS irásjeleik összessége – két különböző dolog. Akkor is, ha nem képirásról, hanem a hangokat egyenként kódolni igyekvő betüjelekről van szó. Egyrészről minden beszédhang a természetes nyelvfejlődés terméke (s legalábbis a régebbiek, örökletesek is). Másrészről - az irások és azok betükészletei mesterséges találmányok. 1-2 ember állitja össze őket, s mindig egy “pillanatnyi” kor termékei. Később azonban, amikor a nyelv további beszédhangokat / hangváltozásokat vesz át a távolból odavándorló népektől, ezeket a “lezárt” betükészlet már nem tartalmazza… a következmény a meglevő betükészlet ismételt, gyakran “zürös” kiegészitése.
Például a magyar Gy betükombináció a kiejtésben legtöbbször DJ. Ha a C/Cs helyett a TSz/TS torlódásait keressük egy bármilyen nyelvü szövegben, kiderül, hogy e torlódások is a C-t és Cs-t kódolnak. Vagy pl. H hangunk kétféle van: a lágy H (pl. méh) és “normal”: (pl. három) – mégsincs két különböző betüje a magyarban. Az Ly, amit ma közel azonosan ejtünk a J-vel, értékes nyelvtörténeti bizonyiték. Arra jó, hogy az Ly-os szavak rokonságát, más nyelvekben, csak L (és nem J) betüt tartalmazó szavak között lehet keresni. Sajnos, mivel az MTA mindebből semmit nem akar érteni, azon buzgólkodik, hogy mielőbb kiirtsa a “felesleges” Ly betünket.
Ezzel az előzetessel arra akartam rámutatni, hogy a héberben, ami a magyarhoz hasonlóan kellemes fonetikus nyelv, ugyanúgy nincs külön betüje minden hangnak, mint a magyarban.
|
A magyarban nincsenek valódi (értsd: mindig a gége mélyéről ejtett, a szó értelmét befolyásoló, ezért a lágy párjával nem helyettesithető) torokhangok. Csak az emlékük, hogy „úgy is ki lehet ejteni” villan fel néha, pl. indulatos beszédben, egy pillanatnyi szünet után a következő magánhangzónál... Legalábbis én ilyen eseteket figyeltem meg. Példák (a piros magánhangzó előtt van a szünet): Ki kéne már ’irtani ezt a rengeteg gazt! / Odanézz, omlik az egész!
Közben új témával jelentkezett Karcsi barátunk. Vagy mégse új? mert pont a torokból-éneklésre akar példát hozni. Én meg épp most mondtam, hogy a magyarban nincsenek valódi (a szó értelmét is megváltoztató) torokhangok. S a csángó tényleg magyarabb a magyarnál! Még egyszer meghallgattam a link videoját, jobban odafigyelve: igen, én is kihallok belőle torokmagánhangzókat. Mássalhangzókat persze nem, hiszen a mássalhangzók a szájban, valamely „akadálynál” képződnek. Dehát az egész dalnak (s több csángó dalt is lehallgattam) végig van valami különleges tájszólás-zöngéje... Lehet, hogy általában is mélyebbről énekelnek? Vagy hogy rájuk jellemző módon, másképp használják a gégeizmokat? Én azonban (a vas-zalait kivéve) sem a tájnyelvekhez, sem a zenéhez nem értek... Mégis örülök, hogy ezt Karcsi szóbahozta. Mert nagyon valószinü, hogy a tájnyelvek tüzetes elemzése a történeti összehasonlitó nyelvészet számtalan nyitott kérdésére adna választ.
Nos, szabad a pálya! Egy tucat történeti gyöknyelvész még bőven elférne mellettem (utánam:-). Mire lehetne jó két-két nyelvnél a tájnyelvi kiejtéseket is összehasonlitani? Például a görögöt és a csángót... (Varga Csaba nyomán: a szejpités... ). De mivel görögül nem tudok, ez csak egy ötlet. Én meg, lényegében a vas-zalai kiejtésből értettem meg, hogy a magyarban is van O/U(diftongus)/W. Hogy nemcsak a héberben van. Csak mi, mivel nem használjuk a W betüt, sajnos nem különböztetjük meg a kétféle V-t.
|
Kedves Kati!
...nem tudom ez szemlélteteti-e a torokhangok használatáról mondottakat?
https://www.youtube.com/watch?v=wm7nOiIb68Y
Simon Ferenc Józsefné : Én kimenék ajtóm elejibe...Youtube..
...ez egy csángó Énekes Asszony volt...Domonkos Pál Péter buzdította hogy énekeljen... vannak más felvételei is.
Ha összeveted más előadók énekével, hallható, hogy a csángó torokból, a többiek szájból énekelnek...
|
Ez csak a bevezetés volt, hogy hogyan ismerkedtem meg velük (a torokmagánhangzókkal). Na, és mennyi van belőlük, ugyanannyi, mint a lágy magánhangzókból? Nem, legalábbis a héberben jóval kevesebb. Másképp jelölik őket, talán nem is betükkel? Igen, egészen másképp - habár a "rendes", lágy magánhangzók legtöbbjét sem egy szokásos betü jelöli... Csak kiejtésbeli a különbség (s az is inkább csak az arab országokból érkezőnél) van, vagy sokkal nagyobb a jelentőségük? A torokmagánhangzóknak óriási jelentőségük van. Egy egészen új (gyöknyelvészeti és nyelvtörténeti) világ:-)))).
Talán a magyarban is felhangzik ősi torokmagánhangzó? Bizony. Ugyan minálunk csak hallani lehet (ha jól odafigyelünk), de nem jelöli semmi. Holnap azt is elmesélem, mikor lehet ilyet hallani.
Ma van a holnap:-). Ez most egy gyök(váz), vagy kettő: PX és PX? (Az X torok-, az X lágy magánhangzó.) Ez KETTŐ. Dehát azt mondtuk, hogy a gyökvázat csak mássalhangzók épitik fel. Ez igaz, csak a sémi nyelvek ősi torokmagánhangzói még nem tanulták az iskolában, hogy kétféle beszédhang van: magán-, és mássalhangzó. Amikor ők „megszületettek” ez még nem volt kitalálva. Nem is lehetett kitalálva, mert a mássalhangzók elkülönitésének csak ott van értelme, ahol a magánhangzók mind lágyak. A sémi torokmagánhangzó tehát öntudatosan felveti a fejét és résztvesz a gyökképzésben. Na, most mi lesz? Ha más értelmü gyököket fog képezni, mint a lágy párja – akkor tényleg két különbözőt kapunk. Egészen más, vagy nem egészen? Nehéz kérdés, mert a torokmagánhangzós gyöknek többnyire van valami köze a lágy magánhangzós érteméhez / de az se mindig.
Példák. Ez a PX gyökszava: po’e = béget, bőg, kiált / ez pedig a PX-é: pe = száj. (Emlékszel? A finn paa = fej. Biztos, hogy rokonszava a héber száj-nak.)
Másik. Legyen a torokmgh. a szó elején – s két nagyon gazdag gyök következik: XR és XR. Ezek az XR gyökszavai: ár = felébred, ér = ér, éber, or = bőr (fénylik), ore = átönt, kiürit, kitakar, feltár.
S ezek az XR-é: ari = oroszlán, or = világit, fény, ur = fény, tüz, ore = leszed, letép, átkoz. Van valamennyi kapcsolat az ilyen gyök(váz) párosok között? Itt igen. (Legtöbbször van.) Sok ilyen gyökpáros van a héberben? Százával vannak. Szóval miért nem vesszük „egy kalap alá” őket? Mert ha van is értelmi kapcsolat, az már nagyon távoli...
A magyarban azonban nincsenek valódi (értsd: minden szöveg-környezetben érvényesülő) torokhangok. Csak az emlékük villan fel néha: pl. indulatos közlésekben, apró beszéd-szünetek utáni magánhangzónál... erre is fogunk példákat látni.
|
1981-ben pattantam le – de már 4 éve ismertem a második (az itteni) férjemet. Lesz, ami lesz, hátha... már M.o.-on is tanultam héberül. A TOROKHANGOK nem „rendes” magánhangzók, mondta a m.o.-i tanárom - ezeket mélyről, kissé rekedtesen ejtjük. (Póbáld ki Te is, olvasó! A száj végig nyitva, az arc nem mozdul: a, á, e, é, i – az o és u-nál ugyan már kerekiteni kell kissé az ajkat. (Ö és ü, amik újkori hangok, a héberben sincsenek, sem torok-, sem „normális” lágy maganhangzóként). Szökve, a 9 éves legkisebbel – ez még a komm. alatt volt – huh! – de sikerült. Görögországon át jutottunk ki. Bekerültünk az ingyenes héber nyelviskolába. A héberben TOROKHANGOK is vannak, mondták ott is, amiket másképp kell(lene) ejteni. De ha nem megy, kedves európai bevándorlókJ, sebaj – igy is meg fognak érteni titeket. Hát nem igazán ment – de annyi haszna mégis lett az oktatásnak, hogy mi is hamar megértettük a „keleti” zsidókat.
3 év mulva elévült a „bünöző” mivoltom. A svéd követség közbenjárásával kaptam engedélyt, hogy ismét bemehetek M.o.-ra. (Bár elsőre azért kitoloncoltak mind a négyünket – 2 hétre – Ausztriába... kisbabával, aki közben született. A pénz persze elfogyott... majd mégis beengedtek.) De aztán több zür nem volt, azóta nagyon sokszor voltunk M.o.-on, sőt a magyar állampolgárságom is megmaradt.
Szóval a héberben két sor magánhangzó van: az ősi torokmagánhangzók és párhuzamosan a „normálisak” (lágyak) is megvannak. Ezekután – nem fogod elhinni – a hivatalos indoeurópai nyelvészet „megszüntette” a torokmagánhangzók létezését. Ilyen a nyelvészetben nincs (náluk). Csak gégezárról beszélnek (egy pillanatnyi szünet) az ilyen magánhangzók előtt. Persze, hogy van pill. szünet, hiszen a torokmgh. képzése LENTRŐL indul, hát a folyamatos FENTI szájmozgást meg kell szakitani egy pillanatra és „csupasz” gégerezgéssel folytatni a beszédet.
Jó kis trükk, mi? Ezzel szabadult meg a hiv. nyelvészet attól, hogy a sémi nyelvekben meglevő ősi magánhangzókat emliteniük kelljen. Nem is tanitják (vagy 20 éve?) sehol. És akkor azt se kell többé, még a nyelvészeknek se tudni, tanulni, hogy a sémi nyelvekben ma is megvan az ősi kiejtés. Az emberi nyelvek hangfejlődésnek soktizezer éves, elő bizonyitéka. 300 millió afrikai és közel-keleti beszélővelJ.
Az általam (többé-kevésbé) ismert 6, nem-héber nyelvben nem is maradt torokmagánhangzó – csak az egyetlen jerü (ы) az oroszban. (Vagy a finnben hallatszik azért? - de a finnt nem beszélem, s csak egy kicsit ismerem.) Ott tartottam (lejjebb), hogy a sémi torokmagánhangzókból lettek a diftongusok (kettős-magánhangzók, pl. Vas megyébenJ: tauak = tawak, szóual = szówal, uan neki = wan neki) – majd azokból a lágy (Európában ismert) magánhangzók. De nemcsak! Az ősi torokmagánhangzók egy része, a „keménykedők”, a lelágyulás folyamatában mássalhangzóvá is válhattak: ilyen az R, a W (ami nem a V), és valszeg az L, N is. Azok a mássalhangzók, amik a kül. nyelvekben többféleképpen is kiejthetők: mint a R, ami nem-pergő is szokott lenni, meg el is tünhet. Mint a W, ami O/U (vagy más diftongus) is egyben – meg a szóból szintén „eltünhető” L, N.
|
Nna, az eső is elállt. Ja és kösz, Imre.
A történeti gyöknyevészet legnehezebb elméleti anyaga következik: a (ma is meglevő) sémi torok-magánhangzók és az európai diftongusok (kettős-magánhangzók) - végállomás: az európai lágy magánhangzók kérdése. Erről sehol máshol nem hallhattál még - pedig nagyon fontos:-).
|
ÖSSZEFOGLALÁS: a gazdag PC / PCs / FCs gyökváz tanulságai. A magánhangzókkal feltöltött gyökszavak minden?... nagyon sok természetesen fejlődött nyelvben genetikusan öröklődő környezet-ismeretet, s a beszédünkben rokonszavakat „cipelnek”. Nincsenek tehát véletlen szó-hasonlóságok. A legtávolabbi nyelvek között sincsenek. A „nyelvcsaládok” 1-2-3 ezer éves ősnyelvekre való visszavezetése (mivel a nyelvek eredete nagyságrendekkel régebbi), a 19. századi naiv feltételezéseken alapult. De ez ma már, amikor bőven eleget tudunk a nyelvekről (is, a genetikáról is), a hivatalos történeti nyelvészet részéről szándékos megtévesztésnek minősül.
Mi az oka a hivatalos nyelvtudomány takarását felhasználó, kitartó, makacs megtévesztésnek? 2000 éve ugyanaz: a „fél világot” gyarmatositó Róma után a nyugateurópai, immár az egész világot gyarmatositó, de mindössze egyezer éves „indoeurópaiság” tekintélyének, azon belül a NYELVEIK felsőbbrendüségének elismertetése. Ezt a célt pedig a 19. század óta a KM-ősnyelv fenyegeti leginkább. A nevesincs ős-KM populáció. (Tóth Imre: „Nem jöttünk mi sehonnan”.) Krizsa: ...csak mentünk – valóban innen szóródtunk Észak-Afrikába, majd Ázsiába sokfelé, s egy részük visszafelé is.
|
A PC, PCs, FCs gyökök gyökszavairól. A P/F közismert hangváltozás. Ez nem jelenti azt, hogy szabad őket bármikor felcserélni – csak akkor, ha az összehasonlitott gyökszavak, azok származékainak jó része is, és az értelmük hasonló: minél több (de min. két) nyelvben. Tehát akkor szabad felcserélni, ha SOK (2-2-nél több) rokonszót találunk. (A hivatalos tört. nyelvészet etimológiáját is mindig átnézzük.) A C/Cs összetett hangok: TSz/TS. De az, hogy „összetett”, nem a beszédképzés, csak a betü-jelölés kritériuma. Mivel az S/Sz eredetileg (sok nyelvben máig) nem vált szét két hangra – a C és Cs gyakran felcserélhető / vagy mégsem. Ilyenkor mi dönt? Az, ha a szavak jelentése is hasonló.
Az elemzést a hivatalos nyelvészet (Tótfalusi szótár) etimológiáival kezdjük – már ahol megvannak. Pác: sós, ecetes lé - hús, sonka puhítás-, tartósításra / színezős oldat fa konzerválására’: diófapác. A bajor-osztrák paz, pais átvétele, németben Beize. A pácol külön átvétel a német beizen, bajor-osztrák pazn formájából. A héber pac’á = kinyitotta, feltörte. (A kék héber szó.) A finn petszi = pác.
Paca, tintafolt. A disznó ® poca új jelentésben rögzült, részint a pacni hatására, részint mert a tintafoltot malacnak is nevezték. (Krizsa: a pacni / malac etimológia-sor zavaros.) Pac = szétszórta.
Peca, pecázik. Hangfestő eredetű, valószínűleg a peca (halfogó horog) származéka, de lehet, hogy a pedz, pöcköl igék rokonságából, és mint a pecek rokonát, belőle vonták el. Eredeti jelentése ez lehetett: a hal pedzi, pöcögteti, piszkálja a horgot. (Krizsa: nem.) Poce = (pl. szájat) kinyit.
Piac vásártér, piaci, piacozik. Az olasz piazza (tér), északolasz piaza [piaca] változatának átvétele. Az olasz szó forrása a latin platea (széles városi út), ami a görög plateia folytatása, a platüsz (lapos) melléknévből ered. Pac’á = szétszórta, picá = jóvátette, elégtételt adott (kereskedés). (A barna á torokmagánhangzó).
Pici kicsi, apró. Hangfestő (?) eredetű szó a parányi, pirinyó családjából. A pici-piciny szópár a kicsi-kicsiny megfelelője. Más nyelvekben is vannak hasonló szavak a kicsinységre: latin pusillus, olasz piccion, picciolo, cseh pičik, román puţin [pucin]. Puc = szétszórt.
Pióca, nadály / élősködő, szipolyozó. Szerb-horvát, szlovén, szlovák pijavica. Magyarban két nyílt szótagos tendencia és a v (Krizsa: ez w) vokalizációjával alakult: pijavica / pijauca / pióca. A héber poce = kinyit. Puca (gyomor). Pacá = kinyitotta.
Pacsi, tenyérbe csapás. A hangutánzó ausztriai német Patsche átvétele, ma már gyermeknyelvi szó. (Krizsa: az mi, nem szó?) Picá = elégtételt adott. Az angol peace (pisz) = béke.
Picsa, női szeméremtest. Alighanem szláv: bolgár, szlovén, szlovák pička, a pikati (‘vizel’) tövének származékai. A magyar szó nem könnyen magyarázható. Vagy a szláv szavaknak volt egy ma már ki nem mutatható *piča alakváltozata, vagy a magyarban esett ki a kicsinyítő k képző. Poce = kinyit.
Póc (gyakori hal) / puca (gyomor): a Tótf.-ban nincsenek. Puc = elterjedt, -terjesztett / pocéa = feltöri. Pöce, pöcegödör, régen pocsolya. A német Pfütze (pocsolya), és bajor-osztrák pütze átvétele. A héber pucá = nyitott. A pucc nem PC, hanem PCC vázú. Tehát nem gyökszó, hanem származék: puccba vágja magát. A német Putz (cifraság, cicoma) átvétele, forrása putzen (tisztít, csinosít). Lásd még puceráj. Pcacá = bombaJ. PUCOL / pucér - szintén származékok, PCL, PCR vázzal. Pucál = lehántott (pl. fakéreg). A finn putsata (pucata) = pucol. (A finnben nincs C, Cs – és B, F, G, Z sincs.)
Paccs: zörejjel esik le valami. (Ez most, a dupla Cs ellenére mégis gyökszó, mert ma is puszta hangutánzás). A Tótf.-ban nincs. Pic’á = szétzúzta.
Pacsa (kendő). Pucá = nyitott. Héberben nincs Cs – de a magyar C-s szavakkal való rokonság rendszeres. Pécs. Összehasonlitom a héber puc = szórt, terjesztett szóval. Nem bizonyitott, de lehetséges rokonság. Pöcs, hímvessző. (Tótf. szerinti ismeretlen eredetű). Pac = szétszór (fröcsköl). Föcs-tej (összetetett szó). Pac = szétszór. Héber szó (ha nem újkori jövevény) soha nem kezdődik F-fel. Fics-úr (összetett szó) ficsúr: piperkőc, nyegle fiatalember. A román fecior [fecsor]: legény, szolga átvétele, mai jelentése és alakja a múlt században alakult ki, az úr szó beleértése folytán. Pic’á = feltört (fickó).
|
Nagyon boldog új évet kivánok mindenkinek!
|
[468-449] [448-429] [428-409] [408-389] [388-369] [368-349] [348-329] [328-309] [308-289] [288-269] [268-249] [248-229] [228-209] [208-189] [188-169] [168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
