Gyöknyelvészet
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Magyar Adorján kérdései
 
Ajánlott honlapok
 
Elérhetőség

krizsa@inter.net.il 2023 februarig nincs uj emailem. Maradt az eredeti, a krizsa@inter.net.il - ha még elérhető lesz majd M.országról. 

 
Látogatók
Indulás: 2013-12-01
 
2023

Kérdések

Válaszok

 

75 hozzászólás
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
2023.07.24. 05:16
krizsakata

Meg akartam még mutatni (a saját példámon, 79-ig) a legfőbb egészségvédő szabályokat. Hogy mitől lehetne teljesen fitt és fizikailag is elég erős a 70-80, de valszeg 90-es évekig - az ember. Mert az öregséggel semmilyen krónikus betegség / sem elbutulás NEM JÁR EGYÜTT.  A fertőző betegségek sikeres túléléséhez pedig, mivel ezt az evolúció már nagyrészt megoldotta - az egészségesen született gyerekeknek (legalábbis az én nemzedékemben) semmire, oltásokra se volt szükségük. Miért nem? Mert  a tejlesen EGÉSZSÉGES fiatalok (és felnőttek) a nátha-influenzákat és a 6-8 féle gyermekbetegséget (magas, vagy semmilyen láz nélkül) vagy észre sem vették / vagy "á, csak gyermekbetegség - az elmúlik és kész"... AKKORIBAN még szüleink sem vették komolyan. 

Be lehet zárni végre ezt az úgynevezett "honlapot", ami sose volt valóban az én irányitásom alatt - mert én nem irok ide többet. Na, pá! 

JA! És a krizsa@inter.net.il izraeli email cimem, a magyar KRIZSA KATALINnal),  a szerzői nevemmel együtt - természetesen nem is lehetett KÉT KÜLÖN PROFIL. Vagyis az "MI" CSALÁST követett el. Miért biztos ez? Mert Izraelben én ezt mindvégig fizettem (csak a legutóbbi napokig nem is tudtam erről) az itteni BEZEQ ellátónak. Tehát senkinek nem volt joga Magyarországon 2 külön (=2 profilú) Krizsa Katalin szerzőt feltűntetni - engem pedig éveken át kidobni azzal, hogy van egy másik is! 

2023.07.20. 08:02
krizsakata

Keresd ezt a cikket: "Így hat az agyra a rendszeres délutáni szieszta" - okés, de azért nem mindennel értek egyet. Megjegyzések: 1. Persze hogy csak nyugdijasként, de ha akkor is dolgozol még, csak kötetlen munkaidőben van ilyesmire lehetőség. 2. De nem kell "igyekezned átállni" (főleg a forró nyári órákban / vagy evés után) a sziesztára - mert idősebb korban ez SPONTÁN, MAGÁTÓL IS igy alakul. Az egészséges elbódulás-felébredés időtartama sem csak fél, hanem fél-másfél óra. De ha épp hazafelé tartanál?!! Sose felejtem el, hogy egyszer, kb. 70 évesen - figyelmeztető kürtjelzésre felriadva néztem körül. Honnan is jött ez a hang? - mert jó sok autó volt körülöttem. Kijeleztem, hogy félreállok az útpadkára. A közeli jobbrafordulásnál (egy erdei útra) befordulva... úristen, mi is történt? - Valszeg elbóbiskoltam vezetés közben. Na ilyet soha többé: fáradtan / a déli hőségben / evés után - nem vezethetek többé autót. Az is lehet, hogy csak "álmodtam" a figyelmeztető jelzést? Lehetséges... Hát most már eléggé megijedtem / iszom egy kis vizet is - hogy épségben hazajussak.

2023.07.16. 08:42
krizsakata
Egyszóval: Az allergia NEM betegség! A szervezetünk "tévedésből" soha nem támadja meg sajátmagát, sőt... Csak megtanitani akarja a buta (= gondolkodni, okot felderiteni még képtelen) élőlényt, hogy a végzetessé válható mérgezéseket / és a veszedelmes környezeti szituációkat egy utolsó trükkel: rettegj tőlük (fóbiák / vagy ájulás)!!! - ilyesmibe te nem keveredhetsz többé, ÉRTED?? S igy ők mégis életben maradhatnak. 1. Saját példáim: 6-8 éves koromban néhányszor "ok nélkül" elájultam, még az iskolában is - de elfeküdve máris magamhoz tértem. Az iskolaorvos azt javasolta apámnak, hogy vigyen el kivizsgálásra, mert az ilyesmi agydaganattól is lehet. Nem mész sehova! - mondta apám - mert ezek a vizsgálatok (az 1950-es évek) sugárártalommal járnak. "Mondd azt, hogy aznap még nem reggeliztél". (Ami gyakran előfordult, mert már kezdtek születgetni a kistesóim (akiket reggelenként is) én kellett etessek-kibugyizzak, stb.) 2. Serdülő és fiatal felnőtt koromban kétszer is előfordult: iskolai gyárlátogatáson megvágtam a kezemet / egyetemistaként többször is adtam (nullás, pozitv) vért (pénzért, mert már 8-an voltunk féltestvérek). (De a véradások után csak az egyik esetben ájultam el.) "Menjél ehelyett inkább havat lapátolni!" - mondta apám (oda is többször mentem). Vérlátásos ájulásaim a továbbiakban nem fordultak elő. (Miért pont "vérlátásos" fóbiám lett? Mert apám, aki egy napot sem volt katona - katonszökevényként bujkált a föld alatt - sokat mesélt nekem (1944-ben születtem) a háború borzalmairól. Maradt tehát a bezárt-tér és a magasság fóbiám (szédülés, pánikszerű félelem). De huszonéves koromtól már ezeket is "kitanultam" és legyőztem. 3. eset: 8 hónapos terhesen anafilaxiás sokkot kaptam az egyetlen (rámdumált) influenza oltástól - hogy "hátha a gyereked károsodna a járványtól, arra nem gondolsz?"  Persze senki sem károsodott, én se:-).
Összegezek: Az értékes HIPER-ÉRZÉKENY, mindenre kiváncsi egyedek (akik gyakran hiperaktivak is egyben) úgy tudtak fennmaradni (tovább szaporodni) az evolúció során, hogy szerencsés esetben még az életveszélyt is ki tudják cselezni. Hacsak! - éveken keresztül be nem gyógyszerezitek őket (KÁBITÓ-nyugtatózás)! Mert akkor el.asztátok a közöttük levő legjobb koponyákat is.    
2023.07.13. 10:21
krizsakata
Van egy jópofa sztorim a tetszhalott kacsával. A már tollasodó kisaranyost az ajtóm előtt találtam egy dobozban - nyilván nem kellett már valakinek (vagy a gyerekének). A kutyám már régen megvolt, meg is barátkozott a macskákkal, akikkel játszani is szokott. Sose vette el tőlük a kaját, még együtt is aludt az egyikkel. Na, odatoakodik a kacsa is - azt is hagyja elenni a kaját. Egyik nap kinézek: a kutyám nyöszörgve fekszik a földön. A kacsa messzebbre van - kinyúlva, nem mozdul. Felemelem, de csak lóg. Megdöglött volna? Van rajta egy pici vérző seb, de ennyitől nem halhatott meg! Beviszem a konyhába - ott is csak fekszik. Elássam? Hamarabb megnyugodnék, ha nem nézegetem folyton... de amig nem merevedik, addig semmit nem ásunk el. Egy fél óra mulva ismét felemelem - mintha megmoccanna. Megint megnézem, most már más pózban fekszik! Feltápászkodik. majd elszalad - nincs ennek semmi baja. A kutya közeledni akar, de én durván elzavarom. Csak pár nap mulva derült ki, hogy mi is történhetett... amikor a kutya már újra játszott a kacsával. 
2023.07.12. 11:02
krizsakata
Az allergia "betegség" (számtalan tud. cikk állitása szerint) TÉVES IMMUNVÁLASZ = hogy úgymond, a szervezet sajátmagát támadja meg. Hogy lehet ilyesmit egyáltalán komolyan venni?!! Ha egy állat holttá tetteti magát - és erre a (nem dögevő) ragadozó elsétál, otthagyja - megmenekült. Oké, ilyen esetek léteznek is. De ha egy ember nagyon megrémül / vagy csak "vért lát" (akár jelentéktelen sérülést önmagán vagy máson), elsötétül a látása, majd elájul? Meghalásról persze szó nincs, mert a legtöbbje, ahogy elfeküdt a földön hamar magához is tér. 
Összefoglalom: ha egy magasabbrendű előlény agya olyan emlékeket rögzitett az evolúciós múltból (akár téveset, hisz nem is a dió ártott neki, hanem valami más, amit együtt evett vele / akár csak hiedelemből) hogy egy bizonyos étel mérgező / hogy az a szituáció (amire pl. fóbiája van) életveszélyt jelenthet, akkor az agy utasitására a teste alaposan "megleckézteti", hogy ezt ne csinálja többé!!! Hja, de ha ismételten, újra és újra megpróbálja figyelmen kivül hagyni az agyában rögzült vészjelzéseket (majd segit az orvostudomány: egy antihisztamin injekció:-), akkor (mondjuk ha túlzottan leesett a vérnyomása és ájuláskor még be is verte a fejét / leszédült a szikláról (magasságfóbia), elájult az elakadt liftben (bezárt-tér fóbia), stb. - Igen, még a hibásan rögzült életveszélyekbe is bele lehet halni. 
2023.07.08. 09:34
krizsakata
Allergia? - ez egy értelmetlen, üres szó - a valóság helyett: hogy mérgezés. Az allergia egy menekülési stratégia: a testünk által már felismert mérgezések (vagy más, életet veszélyeztető szituációk) elől. 1. Első kérdés: nekem miért nincs semmire allargiám? Hm... de valóban nincs??? Már részletesen elmeséltem, hogy az egyetlen infuenza oltásom utáni percekben (8. hónapos terhesen) többszöri ájulás, majd elmenekülés az oltóhelyről, összeesve a bejárati ajtóm mögött, órák mulva 40 fokos lázzal ébredés - miatt - további oltások beadását (a covidra is) azóta mind megtagadom. Tehát eléggé megrémültem attól, amit ugyan egyáltalán nem értettem, hogy mindez mitől lett - de a testem halálos veszélynek élte meg. Szóval tul.képpen már nekem is kifejlődhetett volna jópár allergiám, de én (vagyis a testem) "primitiv ősember" módján reagál a veszélyekre. 2. A kertészkedő ember. Eredetileg mindenki a szabad természetben élt, mászkált-kúszott, fára mászott. A kisgyerek meg pláne: mindent "megkóstol", minden kosszal beszennyezi magát). Nos, én már jó húsz éve kertészkedek a településünkön. Mindenhol vannak mérgező tej- nedvű növények (a fene se tudja melyek azok). Én meg szabad kézzel (kesztyűt nem használok, mert zavar) tepdesem ki őket. Egy nagyot tüszentek / még egyet / majd viszketni kezd a bárhol bármim. Már nagyon viszket... na jó, most munkaszünet lesz, hazamegyek fürödni. Pár perc mulva visszaöltöznék, de megint tüsszögni kezdek. Aha, a munkaruhát is a mosógépbe, másikat kell felvenni. Ha a lábam-talpam is viszket, akkor cipőt is kell váltani. Melyik lehetett az a mérgező növény, amivel összekentem magam? Vagy rájövök, vagy nem. Ha nem, akkor ez másodszor is meg fog ismétlődni. De akkor már rá szoktam jönni, hogy melyiket nem érdemes szabad kézzel tépdesnem (hogy még a szemembe is fröccsenhet). Szétnézek a interneten: hja a tejnedvű növények jó része, de még a szépséges leánder is mérgező!
3. De pl. a DIÓfélék, amik biztosan nem mérgezőek, mégis sokaknál okoznak allergiát? Az meg hogy lehet? Hát azt eleinte valami mással (pl. vegyszert tartalmazó ételekkel, stb.) ehették együtt... 4. Az amalgámtömések körüli inygyulladás, herpesz, afták, rossz közérzet, stb. - de ezek csak évek-évtizedek mulva jelentkeznek... Miért? Mert még a legmérgezőbb fém, a higany is csak lassan szabadul fel a tömésekből. (És kerül be akár az agyunkba is.) Persze én nem is mosok naponta háromszor, félórákig fogat! Egyszer sem mosok - néha több napig. Hiszen az ősember sose mosott fogat!! Ja, de öregkorunkra már minden fogunk is kieshet! Hát... nekem még egy se esett ki - magától. Csak akkor, ha (a végleg leromlott fogakat) kihúzattam. Mennyit? Eddig (79 év alatt) 10-et a 32-ből. A többi mind megvan. "Fehér" töméssel, vagy anélkül - de nem is volt még inygyulladásom se soha.     
2023.07.04. 07:52
krizsakata
2023 július 3. Ma vagyok 79 éves - a születésem óta (párnapos fertőző "betegségeket" leszámitva) mindmáig egészségesen. Holnaptól már a 80. évemet kezdem feltöltögetni. Ma ugyan még senki nem gratulált, de nem baj - én mindenestre büszke vagyok magamra:-). A három házasságából APÁMNAK összesen 9 (6 lány + 3 fiú) gyermeke lett - de ő volt az egyetlen, akivel egyelőre (6-7 éves koromig) együtt maradtam. Azt mondta nekünk, hogy ha valamelyikünk "téved", csak szüljük meg, majd ő felneveli a "nemkivánt" magzatokat. Nekem mindenesetre (mindkettőnknek a párommal) segitett is, hogy az egyetemi évek alatt a (tapasztalatlanságunk miatt létrejött) KÉT teherbeesésemet megtartsuk - de a tanulmányainkat is be tudjuk fejezni. Pedig az apámnak csak szakérettségije volt. Azt is ő magyarázta el nekem (időben), hogy semmilyen FÉM nem való az élő testbe. MIÉRT? Mert a fémek elektromos potenciálja összezavarja, "kisüti" a nagyságrendekkel finomabb, de szintén elektromos agyi utasitásokat. Azt is ő, hogy a mai (1944-től... sajnos mindmáig) orvostudomány még annyira kezdetleges, hogy sokkal nagyobb veszélyt jelent, mint amennyire hasznos. Tehát (közvetlen életveszélyt kivéve) nem ajánlatos rászokni az orvoshoz járásra. Azt is, hogy az igazmondás életet ment, mert anélkül lehetetlenség tájékozódni: sem önmagunkat nem tudjuk értékelni - sem pedig a környezet veszélyeit nem vagyunk képesek felismerni. Pedig az igazmondás rengeteg hátránnyal is jár?? IGEN! De mégis ez a leghasznosabb életszabály - meg hát... aki megszületik, az igy is, úgy is mind meghal végül. S aki megtette, amit megtehetett, az boldog élet után - nyugodtan fog meghalni is.            
2023.06.29. 05:59
krizsakata

Három hónap alatt tudtam kifizetni a szalon felújitásának költségeit (nagy lapokból álló, szép kerámiapadló, új könyvszekrények, stb.). Júliustól mehet tovább... (nekem sosincs minusz a bankszámláimon:-). Most előbb a számitógépes zűröket kell felszámolni, az emailem is "megszűnt" (másodszor) / Most új fűnyirót kell vennem - a régi már 15 éves volt, sok hibával... A konyhára csak ősszel lesz pénzem. De ha nem változnak a "honlapom" körülményei, pl. hogy minden látogatóm ki van tiltva róla:-))) - akkor nem lesz változás. Mert én egyet sem tiltottam ki. Igaz, hogy a helyettem irogató, hamis K. Katalin már teljesen elmaradt - de ennyi nem elég. Ha nem, hát nem - akkor nem lesz újrakezdés. 

2023.06.22. 04:20
krizsakata

A Karikó Katalin-félék - https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast

Ez itt a probléma - a "tudományban". Bocsánat:-) - a Gyöknyelvészetnél is. Habár ezzel nem menthetnénk meg százezrek életét... Ez csak egy bizonyitható - konkrétan a magyar-héber nyelvfejlődés hasonlóságára már leellenőrzött, ÚJ nyelvészeti ágazat. 

2023.06.19. 09:23
krizsakata

A TÚLÉLÉS 1. A SZEX. Mi a francot nem lehet érteni azon, hogy mitől lett a szaporodás MINDEN VESZÉLYT elsöprő vágya - az egyén legnagyobb ÉLVEZETE? Mert amely fajnál (egyedeinek többségénél!) nem ez a legfontosabb - annál az évmilliók alatt begyűjtött genetikus élettapasztalok ELVESZNEK. Élettelen hulladékká válnak. Hiába fejlesztett ki még alkalmasabb testrészeket, izomzatot, kezet-lábat, fogazatot, a mindent irányitó agyát is / eszközöket, technológiát / értelmi képességeket - nem jut tovább és kész. Ha (pl. hormonális fogamzásgátlókkal) feldúlod a szaporodási ciklusaidat, máris megszűnik a mindent elsöprő a szexvágyad - csak az agyban őrzött emléke marad meg (idős korban is) a korábbi élvezeteidnek. DE ha az se volt neki soha, ha fiatal korodban sem voltak "orgazmusaid"? Akkor (csak figyeld meg magad) ált. az utódnevelés fantasztikus élvezetéból is ki vagy szelektálva. A fajmegőrzés / az egyedek DNS-ének továbbjutása tehát attól függ, hogy "kultúrált" megfontolással el tudod-e nyomni a szex(=élvezkedés) vágyadat, vagy azt azért mégse? Halálos veszélyt mégsem vállalnál a szexért - mint az állatok jó része? A vetélytárs halálát persze az ember is kivánja... de akkor meg a társadalom "vonhatja ki a forgalomból". Hm... inkább azt se vállalod. Hja, de gyerek(ek)kel nem tudod teljesiteni a karrier-épitésed (=a lenézett tömeg főlé emelkedésed, mert az a cél!) követelményeit? Na jó, ezt sem vállalod. Inkább kiirtod még a saját (magzatod / csecsemőd) az utódaidat is? Igen, csak "észre ne vegyék". Ezért nem is mondod el senkinek. 2. A túlélés második szabálya: SAJÁT FAJBELIT NEM ÖLÜNK (olyat még megenni is "undoritó"). Más állatfaj-belieket persze (bár a vegetáriánusok ebből is kimásznak, a hátrányait úgysem értik:-) állatokat muszáj is öldösnünk. 3. A TÚLÉLÉS HARMADIK SZABÁLYA Az élőlénynek folyamatosan táplálkozni és a felesleges-szennyező anyagokat ki kell üriteni. Jó, a növényeket már elkülönitettük (nem állat-emberek: növényt még a vegáknak is szabad pusztitani). És aki nem is szeret enni? = Nem ÉLVEZI az evést? Pl. aki bármitől is, anorexiás lesz? Az éhenhal. Tehát a túlélő génekbe az evés élvezete is be lett kódolva. S ha nem pihen-alszik eleget? Az is hamar elpusztul. És aki nem ÉLVEZI a mozgást (tétlen, pl. ha jó kövér, vagy azt se tudja, hogy minek van a világon)? A túlélés "összesitett" feltétele a szüntelen KIVÁNCSISÁG. Ami a szexhez / az élelemszerzéshez / a veszélyek felismeréséhez egyaránt kell. A kiváncsiság kielégitése is hatalmas örömforrás - mert mozgás-mindent megfigyelés, gondolkodás nélkül már csak hullajelölt vagy.       

 
2023.06.15. 05:05
krizsakata

Összefoglalás: A gyöknyelvészet G portál sztorija: Amikor "be kellett gyűjteni" engem (a kutatásaimat) a mesterséges intelligencia lomtárába, akkor nagyonis be tudtak azonositani ahhoz, hogy egyszerre 2, majd hamarosan még 1 honlapra meghivjanak. Pedig én nem kerestem ilyen lehetőséget, (de nem is ismertem) egyet sem. 2. Amikor én már (örömmel) bejelentkeztem mind a háromra, attól kezdve (mindmáig) már nem tudnak beazonositani, hogy ki vagyok. Pedig az összes adataimat: 2, máig érvényes személyi igazolványt, 2 érvényes útlevelem, a magyar születésem, a tanulmányaim (2 ELTE diploma), a kivándorlásom körülményeit, az összes (ott és itt) valaha volt lakcimemet, és az egyik bankkártyám adatait - mind megadtam. (Itt, az interneten, nyilvánosan adtam meg). EZT IS meg lehet ma már csinálni???   

2023.06.09. 10:18
krizsakata

Na, ilyet se láttam még 42 éve (Izraelben). Esőt: májusban vagy júniusban. És nemcsak pár cseppet, hanem ma reggel, kb. egyórás csendes esőcske volt. (Azóta már, árnyékban 32 fok van:-),  De jó, most 1-2 napig nem kell öntözni. 

2023.06.07. 09:33
krizsakata
79 éves vagyok. KÜLÖNLEGES VOLNÉK? Biztosan NEM! Hiszen a 7, általam is ismert felmenőm közül az egy, tbc-s anyám kivételével mind 86-99 évesen, 5-en kórház nélkül, max. pár napos "leromlás" után, az otthonukban haltak meg. (Még azok is, akiknél a haláluk után derült ki, hogy rákban, vagy sztrók következtében...) A felmenőim nem is mértek lázat, mert nem (vagy csak jelentéktelen) volt nekik. Énnekem, a 37 évesen kivándorlásom óta csak egyszer volt magas lázam kb. 10 napon át, kiütésekkel együtt. Ekkor mégis elmentem a sürgősségire, de minek? Valszeg luesz, mondták - majd hazatelefonáltak nekem, hogy nem az.) Ez a betegség (kiütésés tifusz lehetett, mert 3 hónap mulva bemondta a rádió, hogy volt egy kisebb járvány Izraelben) - ez három hét alatt múlt el a tüneteivel együtt. Influenzákat-náthát a kivándorlásom óta vagy sose kaptam el / vagy ha pár napos taknyosság, tüsszögésem volt - nem törödtem vele. 
Az "öregkori változásokat" csak 72 évtől kezdtem észrevenni: 1. Hogy már nem 70 kg-ot tudok felemelni és pár lépést cipelni is, mint fiatal koromban - hanem 40, mostanában már inkább csak 30 kilót. 2. A barna hajam nem 50 körül kezdett egy kicsit őszülni, hanem csak 75 évesen. 3. Fogpótlást soha nem engedtem betenni (fémgyökérrel), amalgám töméseim voltak ugyan, de már rég kicseréltettem őket "fehér" tömésre. MA: a 32 helyett csak 22 fogam van. Mindezeknek tekintem, hogy gyulladásnak sincs semmi jele a testemben - még körömgombám sincs. 4. Csonttörésem soha nem volt, csak 3 ujjacskámon (ha törések voltak?) / és egy térdficam, térdkalács sérüléssel - apró balesetektől. 4. Fogamzásgátlót (hormonokat) sose szedtem, más orvosi módszert sem alkalmaztam - s persze abortuszom se volt soha (4 gyerekem van). 5. A közel-látásra (olvasásra), kb. 55 éves korom óta 2 dioptriás szemüveget vásárolok - távolabbra nem kell semmi. A hallásom (kisgyermeként gennyes fülgyulladásaim voltak): csak az egyik fülem maradt, mindmáig kifogástalan. Ez azzal jár, hogy bár jól hallok, de nem mindig tudom megkülönböztetni a hangzás irányát. Az egyetlen műtétemet ambulancián végezték, ahová, 16 éves koromban rossz szájszag miatt mentem el - ott vették ki a gennyes, már teljesen érzéketlen manduláimat. 6. Sem gyógyszereket, sem fájdalomcsillapitót (évente! - pár szem kivételével), vitaminokat sem szedek. 7. Gyemekkoromban (44-ben születtem), még nem volt "kötelező" az oltások tömege - én csak feketehimlő és tetanusz ellen kaptam! A gyermekbetegségeket (8-an voltunk féltestvérek) mind? elkaptuk. (Én, a legidősebb, legalább 6 félét - de még orvoshoz sem vittek minket. Ezekből csak a szamárköhögés volt hosszas és nagyon kellemetlen - meg a mumpsz, ami fájdalmas. 8. Ja és soha nem voltam túlsúlyos - mert erre mindig vigyáztam. Azonnal, max. pár hét alatt lefogyasztottam magam. (A magasságom 156-ról 153 cm-re csökkenve / ma 55 kiló vagyok. A lakhelyemen több kertben, kb. 20 éve kertészkedek.)           
 
2023.06.03. 16:57
krizsakata

A valódi, tehát az Összehasonlitó Történeti Gyöknyelvészet harmadik kiadása még nem készült el, ha ilyesmit olvastál, azt egy csaló irkálta. Én miért nem folytattam a munkámat kb.4 éve? 1. A 2018-21-es években ugyan még csak éreztem, hogy valami nagy zűr van kialakulóban. Már kezdtek a könyveimből idézgetni (vagyis lopni, amit először Docplayeren láttam) - majd a saját valódi Krizsa Katalin és két (krizsakata és kati) nicknevemen ide kommentelve is: átirt és meghamisitott szövegeimet, táblázataimat. 2. Énnálam meg (itt Izraelben), 2021 óta olyan hivatalos és banki iratok kezdtek érkezni, amik nem az én (csak némileg "hasonló") nevemre / és nem is a pontos lakáscimemre érkeztek, mégis a saját postaládámban találtam őket. (Több éves előzmény: egy ingatlanügynök már évek óta "érdeklődött", hogy mikor adom el végre a lakásomat? (Júliusban leszek 79 éves.) Miközben, pont a covid első 4 hónapjában (a 65 évesnél idősebbek el sem hagyhatták a lakásukat - pláne, hogy én be sem engedtem oltani magam. (Megvolt rá az okom: egy régi infl. elleni oltástól, 8 hónapos terhesen, anafilaxiás sokkot kaptam - ami óta semmikor, semmilyen oltást...). Tehát ekkoriban én SEMMIT NEM TEHETTEM, senkit nem is hivhattam a házamhoz sem. 3. Ebben a lakásomban már több, mint 30 éve nem csináltattam komoly felújitást, ami már elkerülhetetlenné vált (plusz durva beázások - jé, a felső lakásból, amit szintén akkoriban újitottak fel). Szóval 2021 óta már anyagilag is, de az elfoglaltságaim miatt is teljesen elakadtam a Gyöknyelvészet könyvem átdolgozásával. 2022-ben már arra is rájöttem, hogy a mesterséges intelligencia első magyarországi próbálkozásaiban "szemeltek ki" / és hivtak meg (mert nem én kerestem a lehetőséget) egyszerre 3 honlapra...  Aminek eleinte örültem is:-).  

2023.05.25. 18:16
krizsakata

Na, megvan a szalonom, meg az internetes minden a helyén. Még a konyha következik, de ahhoz több pénzecske kell... Meg az arcképemnél (ott fent) aszongyák, hogy "manage your Google account" höhö... De ki-mi rugdosott ki engem a "két profilos" krizsa@inter.net.il - a jó 26 éves emailemből, meg a saját kiadójú, saját könyveimet is kiadó szerzői nevemből (Krizsa Katalin)???

Hát persze, hogy a Google tette:-). Aha, de ehhez megint szakembert kell hivnom, és az is pénz, ugye. És még kihajitani se volt kedvetek a kiüritett, tönkrevágott, meghamisitott Gyöknyelvészetemet - pedig azt kértem! Akkor várjatok még kb. két hetet, mesterséges okostónik, amig "menedzselünk!"

Vagy, ha volna a magyar nyelvnek min. 10 ezer éves Kárpát-medencei őshonosságát feltételező) egy-két-néhány társam... Akkor a valódi cimén lehetne új életre kelteni az ÖSSZEHASONLITÓ TÖRTÉNETI GYÖKNYELVÉSZETET. Természetesen a tudományos módszertanával együtt - nem pedig anélkül. Vagyis nem "csak úgy" hasonlitgatni egyetlen magyar szót egy bármilyen más nyelv egyetlen szavával. (Akár már ki is halt / szótára sincs, sose volt / a "kutatócska" nem is beszél-ir-olvas a másik nyelven.) - Ahogyan az ál "Krizsa Katalin" firkálgatott itt, megszégyenitve a nevemet és a 14 éves kutatásomat.  

2023.05.22. 20:14
krizsakata

Holnap kezdődik a lakásom (a legnagyobb rész, a szalon) felújitása, ami miatt 2-3 napig valszeg nem lesz internetem.  

2023.05.20. 08:34
krizsakata

Készüljünk fel a "jövőre":-) - ami nem az én "feljelentgetésem" miatt lesz. Hanem - amikor kiderülget majd a mest. intell. környéki elképesztő zűrzavar és kriminális-trükkösködés......

Akkor ez a különböző (anyagi) érdekcsoportok egymás előli menekülése közben kialakuló küzdelmek miatt lesz. Addig másold ki mindazt, ami még látható, amit pl. PÉLDÁUL az én több mint évtizedes, sokféle technikával, a számitógépeimbe belenyúlással - az elhallgattatásom / a nevem kicserélése ugyanarra, megstb.., hogy akkor legyenek bizonyitékok!!! A "Gyöknyelvészet" nevű szétvert "honlapom" előtt én a Nyesten és az Indexen is szerepeltem. Ez igaz. De mindkettőről még 2o13 előtt és nemsokkal utána kirúgtak - én pedig soha nem megyek vissza oda, ahonnan eltávolitottak. Ezeken MA MÁR majdnem minden, az én nevem (KRIZSA KATALIN) alatt látható hozzászólás ÁTFIRKÁLT, vagyis NEM ÉN IRTAM ŐKET. Továbbá: itt Izraelben is voltak "rásegitők". Akik a héber nevemet: Krizsa Lax Ráchel meghamisitották (a ma napig is maradt ilyen): 1. Ráchel Lax-ra (ami sose voltam, mert a két, akkor még élő férjem neveit sose vettem fel - a LAX-ot is csak a halála után) / és 2. Ráchel Lax Kri(j)a -ra, ami csak mostanában bukkan fel hivatalos (banki) iratokon. 2. A lakcimemet is megváltoztatták: utcanév + 9/2-ről 9/4-re (egy másik lakásra), amit csak 2o23 elején változtattak vissza 9/2-ra. Ezek miatt "nem tudott beazonositani" engem a mostanában SZINTÉN mest. intelligenciával működő GOOGLE.    

2023.05.17. 15:03
krizsakata

Miért nem lehet élő („emberi létező”) egy puszta adatbázis – például a mesterséges intelligencia?

Az élőlények eredete az élettelen ANYAG. De, úgy látszik, hogy már a (bármilyen, mikro és makro) anyagfajták is csak az Univerzum „kifejlődésének” termékei(?). A kül. anyagfajtákat a hatótávolságuk 3 dimenziós tere plusz a fennmaradásuk időtartama - tehát 4 dimenzió jellemzi. Vagyis anyag hiányában - a mai tudásunk szerint - nem is lehet definiálni TÉRIDŐT. Itt találkozunk azzal a problémával, hogy van-e egyáltalán TERE és IDEJE (kezdete és vége) az Univerzumnak? Jelenleg senki (a tudomány sem) ismer semmiféle választ erre a kérdésre. 

Az anyagból élő fajok egyedei keletkezHETnek. Annyit már biztosan tudunk, hogy (legalábbis a Földünkön) keletkeztek is. Az élő fajok azonban már nemcsak az anyag (az élettelen természet) törvényei alapján működnek – hanem a kül. fajok génjeiben őrzött, velünkszületett késztetések alapján éreznek, döntenek, cselekednek. Amik szintén csak az élő fajok túlélési sikereiből felhalmozódó élettelen (fiz-kémiai és TÉRSZERKEZETI) adatbázisok. 

Mi tartja fenn az élőlényeket? 1. Folyamatos anyagfelvétel és annak feldolgozása az élő egyed számára. / 2. A felesleges és szennyező anyagok folyamatos kitisztitása a testből. 3. A külső veszélyek felismerése – az egyed megküzdése: élet vagy pusztulás / vagy sikeres menekülés. 3. Az élő fajok egyedei a túlélési ösztöneiket: éhség-szomjúságot / a szaporodás mindent elsöprő vágyát / az utódgondozás ugyancsak örömteli szükségességét, a veszélyek felismerésének képességét - a génjeikben hordozzák. Meddig él az egyed? Ez az ő működőképes (egészséges) állapotától függ – ami végső határát a fajra jellemző max. életkor képezi. Ezen túl már nem az egyedek, hanem csak a szaporodás biztositja a fajok fennmaradását. Meddig? Amig az élettelen környezet katasztrófális megváltozásai el nem pusztitják – vagy  a környező fajok túlélési versenyében ki nem szelektálódik az egész faj.  

Az élő fajok túlélését – ha továbbra is élhető (természeti katasztrófáktól mentes) marad az életterük - az EGYEDEK populációjának szükséges minimuma biztositja. A szaporodás és az utódnevelés „jutalmait” és a populációk együttműködésének előnyeit már az állatvilág is ismeri és élvezi. A fejlett EMBERI kommunikáció (beszédképesség, irás-olvasás, távközlés, stb.) azonban elsősorban csak az életfeltételek „olcsó” biztositását (multipotenciális technológiákat) hozta el. De ennek az lett az ára, hogy a modern társadalmak újfajta veszélyeinek a felismerési képesség esett áldozatul. Hiszen a többé-kevésbé jólétben élő tömegek (még a részterületek egyetemet is végzett szakemberei sem) semmit nem értenek a hatalom és profit-vezérelt technológiák / a zárt és kizáró tudományos berkek / a különböző társadalmi formációknak – az egyénekre ható veszélyeiről.     

 

2023.05.10. 07:35
krizsakata

Ez ismét én vagyok, a valódi Krizsa Katalin Ilona, a Gyöknyelvészet eredeti, a már 2o11-és 2o12-ben könyveimmel is igazolt jogtulajdonosa. Az Összehasonlitó Történeti Gyöknyelvészet honlapomat továbbra sem kivánom folytatni (egymagamban semmi esetre).  Egy közlendőm maradt: ez év augusztus elejéig (a lakásfelújtitásom már elodázhatatlan folytatása és egy, M.o.-on maradt hozzátartozóm további támogatása miatt) nincs több anyagi lehetőségem. (Utána megint lesz.) Tehát: én egyedül semmit nem kivánok folytani az eltulajdonitott találmányom ügyében, s persze anyagi hasznot továbbra sem fogadok el érte a jövőben sem - se sokat, se keveset. A mesterséges Intelligencia lehetséges, nagyon veszélyes alkalmazásaira legyen példa az én elrettentő jogvesztésem. A magyar nyelv fontossága ugyanis nem az én magánügyem, hanem minden magyar felelőssége (kellene legyen). Én már mindent megtettem érte, amit megtehettem. 

2023.03.13. 12:54
krizsakata

E-könyvet akarnak kiadni az én 2db. Gyöknyelvészet témájú könyvem MI-vel való átviágitásából, majd ezek lerontott (hozzá nem értő módon való) "feldolgozásából"??! Ki engedte meg, hogy a megkérdezésem nélkül átvizsgálhassák akár a szerzői jogaimmal védett kiadványaimat? (Egy teljesen új nyelvtudományi ágazat kutatási eredményeit)? 1. Csak nekem volt jogom - immár publikusan is feltenni az internetre - abból a célból, hogy ilymódon sokan megismerhessék. DE ENGEDÉLYT ÉN senkinek nem adtam - semmi másra! 

2023.03.07. 11:27
Krizsakata

A csak kéthónapos KRIZSAKATI felhasználó-nevemet én magam töröltem  - erről a teljesen kiüritett, majd kinyithatatlan, rontott fájlokkal teletömött honlapomról. Miért? Mert a kb. 3o éven át használt krizsa@inter.net.il emailemet, a Krizsa Katalin (magyar, és szerzői nevemmel együtt, úgy 2o16 táján ellopták. Ezután az én Google accountomat TILTOTTÁK le (és nem a csalót:-). Azzal, hogy már van ilyen név+emailcim. S akkor, szerintük én vagyok az, aki "nem beazonositható". Sem a izraeli lakcime(i)m: 1. Or Akiva (1981-től, amikor Izraelbe érkeztem) + 2. sem Natanja (1984-től) + sem pedig (1991-től a mai napig) Ginot Shomron nem sikerül beazonositaniuk! Tehát logikus, hogy csakis én lophattam  el a Gyöknyelvészet G portálra feltett kb. 3oo fájl(oma)t. Annak ellenére, hogy én már évekkel előbb kiadtam KÉT, az Összehasonlitó Történeti Gyöknyelvészetről szóló, 1oo8 illetve 1o84 oldalas könyvememet (SZERZŐI JOGOK)! 

2o22 őszén fejeződött be végleg a felfoghatatlan botrány: addigra már TELJESEN KIÜRITETTÉK a 9 éves honlapomat. Majd - bár AZONOS FÁJLCIMEKEN - rontott minőségű és "láthatatlan" fájlok tömegét dobáltak fel helyettük ide, a VOLT honlapomra. Próbáljátok meg kinyitni őket! (Nekem is csak eleinte sikerült néhányat - amikor még nem voltak "titkositva is egyben").   

2023.03.04. 23:47
krizsakati

A NÉLKÜLEM (a tudtom és beleegyezésem nélkül) szerkesztett Gyöknyelvészet G portál a legelejétől (2o13-tól) hibás definiciót használt. Az MTA 15o éve - mindmáig - helytelenül állapitja meg azt, hogy mik is a GYÖKNYELVEK. Mert a gyöknyelvek GYÖKe nem SZÓ, hanem csak a ragozatlan-képzetlen alapszavak MÁSSALHANGZÓ VÁZA!!! Ha tudtam volna, hogy ilyen ósdi kategóriába sorolták a "számomra nyitott" Gyöknyelvészet G portált, meg sem engedem, még megnyitni sem ezt a honlapot. 

Ez történik, amikor egy teljesen új nyelvtudományi ágazatot (az Összehasonlitó Történeti Gyöknyelvészetet) hozzá nem értő amatőrők próbálnak "megismertetni" - a jogtulajdonos tudta, beleegyeztetése / és a portállal való szerződés emlitése nélkül! (nem is tudtam ilyesmiról) - a nyilvánossággal. Vigyázz, mert már KÉT KRIZSA KATALIN szerepel / de abból a későbbi ál-K.K. min. hozzáértés nélkül kommentel / közöl hamis fájlokat. Miközben az én eredeti, többszáz fájljom legnagyobb része már nem is található (KIDOBTÁK őket) - sem itt, sem bárhol az interneten.

2023.03.03. 04:18
krizsakati

Nos, VÉGE. Jogvédelmet kellene kiharcolnom... de énnekem erre sem időm, sem (olyan sok) pénzem nincs. Ezt a honlapot, ha a G portál fair módon dönt, azonnal be kell zárni. Azért, hogy a találmányom további minőségrontását elkerüljék (hiszen a Gyöknyelvészethez hozzá nem értő amatőrök szórták szanaszét és szemetelték tele) - végleg be legyen tiltva. Ezt kérem (Krizsa Katalin Ilona = Rachel Krizsa Lax, kettős állampolgár, de 42 éve izraeli lakos vagyok) - a G portáltól! 

2023.03.03. 03:43
krizsakati

Nos, ez a Gyöknyelvészet G portál honlap, ami soha nem volt valóban az "enyém", most már végleg vállalhatatlaná vált a számomra. Miért? Mert 1. A többszáz fáljomtól már TELJESEN ki van üritve. 2. mert 2o22 nyarától már egy hamis "Krizsa Katalin" az én eltulajdonitott krizsa"inter.net.il emailemmel firkál rá hasonlónak álcázott fájlokat és idegen kommenteket. De hogy kerültem egyáltalán (2o13-ban) ide? 1. Ők (és még 2 másik) honlap hivtak meg. 3. Ma már tudom, hogy elejétől admin. volt fölémrendelve. Ezzel a honlappal én szerződést sem kötöttem soha -  csak úgy "belekezdtem" - eleinte még a magyarostörténet G portálon való kommentelésbe. Pár hónappal később azonban átirányitottak az úgymond "saját", Gyöknyelvészet G portal-ra, hogy a találmányomat, az Összehasonlitó Történeti Gyöknyelvészetet publikusan is ismertethessem. PUBLIKUSAN? Hiszen az "elvehető" - s ezt nem tudtam? De, tudtam. Csakhogy én (2o11 és 2o12-ben) - tehát két évvel korábban megjelentettem már 2 könyvemben (1oo8 és 1o84 oldalon, IBSN számokkal) - az általam kidolgozott új nyelvészeti irányzatot. Gondoltam, igy már nem kétséges hogy e találmánynak én vagyok a szerzője. S akkor nyilván csak lehetőséget akarnak adni nekem arra, hogy ismertethessem és tovább is bővithessem a témát - amit én összesen 14 éven át kutattam.  

2023.02.27. 08:21
krizsakati

Mivel az egyetem csak 18 éves korban kezdődik, akkor már senki nem szólhat bele a felnőttek dolgába. (Pl. a gyámhatóság, hogy téged éntőlem, a babát tetőled (erőszakkal is) elvehessék. 19 évesen estem teherbe először - a vőlegényemtől, aki szintén egyetemista volt. Apám biztositotta egy kerti (átvakolt-kimeszelt ólban) a lakhatási lehetőségünket. Eltelt két év. Ezalatt a naptármódszert próbálgattuk - mert a gumiban (ami az orgazmus-cunamiban úgyis lecsúszik, észre se vesszük), egyikük sem bizott. DE! A menstruáció alatt-után (még el se múlott), amikor messze még a „termékeny középidő”, hurrá, biztos hogy nem lesz!!! Hát dehogynem! - a fiam lett a második. Mi ebből a tanulság? Az, hogy egy begerjedt nőstény, a többszörös orgazmusoktól „feltöltve”, az első félidőben is bármikor teherbe eshet. A bedugós szabad szex tehát csak a félidő UTÁNI 8-9 napra érvényes. A 2 évvel idősebb férjem, ekkor már dolgozni kezdett. Az egyetemet (két gyerek mellett is) én is befejeztem. További 3 év mulva született (ha úgy adódik, most már jöhet) a harmadik. Na, akkor - lakást ugyan (2o éves hitelre) kaptunk már, de… A krónikus állásproblémáim után (mert én a komm.-ban tanárként is „burzsuj”=kiskereskedő származású maradtam - válás következett. Csakhogy egy válástól senkinek nem lesz még egy lakása – igy mégis együtt maradtunk. S persze mindkettőnk-nek lett új kapcsolata - nekem egy hazalátogató „külföldi”. Most hogyan, vagyishát: HOL? Hát el lehet képzelni… Na, most lett elegem - döntöttem. A legkisebb, 9 évessel szöktem ki HOZZÁ, Izraelbe. A 2. férjemtől (egyikünknek se jutott eszébe vigyázni), hamar „bevállaltuk” a negyedikemet is. Csakhogy ő, szuper-tapasztalt partnerként, minden természetes (hetero-homo - kit érdekel ilyenkor:-)?) módszerre is megtanitott. Igy aztán több problémám, a klimaxig – már nem akadt nekem:-))).         

 

2023.02.27. 08:17
krizsakati

A természetes fogamzásgátlás valódi (ősi) módszerei de ezt (a hormon-egyensúly felrúgása helyett) miért nem tanitják már az általános iskolától kezdveÉn soha, de az általam ismert 3 nemzedék felmenőim sem alkalmaztak antibébi tablettákat / méhbe felhelyezhető akármit / de még a „naptármódszert” sem. Mégsem estem teherbe  (1o-től 51 éves koromig) kb. 4o-szer, hanem csak 4-szer:-). Igy kezdődött: Mivel anyám már 1948-ban (4 éves koromban) meghalt, ketten maradtunk az apámmal. De arra ő sem számitott, hogy már 1o évesen megjön az első menzeszem… Gyorsan észbekapott és azonnal belekezdett a szexuális felvilágositásomba. „Aki már menstruál”, mondta, „az attól kezdve bármikor teherbe eshet”. Elmondta, hogy mi az a szexuális élet, mit csinálnak a fiúk a lányokkal?? (Hogy a kutyák, a macskák viselkedésén már te is megfigyelheted, miről van szó).

A modern korban élő emberek azonban nem akarják, hogy még az iskolaévek befejezése előtt legyen gyerekük – sőt később sem, hogy TÚL SOK szülessen. Korunkban ezt úgy szokás elkerülni, mondta, hogy belenyúlnak a nő hasába, és kivagdossák onnan a fejlődő kicsinyek testrészeit. Mi azonban, akik soha nem ölünk embert (ugye tudod, hogy én a katonaság elől is a föld alá bújtam – másfélék vagyunk, Katikám! Mi, ha mégis megcsináltunk egy babát – akkor meg is szüljük. Tehát: amig nem tudod felnevelni (vagy, ha már van elég, és nem akartok többet) – addig nem is szabad megcsinálni őket. De LEHET ÚGY IS SZEXELNI, hogy még véletlenül se essél teherbe? Nem lehet, mert teljesen biztos módszert még senki, az orvostud. sem ismer. És ha mégis… te hajlandó volnál (megengednéd) kiirtani a hasadból a kisbabát? NEM!!! sikitottam. Akkor előbb a gimnázium - aztán egyetemre mész (de akkor már segitenék is neked, mosolygott rám az apucim – és én megöleltem).

 

2023.02.20. 06:03
krizsakati

Ja és miért veszem "könnyedén" az egészet? Nem veszem könnyedén, csak én az elejétől számitottam ilyesmire. Pár évtizede már közismert, többen figyelmeztettek is rá, hogy a találmányok nagy része "elvesziti" a feltalálót (közismert pl. a Rubik kocka története). És akkora nagy húzás volna korunkban egy új (a nyelvtudományban keményen tagadott) ágazat kidolgozása, majd jobb hiján publikusan is megjelentetése? Hát abban reménykedtem, hogy a nyilvános publikálást évekkel megelőző 2 könyvem kiadása megóvja majd a szerzői jogomat. Aha, de egy másik országban való kiadás:-) - ráadásul a saját egyszemélyes kis Túlélés Kiadóm keretében? Akkor mindjárt azzal kezdték, hogy nem is lehet beazonositani az én (izraeli) lakhelyemet, telefonszámomat (nincs is olyan Magyarországon:-). Sem az otthoni számitógépe(i)met - sem a nevemet / az email cimemet, merthogy két azonos lett ám belőlük, stb. Ugyanmár épp ez a legfontosabb dolog (veszély) napjainkban az emberi kultúra megőrzésére? Sajnos - nem ez. Érdekelt a téma, jólesett, hát megpróbáltam. (Pereskedésre sem időm, de főleg annyi pénzem nincs) - na bumm. Én megtettem, amire képes voltam - a mesterséges intelligencia ledózeroló lehetőségeit pedig - nem is ismertem még. Hát most már kezdem megismerni.      

2023.02.19. 16:05
krizsakati

Végülis, 2oo8-2o22 között MESTERSÉGES INTELLIGENCIÁVAL (MI) cserélték fel a születési és szerzői nevemet: Krizsa Katalin Ilona (ami Izraelben Rachel Krizsa Lax) + az emailemet is: krizsa(kukac)inter.net.il. Az MI által szerkesztett nem élő "feltaláló" pedig eltulajdonitotta az Összehasonlitó Történeti Gyöknyelvészet nyelvtudományi találmányomat. Amit én már 2o11 és 2o12-ben nyomtatott KÉT konyvemben is kiadtam, és Magyarországra is beküldtem 1. az OSzK-ba 6-6 példányt, 2. továbbá azoknak az ÉRDEKLŐDŐKNEK (kb. tizen), akik az interneten tőlem kérték egy-egy példányt - én küldtem be postán. A szerző tehát én vagyok (plusz a társszerzőm, aki 4 éven át dolgozott velem - az egyik Magyarországon maradt lányom). Az MI "munkacsoport" még az én privát számitógépe(i)mre is betolakodott (évekig észrevétlenül!!!) az OFFICE segitségével. És 3 számitógépemről (FÁJLCSERÉKKEL, és kinyithatatlan-kiprintelhetetlen mappákban visszadobva - végülis KITÖRÖLTE az összes fájlomat. (Persze, itthon, ahogy a könyveim, a fájljaim is megvannak azért.) Azóta már a Gyöknyelvészet G portál honlapomról is el lett távolitva az ÖSSZES (2o13-2o22) általam, publikusan feltett fájlom. A találmányom ellopása és MI-vel való amatőr szintű átdolgozása tehát (minden valószinüség szerint) még a könyveimből és nem a honlapra utólag felett fájljaimból történt.  

Na, most már elég a nyafogásból!  VÁRATLAN VENDÉG: KOÓS JÁNOS ÉS MEGLEPETÉS-VENDÉGEI (pl. Vico Torriani), 1995. /// Friderikusz Archív 136. 

 

2023.02.14. 21:39
krizsakati

MOST LÉPTEM KI VÉGLEG!!! (legalábbis a Gyöknyelvészet témából - végleg). 

FINNEL, mivel alig-alig  ismerem a finn nyelvet, én soha nem hasonlitottam ÖSSZE SEMMIT EGÉSZ SZÓTÁRAKON KERESZTÜL. Ez (vagyis a módszetani alapok mellőzése) alapvetően primitiv felfogása bármilyen tud. kutatásnak. (Én csak itt-ott hasonlitottam néhány szót a finnből.) EZ TUDOMANYTALAN, nemcsak PRIMITIV, hanem megbélyegző HAMISITÁSA AZ EREDETI, EGY EVTIZEDDEL KORÁBBI találmányomnak: az Összehasonlitó Törteneti GyöknyelveszetnekVagy azonnal leveszitek - amit nyilván nem fogtok megtenni - vagy nem láttok többé.

Többezer oldalnyi lopáson kivül, 2o13 óta fokozatosan előretörő JOGTIPRÁSOK sorozata követte a 2 db. gyöknyelvészettel foglalkozó, 1oo8 és 1o84 oldalas  (2o11 és 2o12-ben kiadott) könyveim eltulajdonitása PLUSZ az ezen a honlapon 2o22 nyaráig fennlevő kb. 3oo fájlom anyagának TEJLES ELTŰNTETÉSE a honlapokról. (Amik e 2 könyv javitott és továbbfejleszett változata voltak).  

TOLVAJLÁS tehát, amit csináltatok, nemtisztelt Developer Team (=mesterséges intelligenciával kutakodó, az Összehasonlitó Történeti GYÖKNYELVÉSZET-hez még amatőr szinten sem értő) - "helyi" munkacsapat. 

2023.02.14. 06:49
krizsakati

Hatalmas virtsaft lett tegnap a hozzám beérkező emailek: A nagyon régen volt (de sose használt 2 emailem) / a mostani installátorom által itt nálam készitett (de ezt én töröltem) / na meg a huszonéve érvényes krizsa"inter.net.il cimre beérkezők... Jöttek ide Ginot Shomronba, de nem hozzám, hanem más lakcimekre / az OSzK-ból / a Libri ajánlatai / a Canadai Akadémia szives bejelentkezésemet kérő ajánlatai (már hónapok óta, de nem jelentkezem) / meg amiket nem jegyeztem meg hirtelen:-)). Szóval nagy cirkusz van - valakiknél.. Egyre sem válaszolok - pláne a bankkártyás ajánlatokra soha. Minek? Mindezekhez nem volt közöm - nem az én problémám.   

2023.02.12. 06:43
krizsakati

Ő hasonlit legjobban az én apámra, Krizsa Károlyra - a mondanivalója meg énrám. 

Koós János https://www.youtube.com/watch?v=ygL1QhxocoM&ab_channel=jenko899 

 

2023.02.11. 16:24
krizsakati

Azt is megtaláltam (a Google térképen), hogy hol lakik az utánam 3 évvel, kb. 2o16-ban a magyarostörténet G portalba bejelentkrezett másik azonos nevű Krizsa Katalin, a velem azonos email cimmel: krizsa"inter.net.il. Ő most (vagy 1982 körül is) Kirjat Ata-n lakik, ami Haifával egyvonalban van.

Namost: amikor én Izraelbe érkeztem, először ulpan-ba (héber nyelviskola) kerültem, ezen a környéken. Utána (pár hónap mulva) én már Or Akiva városkába, a vőlegényem lakásába. Ekkor kerültem kapcsolatba az IZRAELI ÚJ KELET folyóirat szerkesztőségével, és irtam is bele egyetlen egy cikket. Hamarosan összeházasodtunk a szintén magyar, bp.i szárm. Lax (Károly) Jákobbal, és 2-3 év mulva már továbbköltöztünk Natanjá-ra, ahol a férjem meghalt. Én pedig az ABIC gyógyszegyárban dolgoztam. Már özvegyen, és a 2 gyerekemmel költöztem tovább 1991-ben Ginot Shomronba, ahol azóta is élek. 

2023.02.11. 07:22
Krizsakata

Krizsa Katalin Ilona (a valódi): Megvan a HAMIS Gyöknyelvészet KÖNYVEK KIADÁSA 

https://www.google.com/search?q=Canadahun+Krizsa+Katalin,+Karvaly+Katalin+Gy%C3%B6knyelv%C3%A9szet+IBSN+97896591839-1-3&rlz=1C1GCEA_enIL1035IL1035&hl=en&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=2ahUKEwiIw8mX24z9AhVCPuwKHUqBCh0Q_AUoAXoECAEQAw&biw=1536&bih=731&dpr=1.25#imgrc=7dqWwRT7OOxWDM&vwlns=WyIwQ0FzUWg2Y0dhaGNLRXdqZ3B2TEEyNHo5QWhVQUFBQUFIUUFBQUFBUUF3Il0=&lns=W251bGwsbnVsbCxudWxsLG51bGwsbnVsbCxudWxsLG51bGwsIkVrY0tKREU0WW1Gak5qSTRMVE0wWW1ZdE5HWmxOeTFpWTJNMkxUUXhNak01WXpRMFpHWm1ZUklmZHpGTE5HeEVaVGhXU0VsUmEwWXhPR2hrTWpCVk9VMHdZbTU2ZFZsNFp3PT0iLG51bGwsbnVsbCxbW251bGwsbnVsbCwiMS0xIl0sWyJmOTAyZTk1YS0zNzliLTQ3Y2EtYmY2YS02YTg1OWJlMmQ4ZWEiXV1d

Ilyen hosszú ez az email:-) Azért van benne a CANADAHUN is, mert én kb. a kétezertizen-években felmentem egyszer erre a kanaidai magyarok honlapra és beirtam, hogy én izraeli-magyar vagyok, és gyöknyelvészettel foglalkozom. MIÉRT PONT ide irtam (összesen csak egyszer)? Mert a nagyszüleim: Takács Lajos és Winkler Zsófia (magyar parasztemberek) mindketten voltak ott: a nagypapa bányában, a nagymamám szakácsnőként. De először visszajöttek M.o.-ra, majd a nagypapa ismét kiment még, hogy több pénzük legyen földet vásárolni "idehaza". 

2023.02.07. 08:35
Krizsakata

Ezt a honlapot, ami 2o13-ban még nem is létezett, mert akkor még csak a Magyarostörténet G portáljára irtam (ahova ők hivtak meg - nem én kerestem:-). A Gyöknyelvészet G portál, ami VALÓJÁBAN SOSEM volt az én önálló honlapom - mindvégig a Magyaröstörténet "vezetése" alatt maradt. Mostanra pedig már tele van (az én egykori) de hamissá vált "kata" és "krizsakata" nickneveimmel - ezeknek a ki sem is nyitható fájljaim alatti kommentjeivel. Miközben a valóságos Gyoknyelvészet fájljaim nagy része (1ooo-15oo oldalnyi kutatási anyag), kb. 2o16-2o22 időszak alatt, a tudtom nélkül vándorolt szanaszét - sokat már átfirkált-rontott állapotban láthattam viszont - máshol. S azok a fájljaim, amik valahogy (nem általam) még a Magyarostörténetről kerültek ide, nem is nyilnak ki. 

Ezért én: Krizsa Katalin = izraeli nevemen Rachel Krizsa Lax - ma elhagytam a gyöknyelvészet G portal nevezetű volt "honlapomat". Szóval bárki ír ide ezentúl vagy Krizsa Katalin néven / vagy kati, kata, krizsakata nickneveken - az biztosan nem az Összehasonlitó Történeti Gyöknyelvészet 2 könyv (2o11 és 2o12) kiadás) szerzője (szerzői jogok) - vagyis a mai naptól nem én vagyok. 

2023.02.06. 07:29
Krizsakata

A 2o éven át folyamatosan megvolt nyelvváltási lehetőségem (magyar, angol, héber, orosz) minden visszaállitás után másnap ismét eltűnik. ENÉLKÜL SEMMIT NEM TUDOK CSINÁLNI, még bejentkezni sem Google, Microsoft - sehova. Pl. még az emailem:  krizsa"inter.net.il  sem jelenik meg szabályosan... 

2023.02.06. 02:18
Krizsakata

Ja, és a további pofátlanság: a Google account-omhoz (amit min. 2O évi folyamatos használat után TÖRÖLTÉK), ha elküldik a Code-okat a krizsa"inter.net.il emailemre, egy se érkezik meg fél-1-2 órán belül - vagy csak másnap reggel. Helyette, és még sok mindenre igenis használjak már Android mobilt!!!. Mert arra (arra is?) küldik az emailjeimet. Csakhogy nekem már 3-4 éve (covid zűrzavar) nincs mobilom! Persze, hogy megirtam már mindenhova, hogy NINCS! Na jó, decemberben azt mondtam az installátoromnak, hogy legközelebb egy új Androiddal + számlával jöjjön (legalább egy évre kifizetve), azt is kp.ben adom neki azonnal. De aztán azt gondoltam, hogy egy frászt, úgyse fogom megadni az internetes kereső-követőimnek (meg nem is tudom még kezelni). Engem nem fogtok követni a ti "felhasználói élményei"-(tek)ért sehova. (Pl. ha kakilni futok ki a liget sűrű bokrai közé, mert a házak között megláthatják:-) Szóval egy hónapja hehe, tényleg VAN már Androidom, csak ki se nyitottam még. Persze a számla miatt, meg hogy a vásárláskor meg kellett adja minden adatomat - igy is tudhatnak róla Európa-világszerte... (Szerintem ennél már csak a világháborúk rosszabbak.) 

2023.02.05. 19:31
Krizsakata

A rohadt életbe! A mesterséges intelligenciájú Google keresgélők fél éven át sem tudták "beazonositani" az 1991 óta állandó izraeli lakhelyemet. Na jó, Karné (vagyis annak egy kis oldal-települése: Ginot) Shomron, de ők az utcát, azt nem találják! Hát az bizony vékonyka, eredetileg csak földút volt... - végül decemberben azt is megtaláltam nekik. Éspedig a saját Google térképükön és fényképükön!!! Azóta naponta azt üzenik, hogy ők a korábbi lakhelyeimet nem találják. És mutassak rá mindenhol üzletekre, éttermekre, templomra, hotelre, kórházra, stb. Hát 1991 előtt (3o évvel ezelőtt) NATANJÁ-n laktam, és  vegyészként dolgoztam az ABIC nevű gyógyszergyárban. (Ami Natanja tengerparthoz közeli külterületén van). De ma már nemcsak a 3o évvel ezelőtti lakcimemre nem emlékszem (bár odatalálnék azért), hanem templomokra, hotelre, kórházra, éttermekre rámutatni a Google térképén... az eszem megáll! Ez kell nekik ahhoz, hogy kiderithessék, honnan-kitől "vehettem": másoltam, loptam talán a Gyöknyelvészetemet - amit az elmúlt 14 év alatt, de 9 éve már az internetezők szemeláttára nap-mint nap kutattam és tettem fel a pont elkészült fájljait!!!

 

2023.02.05. 16:38
Krizsakata

Ahha Szóval átkerült erre (a valódi Krizsa Katalin honlapomra) Gyöknyelvészet főcimen (oldalt, középtájon) 26 olyan fájl-CIM, amely cimeken (3 kivételével) én irtam. Még a Magyarostörtenet G portalra tettem fel ezeket a fájlokat - viszont ott már nem találhatók. DE énnálam, most hogy átrakták, megvannak-e ezek a fájljaim... NEM! Itt is csak a cimek vannak, mert ha bármelyiket ki akarom nyitni, akkor hibaüzenet jön a leventevezér.extra.hu -ról, hogy ERROR! - ott aztán egyik sincs! (vagyis VOLT.)

És még... jaj, de érdekes! A régi kommentek mintha mégis meglennének énnálam e 26 fajl alatt: kata / krizsakata (az én régi, magyarostortörténetes nickneveimen). De azóta már MINDKET nicknév  hamisra váltott, és a kommentek is csak tőlem "átvett" részeletek - idegen dumába burkolva. Tehát a most már nálam levő kommenteket - sem én irtam

2023.02.05. 14:41
Krizsakata

Mikor gondoltam először, hogy a magyar is, valóban gyöknyelv? Azután, hogy Izraelbe érkezve ulpánba (ingyenes héber nyelviskola) kerültem. Igaz, már M.o.-on is tanultam héberül, de csak itt értettem meg, hogy milyen is a gyöknyelv. Olyan, hogy ha a rövid (1-2-3 mássalhangzós) tőszavak magánhangzói felcserélődnek, akkor differenciálódik: rokonértelművé válik az értelem. Pl. a magyarban 1 mássalhangzós gyök az F): fa, fi(ú), fő(fej), fú, fű felnővő). (a fenti, felnövő) / Egy mássalhangzós az R is: rá, rí, ró (támadás éri).

1 mássalhangzós R gyök a héberben. Gyökszavak: rá=rossz, raá=visszariad, roá=rosszaság, gonosz, roe=rivalgás.

2 mássalhangzós magyar gyökök gyökszavai: vas, vás, vés (nagyon erős) / tál, tele, tél (behavazott), tól, tőle, túl (rajta van-onnantól) / kar, kár, kér, kor, kór, kör, kúr (körbevesz-körözve teszi).  

3 mássalhangzós gyök a nem sémi nyelvekben már nagyon ritka, egyet mégis: farag, féreg, ferge(-teg), fireg-forog, fürge.  

A héberben viszont már tömegesek a 3 mássalhangzós gyökök. Csakhogy a héberben, az 1-2-3 mássalhangzós gyökök magánhangzóinak cserélgetésével már nem csak hasonló értelmű szavak keletkezhetnek, hanem (azonos értelem mellett) nyelvtani változások is bekövetkezhetnek. Pl. igemód, igeidő, szófaj-váltások, stb. Példák: oved=munkás, dolgozik, avad(múlt idő)=dolgozott, eved=rabszolga, avud=meg-,feldolgozott, uvdá=tény (megtörtént dolog) / 2. hoder=behatol, hadár=behatolt, hadur=átitatott, heder=szoba, hadirá=be-, áthatolás. 

2023.02.05. 11:57
Krizsakata

Miért kell MINDIG teljes szótárakkal dolgozni? Értsd: miért tökéletesen tudománytalan csak úgy összehasonlítani bármely nyelv EGYIK szavát egy másik azonos-hasonló kiejtésű szavával? Ok: 1. eltérő lehet a betűkészlet 2. eltérő lehet a kiejtés 3. a két nyelv hasonló hangzású szavának eltérő az értelme.

Miért kell minden nyelvpáros ö.hasonlitásához a saját kétnyelvű szótáruk: 1. A rokonértelmű szavak megtalálásához kell. 2. A "rokonnyelvek" beazonosításához. Mert a természetesen kifejlődött nyelvekben óriási szóbokrok vannak - de a mesterségesen kreált (pl. a "latinos") nyelvekben nincsenek...    

2023.02.04. 10:25
Krizsakata

Az Összehasonlitó Történeti Gyöknyelvészet módszertanából - a kutatás tárgyi és személyi előfeltételei.

A nyelvek összehasonlítása “minálunk” csak NYELV-PÁROSONKÉNT történik. E nyelvpárosok min. kéziszótárnyi (több tízezres) szóállományánnak megléte - mivel egy "oda-vissza" szótár teljes átvizsgálására lesz szükség – alapvető követelmény. A kutatónak ismerni kell a kiszemelt nyelvpáros teljes betűkészletét, a betűk fonetikus kiejtését + a nyelvtani szabályok közül min. az összes ragozási és képzési lehetőséget. Tehát legalábbis “elég jól” kell ismernie mindkét nyelvet. Itt jegyezzük meg, hogy a gyoknyelvészet csak a nyelvek ragozatlan-képzetlen tőszavaival foglalkozik – a mondattannal már nem. 

Mivel én csak betűirásos, mai nyelveket ismerek (magyar, angol, német, héber, orosz – s még a finnt valamennyire), egyéb nyelvek kutatását - hisz többre nem vagyok alkalmas - meg se próbálom. Nincs tehát olyan, hogy egy (legyen akár diplomas nyelvész) kutató hitelesen tudjon összehasonlítani olyan (pl. FN) nyelvet bármely másikkal, aminek csak pár tucat szavát jegyezték fel (mondjuk az utolsó élő beszélőjétől:-). 


  

2023.02.03. 20:48
Krizsakata

A velem, vagyis Az Összehasonlító Történeti Gyöknyelvészet-tel szembejövők.

1. A “keménykedés” legfőbb ok az, hogy a “tudományos” nyelvészet, anélkül, hogy a legcsekélyebb fogalma volna róla (belenézni sem hajlandó) – még a Gyöknyelvészet alapfogalmainak definicióit (hogy mi a GYÖK és mi a GYÖKSZÓ – is kőkeményen elutasitja.  

2. Magyarországon már 150 éve (Czuczorék óta), léteznek amatőr nyelvészcsoportok, amik a gyöknyelvészet KÉT ALAPFOGALMÁVAL SINCSENEK TISZTÁBAN. Hogy GYÖK = a tőszavak mássalhangzó váza / és a GYÖKSZÓ = a magánhangzókkal feltöltött gyök. Ez a probléma abból ered, hogy sem ők, sem a “tudományos” nyelvészet nem veszi figyelembe, hogy óriási kronológiai különbseg van az emberi beszédkezdet (min. 200.000 év) / és a betűirások megjelenése (2-3000 év) között. A betűírásos kultúrák előtt még NEM IS tudták megkülönböztetni a magánhangzókat a mássalhangzóktól. Próbáld LEÍRNI a madarak csicsergését, az emlősök hangoskodását, de akár az élettelen tárgyak (víz, vihar, égdörgés, vulkánok, stb.) hangzásait – betűírással! Nem leszel képes! Legfeljebb többé-kevésbé utánozni igyekezhetsz őket. A koraemberi beszélők nem is ismertek még magán-, és mássalhangzókat – a beszédben pedig ők is csak utánozni tudták - valahogy - a külvilág hangzásait! Folytatás köv.: DE MIÉRT PONT A HÉBER-hez hasonlítgatok? Mert a sémi nyelvek – konkrétan a HÉBER betűirása 2 olyan archaikus képzésű betű (א és ע( fonetikáját is, a mai napig őrzi, amik segitségével sokkal távolabbra láthatunk bele a nyelvek történetébe. 

2023.02.03. 18:31
Krizsakata

Mi volt az oka (több is volt) annak, hogy Az Összehasonlitó Történeti Gyöknyelvészet (egy új nyelvészet ágazat) ekkora, több éves ellenállásba ütközött? Erről irok a továbbiakban.   

2023.02.03. 18:11
Krizsakata

Tudtam már ELŐRE, mielőtt belekezdtem, hogy ekkora ellenállásba fogok ütközni? Igen, de erre nem számitottam azért. Hogy még a gépeimet is be lehet korlátozni a távolból, és lelassitani annyira, hogy egymásután elromlottnak higgyem őket... erre azért nem gondoltam. (Valójában egy se ment tönkre - az elsőt kivéve amit kidobtam, azóta is megvannak). Arra se számitottam, hogy 3 gépem minden, SOKSZÁZ fájlját is (az Office segitségével) úgy "el fogják intézni", hogy a legtöbbjét rekonstrálni se tudjam. (Hát legalább... hogy az elkészitésük után azonnal, egyenként kiprinteltem őket.) Meg persze a "túl korán" kinyomtatott KÉT, kétkötetes KÖNYVEMből is megmaradt itthon (és másoknál) elraktározva - legalább TÍZ példány.  

2023.02.02. 09:14
Krizsakata

Ki a tehetseges? Aki a szembejovo problemait felismerni – majd, jo esetben, megoldani is kepes.

Mi koze ennek a minel magasabb IQ-hoz? (K.K.: ahhoz mar nem sok.) Annyi mindenesetre biztos, hogy a tehetseg a JOKEPESSEGUEK sajatja. Na, legyen koze az IQ-hoz is… 140 koruli IQ-ja - allitolag - csak a nepesseg 1%-anak van. HURRA, ez vagyok en! Hm… de engem  csak az ELTE TTK 5 eves fiz-kem szak elvegzese utan teszteltek eloszor. S egy komoly, termeszettud. szak elvegzese biztos, hogy nem ad jelentos pluszt az IQ-hoz? Biztos, hogy ad hozza – szomorodtam el. Akkor en mennyivel szulethettem? Egyezzunk ki mondjuk, 120-szal - ami az egeszseges “jo atlag”.

Az evalucio TULELOI csakis azok lehettek, akik MINDENRE KIVANCSIAK voltak. Akik minden veszelyt (gyors dontes: menekulj vagy harcolni is merjel? \ es minden jo dolgot (zsakmanyt) idoben eszrevettek. Mert a tobbi ugysem fog tovabbjutni (=szaporodni)1. A tehetseg legfontosabb feltetelei tehat a jo egeszseg (=gyorsasag) + kivancsisag.

Ennyihez meg a “kozosseg tamogatasara” sincs szuksegunk? Hat… egy nosteny \ him mindenesetre kell azert, es az utodokat is sikeresen felnevelni. Itt kezdodik az “emberi tarsadalmak” szerepe. Meddig helyes beilleszkednunk (en ugye nem nagyon szoktam) - a nagytarsadalomba? Ameddig ezt nem tartom karosnak onmagam es a kornyezetem szamara - de ezt mindenki maga donti el! 

2023.02.01. 12:54
Krizsakata

Keresd: 50 Magazines from Levente vezer - nyisd ki: Krizsa Katalin, Karvaly Katalin: Gyoknyelveszet (alatta: Leventevezer.extra.hu).

Miert is kellett nekem 2006? ota a mar 3 (mindenben korlatozott, igy elromlottnak gondolt gepeim helyett) - osszel mar a 4. laptopot is megvennem? Elviselnem, hogy az OFFICE miatt tobbszaz Gyoknyelveszet DOC es PDF fajlomat veszitsem el, mert az eredetiek helyett nyitott DOCX fajlokat dobtak vissza a gepeimre - amiket legtobbszor kinyitni, kiprintelni sem lehetett. Tehat a 14 eves kutatasaim is mind elvesztek? Hat nem teljesen, mert a megirasuk utan alt. ki szoktam nyomtatni a kesz fajlokat - igy legalabbis papiron mind megvan. De mennyivel tobb munkaval fogom majd ujra visszatenni oket a gepemre? 

PLUSZ egeszen mas temaju fajljaim is voltak, amik szinten DOCX-kent, de eltero cimmel kerultek vissza hozzam. A tobb evnyi emailek pedig csak gyujtemenyes mappak formajaban  - amiket sem elolvasni, sem kiprintelni nem tudtam tobbe.) Tehat nemcsak a kutatasaim engedely nelkuli, ki tudja hanyfele "tovabbitasarol" van szo, hanem az EMBERI JOGAIM labbal tiprasarol is. De meg a hozzatartozoim, sot idegen emailezoim jogainak, szemelyes adataik "atvizsgalasarol" is. Egyaltalan, hogy kerulhetnek szemelyes adatok es uzenetek "begyujtesre"?. S mindezeken felul, meg kb. 40.000 sekel (ugy 4 millio forint) anyagi kart is okoztak nekem - az elmult evtizedben. Ez nem is olyan sok? Nekem igen: elkezdtem a lakasom felujitasat, es evek ota nem tudom folytatni.  <

2023.02.01. 09:57
Krizsakata

Miert nem vezethetek en, mar jo 10 eve autot? Mert amikor lejart a jogsim es elmentem felulvizsgalatra... mar minden vizsgalat megvolt, es semilyen betegsegnek nyoma se - vetkozzek le derekig! Nincs rajtad melltarto sem? kerdezte lesajnalo megjegyzessel... Sose hordtam, nem nagy es nem log - feleltem - minek? Jo, akkor menjek el MAMMOGRAFIA-ra es CSONTSURUSEG vizsgalatra!  Meg sose voltam, most sem megyek - persze csonttoresem sem volt meg. Akkor nem kaphatsz engedelyt jogositvanyra! (Fiatal korom ota mindig volt.) Ilyen torveny (Izraelben) sincs, mondtam az orvosnonek - (te hazug csirkefogo, de ezt csak gondoltam). Masreszt pedig, egy tobb szivmutetet is atelt, velem egykoru (78 eves) ismerosomnek meg tavaly is volt jogsija - csak azota vontak be, miota (segitseg nelkul) mar jarni sem tud. Menjek ugyvedhez, pereskedjek? Azt minden heten, minden JOGTIPRASNAL megtehetnem. Itt is, az egyik talalmanyom, a tobb mint 1000 oldalas Gyoknyelveszetem giga-lopasa miatt! De kinek van ideje es ennyi penze ilyen marhasagokra? Nem az aldozatok dolga (pl. haboruban) visszaforditani a raketat - a kuldojere! Az (anyagilag) erdekelt bandakat kell hagynunk, hogy ok ugraljanak, es pusztitsak egymast! Ez nem a maganyos kisemberek feladata.  

2023.01.31. 08:43
Krizsakata

Vissza a Google terkep-fenykepre - azon, de csak ALTALAM megtalalt kepre, a lakohelyemrol. El is kuldtem 2 honapja a Google-nak, akiknek igy se sikerul, "beazonositani" a Karne (Ginot) Shomron Mishol Hahartzit utcat. https://www.google.com/maps/@32.1687766,35.0853307,3a,75y,236.01h,90.65t/data=!3m6!1e1!3m4!1s5wxel5V0v7C5smgutfsNHA!2e0!7i13312!8i6656 

Pedig ezt a fenykepet is ok csinaltak, mar 2012-ben! Lathato rajta az oriasi palmafa-m is, amit tavaly sajnos ki kellett vagatnom. Miert? Mert tovabbi 10 ev alatt meg sokkal nagyobbra nott. Kezdtem felni, hogy egy viharos szelben kidolve, raeshet (nem az en, hanem a sokkal kozelebb levo) a "lenti" szomszed hazara. Meg meg is halhat valaki!!! Es ki a felelos? Termeszetesen en, ha az en kertemben volt. Hat ezert kellett kivagatnom a gyonyoru palmafat, amit azota is sajnalok...   

2023.01.30. 18:22
Krizsakata

Mi ez a leventvezer.extra.hu? (egy nem lathato honlap). Miert kerestem? Ja, hogy ezen vannak 1. A (valodi) Krizsa Katalin Gyoknyelveszet fajljainak reszben valtozatlan masolatai 

(KI ENGEDTE MEG, hogy a honlapomon kivul mashol is megjelenjenek?)  +  2. A fajljaim szovegenek itt-ott hetyken megvaltoztatott, de meg hasonlonak tuno masolatai  

3. A TOBBSZAZ Gyoknyelveszeti fajlom tablazataibol MI-vel (mesters. intelligenciaval) atrendezett - UJ, MAS ERTELMU (ertelmetlen) TABLAZATOK megjelenitese

4. A gyoknyelveszet KET ALAPFOGALMANAK: a GYOK (= massalhangzo vaz) - es a GYOKSZO (= maganhangzokkal feltoltott gyok) a Magyarorszagon 150 eve, divatos osszezagyvalasa.   

2023.01.30. 08:10
Krizsakata

Szal M.o.-on, amikor beküldtem (2011-12a 2 ilyen tárgyú konyvem 10-14 példányát - már elkezdődött a Gyoknyelvészetem "észrevétele". S mivel 15o év után mégiscsak tarthatatlan már a finnugor "elmélet", miért ne legyen a siker lehetősége bárki másé? Ehhez csak az MI-világhálozat szukséges, és akkor úgyse vonható felelősségre senki. 

Ott már szerző se vagyok / itt a valódi nevem változik lassan - más néven pedig, az érvényes személyi igazolvány birtokában, úgyse intézhetek el semmit...     

2023.01.30. 07:54
Krizsakata

A "szép új világban" ma mar a legalapvetőbb emberi jogaidat - hogy ki is vagy Te? barhol törlik és barki más ugorhat a helyedbe. Magyarországon már a konyvek szerzője sem a szerző. Hasonló jeleség (mint a 2 azonos K.K. nevű, azonos krizsa@inter.net.il email-cimű KET Profilja) - történt ideát is. A izraeli nevem előszor Rachel Krizsa lett (1981). Rachel attól, hogy "betértem" a zsidó ... jogi szokásokba (itt is volt mar 2 gyerek). A férjeim családnevét azonban (más élő emberét, mivel az nem én vagyok!) én se M.o.-on, se itt nem vettem fel. (Ez mar az 1960-as evekben is gyakori volt). De miután az izraeli férjem meghalt (1988), es őtőle is volt mar gyerek, meghogy nagyra becsültem őt) - csatoltam az ő Lax családnevét. Igy lettem azóta a szemelyi igazolványomban Rachel Krizsa LaxA személyi JOGAIM MEGFOSZTÁSA, e két orszagban, egyidőben indult be. Itt novemberben, a sz. ig.-ban levő nevem ellenére, az egyik bankból Rachel Lax (sose voltam) néven küldtek új kártyát - amit term. semmire sem használhatok. Persze, hogy tiltakoztam, de annál inkább. Azóta nemcsak ebből a bankból jonnek értesitések, iratok hamis néven, hanem egyéb helyekről is. Az ok: az inluenzánál is enyhébb covid "világjárvány" óta sokan tartózkodtak nemcsak a beoltástól, hanem a bankkartyák / interneten a "cookik" = nyomkovető "felhasználási élmény" / de még a mobilok nyilvanos használatától is. Persze aki elmúlt 65 eves, az nyilvan annyira immunhiányos (biztosan fullbeteg), és persze demens is, hogy nincs is ilyesmije. 

2023.01.29. 06:00
Krizsakata

https://m.nyest.hu/hirek/intelligens-tervezes-az-osnyelv

Bizonyitek arra, hogy a Nyelv es Tudomany-nal mar a Gyoknyelveszet G portal.hu-on valo megjelenesem (2013) ELOTT is tudtak a 2 konyvemről (ha mar beküldtem az OSzK-nak és az érdeklődőknek) - ha ilyen "kedveskedve fogadtak":-). A Gyoknyelveszet szempontjabol ugyan csak a hozzaszolasok erdekesek (persze a cikket is erdemes elolvasni). 

2023.01.28. 22:01
Krizsakata

NA, MEGVAN a link is, ezt nezd meg!!!  https://bookline.hu/publisher/publisherProducts.action?id=13936&page=1 l

HUN GAR HA HUNGAR (= hun lakott a tabor-lako? - vicces cim) - ami a Gyoknyelveszet kiserleti kiadasa volt, 2011, ISBN: 978-965-91839-0-1

csak az OSzK -ba kerult be (6 peldany), plusz nehany erdeklodohoz jutott el, akik tolem kertek - postan adtam fel nekik. 

 

2023.01.28. 21:09
Krizsakata

A beazonositasomhoz meg mindig nem talaltak ra arra, hogy en Magyarorszagon is (lasd: bookline.hu) ismert vagyok mint 2 sajat konyvem szerzoje es kb. 30 heber de magyarra forditott \ vagy eredetiben is magyarul irt muvek TULELES KIADO-ja.

1. Sajat konyvem a Terrorcivilizacio, 2008, Berliner nyomda, Tel Aviv, antikvariunokban elojegyezheto (ennalam, Izraelben meg van belole). 

2. Sajat konyvem a Krizsa Katalin, Karvaly Katalin (tarsszerzo): Elsokent a vilagon Gyoknyelveszet, 2012, ISBN: 978-965-91839-1-3. (Keresd a Google-on.) 

3. Nem en irtam, Magyarorszagon is megjelent a TULELES KIADOm-ban az altalam magyarra foditott Uri Milstein: A Tuleles Elve, 1994, amit a Bne Saul nyomdaban (Tel Aviv) nyomtattam ki.

4. Nem en irtam, de en adtam ki a M.o.-on is megjelent Jesurun Elijahu: Hosok konyve 1998 es  5. Illes Zoltan: Idegek csendje (verseskotetet), 2004. 

2023.01.28. 05:37
Krizsakata

Na, akkor ma hajnalban hatalmas oromhirrel vart az internet: hogy ok mar be tudnak am azonositani egy 35-40 evvel ezelotti rachelkrizsalax@gmail.com email cimemre - amit en soha, semmire nem hasznaltam. Vagyis nem irtam es nem is kaptam soha emailt ezen a cimen. De nem is EN krealtam volna ezt az emailt? Dehogynem! Akkor, amikor nemsokkal az Izraelbe kierkezesem (1981) utan mar itt is meglettek az eszkozeim az internetezeshez. Ekkor ez bekerult az itteni BEZEQ aram es int. szolgaltatohoz (is) - de minek? Hiszen azota sem kuldtek (nyilvan nem is voltak kepesek) nekem semmi uzenetet. Csak most januarban jottek ra, hogy NINCS is ilyen emailem, hanem csak a krizsa@inter.net.il letezik. Amit persze szinten toluk, valamikor az 1990-es evek vegen kaptam. De ezt azota sem fogtak fel... Igy jar az a birkanyaj populacio (az egesz modern vilag), ahol biztosak benne, hogy az MI-vel szerzett szazmillio adataik tobbet ernek - mint az, hogy legalabb 10 evenkent meg kene kerdezni az erdekelt szemelyeket is (engem), hogy kezcsok, mi valtozott azota? Nalam az, hogy Nataja varosabol egy masik aramszolg. korzetbe: Ginot Shomronba koltoztem.

Egyszoval hiaba "azonostottak be" vegre ma reggel nalatok (MAGYARBAN is) - egybol toroltem nekik a rachelkrizsalax@gmail.com fele marhasagot, mint ami jo 35 eve nemletezo email

 

2023.01.26. 12:30
Krizsakata

Meg egy - most immunologiai tema: Akik a tbc.-t (SEM), sosem kapjak meg. Van ilyen? eleg sok. Pl. az apam es en. Az anyam, Takacs Ilona tudobaja csak a halala (1948) elotti 2 evben derult ki - pedig mar sok eve kohecselt (mas semmi - es sose dohanyzott). En 1944-ben, a haboru vegen szulettem. Apam ekkor, mint katonaszokeveny (bevonulni se volt hajlando), a fold alatt bujkalt. Na, vegre! Gyorsan csinaltak meg egyet, aki eletkeptelenul, par napos koraban halt meg. Anyam meg mindig eleg jol volt, de kiderult a tbc. Ekkor megkerte apamat, hogy hadd legyen neki meg egy gyereke, de ezt ne mondja el senkinek, nehogy elvegyek tole! Apam azt felelte erre hogy jo, de akkor ezentul nem csokolozunk. Engem meg kulon szobaba tett... hogy utana mar alig is lattuk egymast az anyammal. Hogy merted ezt megcsinalni, kerdeztem (mar fiatal koromban), az apamat. Nem feltel, hogy Te igy is megkaphatod tole? Ha eddig nem kaptam meg, felelte - ugy gondoltam, hogy ezutan sem fogom megkapni. A masodik pici mar total tbc.-snek szuletett - es szinten csak par napot elt. --- BCG oltast nem, de Mantoux (tbc.ellenorzo) oltast ugy 6-7 eves koromban kaptam. Nemhhogy pozitiv lett, de olyan volt, mint aki leforrazta az egesz alkarjat. Megijedt az iskolaorvos: Teged nem is lett volna szabad beoltani. Voltal mar tbc.-s? Nem. Vagy tudogyulladasod volt? Az se, en nem vagyok beteges! De az anyam tenyleg tbc.-ben halt meg. Es az apad? Apunak soha nincs semmi baja! (Megjegyzes: csak 86 eves koraban halt meg prosztatarakban.) En gyakran, 67? eves koromban is beutaztam M.o.-ra. Akkor epp egy kozeli rokonomat vizsgalgattak tbc.-re, mert sokat kohogott (ha sokat dohanyzott). Nem volt tbc.-s. De az itteni gyerekeim megmakacsoltak magukat, hogy addig nem lathatom az unokaimat, amig nem megyek en is tudoszuresre. Megvolt. Eredmeny: van egy rossz es egy jo hirem - mondta az orvos. A rossz az, hogy egyszer mindenki, igy te is meg fogsz halni. A jo hirem az, hogy biztosan nem tbc.-ben - mert te most is vedett vagy erre. Nyilvan kigyogyultal mar belole valamikor... velekedett. (Sose gyogyultam ki, mert sose volt.) Tessenek mar elgondolkozni, tisztelt orvostud. mi a kapcsolat a tbc.-t sem elkapott / de meg az "oltasokat" sem megkapott (megtagado) korosztaly  - es a 85-95 evesen is egeszsegesek kozott? 

2023.01.26. 08:53
Krizsakata

He, vissza az amalgam fogtomesek (+ barmilyen FEM protezis a testben) karos (pl. Altzheimer) hatasara. Mert nemcsak az optikai (tukor-izomerek) szerepet ertettem meg  a genetikaban es a gyogyszer-vegyeszetben - mar 18 eves koromban. De ezt olyan nehez elmagyarazni a hozza nem ertoknek (a szakembereknek is), hogy tul bonyolult volna itt reszletezni... Hanem azt is, hogy a (barmilyen) FEM A TESTBEN - az egesz testre kiterjedo gyulladasokat tart fenn. 

Akkor csak a sajat peldat. Mas fogtomes, mint amalgam, az en tizen-huszoneves koromban 1954-1970, nem volt meg. (S ezalatt - egyetemi evek - mar 2 gyerekem szuletett, 6 tomessel a szamban). Itt-ott labkorom gomba, de mindig maguktol mulnak el, inygyulladasok, de az se komoly... 37 eves koromban kijottem "disszidalni" - valojaban ujrahazasodni. Na innentol folytonos aftak es herpesz, megint labgombasodas, de mar a szamban es a cicimen is (4.-ik szules). Aha, mert itt mar a gyogyszer-vegyeszetben dolgozom, hat biztos attol. De biztos-e, hogy attol? Az amalgam mar regota gyanus volt nekem - tegyunk egy probat. "Kiveszitek az osszes amalgamot!" De ezt a biztositott fogaszat itt, Izraelben is megtagadta (hogy hulyesegeket beszelek). Jo, akkor maganorvossal. A negyedik egy magyar szarmazasu fogovos volt. "Dehat ez neked kethavi fizetesedbe is belekerul!" Nem azt kerdeztem, hogy mibe kerul, feleltem, hanem hogy csinalod-e, vagy te se vagy hajlando? Megcsinalta, "feher" tomesekre cserelve. Azota, immar 40 eve, nincs se herpesz, se aftak, se koromgomba, EGY SE, SEHOL. (Semmilyen mas betegsegem, "megelozo" szuresekre sose mentem, 1-2 szem fajdalomcsillapiton kivul (par szemet evente!) barmilyen gyogyszert se vettem be, egesz eletemben). Ertheto vagyok?

2023.01.25. 13:35
Krizsakata

A lakhelyemet elobb en (jan. 21.-en), utanam a Google is beazonositta mar terkepen, fenykepen egyarant. (De a nyelv-valtasom lehetosege MEGINT eltunt.) Na, mindegy en mar megvivtam a harcot. Azt, hogy a magyar nyelv tenyleg nem finnugor, hanem (szerintem, es ennyit mar 2012-ben is be tudtam bizonyitani a 2 konyvemben) a KARPAT-MEDENCE minimum 12.000 eve bennlakoinak az osnyelve. 

S ez az en,14 evi kutatasaim + a 4 even at (heberul is) szotarozgato, es az akkoriban mar kisse leromlott magyar szovegeimet lektoralo Karvaly Katalin lanyom eredmenye..Lehet gratulalni, de foleg azonnal visszaengedni a latogato-hozzaszoloimat. Es ha ezt ma mar en is megtehetnem, miert nem teszem meg? Mert en soha senkit nem tiltottam ki (egy honappal ezelott meg azt se tudtam, hogyan lehetne ilyet megtenni). Tehat vallaljak a felelosseget azok, akik (mar ki tudja miota?) MINDENKIT kitiltottak a honlapomrol.  

2023.01.25. 05:58
Krizsakata

Nos, amig mindezt megirtam, azonnal visszatért a képernyőmre (az alsó sarokba) mind a 4 (magyar, angol, héber, orosz) - általam 20 éve használt nyelv-együttes. Ki is nyitottam, hát mind megvan... 

2023.01.25. 05:40
Krizsakata

A PROBLEMA IZRAELBOL ERED! Vagy a Bezeq (az itteni aram-, es internet szolgaltato) \ vagy az izraeli + azonos nevu szekelymagyar UJ KELET folyoirat a hibas, amit 35-40 evvel ezelott kovettek el. \ De leginkabb: MINDKETTO egyuttes "lefagyasarol" van szo.  (Arrol, hogy mindketto menekul a regesreg elkovetett hibaik beismeresetol).

Ez ma reggel derult ki - mert ezuttal az izraeli Twitter irt nekem, hogy most az o segitsegukkel azonositsam be vegre magam a Google-nal, s persze HEBERUL. Csakhogy most heberul sem tudok irni, mert a nyar ota mindenfele Google fiok letrehozasatol / dec. ota pedig a nyelvvaltas lehetosegebol is ki vagyok zarva. S mindezt Ti, magyarok - a mesterseges intelligenciaitok - szives kozremukodesvel. (Mert, mint latjatok, ujabban meg magyarul is csak angol billentyuzettel tudok irni.) Hat koszonom. Azt is, hogy 2006 ota mar 4 uj szamitogepet kellett (teljesen feleslegesen) vennem + a tobbszaz Gyoknyelveszet DOC es PDF fajlomat tehette tonkre = valtozthatta DOCX fajlokra + kinyithatatlan mappaka / amiket az "elromlott" 3 gepembol (egyik se romlott el) meg kiprintelni sem engedett - az Office. A vesztesegem nagysaga - a lakasom felujitasara szant osszeg. Gratulalok!    

2023.01.23. 09:10
Krizsakata

Fantasztikus!!! Ez egy eredeti, nem buheralt hozzaszolasaimat is tartalmazo - osszesen 700 hozzaszolasos Nyelv es tudomany (Nyest) vitalap, a 2015 evbol

https://www.nyest.hu/renhirek/mi-bizonyitja-hogy-a-magyar-nyelv-finnugor?comments

Ebben a leventevezer.extra.hu is bennfoglaltatik mar, es ezuttal csak valodi fajlaimat latok. (Nem tudtam, hogy a Nyestbe is atjutott beloluk.) Krizsa hozzaszolasokat csak a 113-tol lefele talalsz _ es itt mindent megtudhatsz rolam (be tudtok azonositani). Pl. azt, hogy en sose tragarkodok (mint a hamis krizsa), nem trollkodok, sokat sem kommentelek (hanem a tobbieknel sokkal kevesebbet) _ hogy milyen a beszed es iras stilusom, a ram jellemzo magyar szokincs, stb). 

2023.01.22. 19:40
Krizsakata

Tegnap nem ertettem meg, hogy mit is nyitok ki, mert siettem. Csak atfutottam rajta (en dolgozni is jarok 78 evesen - kerteszkedek). Fogalmam sem volt, hogy ez a file nem egy eredeti, nyilvanos Nyest cikk a kommentjeivel. Hogy ez valami mas. De hogy juthattam hozza olyasmihez, ami nem egy nyilvanos Nyest cikk? Egy ismeretlen (segitokesz?) utalt ra (akit a tolakodasa miatt mar hetek ota kidobalok), de ezuttal beleneztem, hogy megis miket ajanl?  

Olalla! Mar a Nyelv es Tudomany is megengedte maganak, hogy hamis Krizsa hozzaszolo jelenjen meg rajta? 7 evvel ezelott. Miutan engem (persze, ok nelkul) es szo nelkul eltavolitottak onnan. (En termeszetesen soha nem megyek vissza olyan helyre, amit zurosnek talaltam - ugy nez ki, ide se fogok...) Ebben cikkben a hozzaszolo, egy hamis Krizsa egyszeruen a Gyoknyelveszet szerzojenek adta ki magat es tolem lopott, de valodi anyagot ismetelget (ha mar elolvasta!) Mivel azota is, hogy egyszercsak eltuntem a Nyelv es Tudomanyrol, azota is nap mint nap beneztem, hogy mi folyik ott, de masik krizsa hozzaszolot sose lattam. Felmerult a gyanu, hogy ez a cikk utolag lett megkomponalva! Merthogy datum se volt a hozzaszolasok mellett, ahogy szokott, mindig csak annyi, hogy 7 evvel ezelott. SZAMITOTTAM olyasmire mar a legelejen, hogy el is lophatjak a Gyoknyelveszetet? Hat persze! Akkor minek tettem fel publikusan? Azert, mert manapsag nem lehet mar semmi ujdonsagot betuszkolni a tejlhatalmu tudomanyba _ amit ott 1oo eve sem akarnak elfogadni. Pl. ami tagadja es megcafolja a finnugor elmeletet.  

2023.01.22. 17:22
Krizsakata

Ez megint az előző gépem (Google) és ezen még magvan a 4 nyelv használata is (szótárkészitéshez, amit 9 éve folyamatosan csináltam a G portalon: magyar, angol, héber és orosz nyelven). De ezen a gépemen az Office KITÖRÖLTE az email használatomat, a Posta pedig el sem kezdett működni. TEHÁT: a nyár óta sehogyan nem tudom "beazonositani" magam. Az újabb, másik (a Google Chrome működésű) gépemen SEM-:). Most már skypolni sem engednek  (MA ELŐSZÖRezen a gépen, a saját Angliában élő fiammal.Eddig nem zavarta őket, hogy ezen a gépen egyáltalán nincs emailem. 

2023.01.22. 08:49
Krizsakata

Na jo uncsi. A, ez a moderalas csak nyelvtudas kerdese volt (targyas ige). Nem jol fejezte ki magat az illeto. Ha tudataban volt, hogy innen mindenki ki van tiltva (de ez sem igaz, mert o megis bejutott), akkor azt akarta kerdezni, hogy en moderalom e magam. En meg ot se, mert nem magyartanar vagyok (voltam), hanem fizika kemia. 

Megertendo vegre, hogy nem fogok ujra meg ujra BEJELENTKEZNI sem a magyar es szerzoi nevem (Krizsa Katalin), sem az eredeti es egyetlen krizsa@inter.net.il email cimem nelkul. Nem fogok egy tucat fizetoske segitot (virusirtok, kulhoni Academia, stb.) sem felpakolni a bankkartyamra meg akkor se, ha huszadszor is ratolakodik minden altalam kinyitott webhelyre. Egyetlen egyet ratettem _ a Microsoft 365re, de az se mukodik. Joccakat.   

2023.01.21. 15:06
Krizsakata

https://www.google.com/maps/@32.1687766,35.0853307,3a,75y,236.01h,90.65t/data=!3m6!1e1!3m4!1s5wxel5V0v7C5smgutfsNHA!2e0!7i13312!8i6656

Itt lakom: de ez (Ginot Shomron) Karne Shonronnak egy kb. 3 kmrel tavolabbi resze. Amit nem is jol ismerek

Ginot Shomronban van a Mishol Hahartzit utca. Ebben a 4 lakasos hazban lakom. Az en Google kepemen (lasd a linket) is CSAK az udvari bejarom kezdo lepcsozete, es mellette a villanyora haza latszik, de a tiz evvel REGEBBI FAK kozott. 

 


Válasz:

Kinek szol ez a moderalas kerdes, ha rajtam kivul senki se juthat be a honlapra? En biztosan nem moderalom sajat magamat _ plane minden hozzaszolasomat? De pontositani, azt szoktam, akar tobbszor is. Csak az utolso hozzaszolasom (itt fent) kesobb lattam, hogy eltunt. Azt gondoltam, hogy csakis joszandekbol _ mert eloszor a hazszamot is kitettem. Amit meg sose adtam meg az interneten (mert soha nem is kertek). Na jo, tenyleg nem kell annyira pontositani, biztos ezert vette le valaki a G portalosok kozul. A linken lathato Google terkep_ kepen ugyse latszik a hazunk sem, csak a tiz evvel ezelotti fak es a harom lepcso a kerti bejaromnal. 

2023.01.21. 10:25
Krizsakata

Mit valtoztattam: a Googlerol a G. Chromra. Azt mar latom, hogy be tudok IDE jelentkezni, de megint nincs nyelvvaltasi lehetoseg (angolrol), persze meg a hebert es az oroszt is hasznalnom kellene). Es eltunt a PAUSED (ami fent, a fenykepem alatt volt   az ottani fenykepemmel egyutt.

Azt is latom, hogy mostantol en is visszaallitHATnam az osszes KITILTAST, de azt tegye meg a G portal  MERT NEM EN TILTOTTAM KI MINDEN FELHASZNALOT.  Vagyis EN SENKIT. 

2023.01.20. 08:07
Krizsakata

Hát... jól bedobtam a horgot az Univerzumba - ezzel a Gyöknyelvészetkével. Tényleg az ember és annak beszéde(=közlési képessége) a legfontosabb? Eddig még - CSAK az. Ja, hogy az MI-vel már a saját élő szerkezetét is meg tudja - meg is fogja majd alaposan buherálni? Merhogy nagyon nem akar szegénykém meghalni. Marhaság! Hatalmas bukták után, jó sokszor fogja megtanulni, hogy meddig mehet el... Azt már most beláthatná, hogy nem is muszáj "kilépnie". Hiszen a közölnivalói elvileg megmarad(hat)nának őutána... Meg hogy elalváskor úgyis minden nap "meghal" - mi a különbség? Elalváskor ugyanaz (az agy) frissül fel, szaporodáskor viszont újratermelődik (persze rengeteg "kitiltogatós" selejttel). Aztán vagy továbbjut, vagy sem. Kit érdekel az, amiről úgyse fog semmit tudni többé?

Azért sok mindent kihalásztam... pl. azt, hogy a szikla, a levegő, a viz: az élettelen (pl. a mesterséges intelligencia:-) biztosan nem a következő lépés. Na, pá. 

2023.01.19. 08:40
Krizsakata

Miért nem tudok 2o22 nyarától VISSZAjelentkezni (nem is fogok tudni!!) a min. 2o éves Google fiókomba? Amit fél éve legalább HATVANSZOR megpróbáltam már!!! Mert (a nyáron) vagy egyáltalán nem volt semmiféle levelezési lehetőségem (se office, se postafiók, azóta pedig ha volt, ha nem - semmilyen elküldött Code nem érkezik meg a krizsa"inter.net.il email cimemre. Csak sokkal később. Fél / 1-4 óra múlva / vagy csak MÁSNAP reggel. Ja és miért nincs "kukac" az emailemben? Mert tegnap óta már nyelvet váltani sem tudok (az izraeli-magyar billentyűzetemről - pl. angolra). Szóval kamu duma az is, hogy a fényképem mellett PAUSED (ideiglenes szünteteltetés) van - mert az egyre bővülő korlátozások mellett GARANTÁLTAN VÉGLEGESre tervezett a kitiltásom.  

2023.01.18. 07:22
Krizsakata

OKNYOMOZÁS 3. A Facebookra való egyetlen (arckép nélküli) bejelentkezésem a kétezres évek elején, puszta kiváncsiságból történt: hogy MI IS EZ a Facebook? Ekkor ott megjelent egy MÁSIK Krizsa Katalin azzal, hogy ő székelymagyar (csak ennyit irt). Azonnal visszariadtam a Facebooktól - és (bár többféle csalást is észrevettem már) főleg emiatt hagytam fel a családommal való kapcs.felvétel igyekezetével. Miért rettentem el? Mert én nem támogatok semmiféle háborús = gyilkosságokkal terhelt terület-visszaszerzési kisérletet - nehogy belekeveredjen az én nevem ilyesmibe. 

4. MÉG KORÁBBAN. Amikor 1981-ben illegálisan távoztam M.o.-ról, hamarosan jelentkezett nálam (és nem én őnáluk) az izraeli ÚJ KELET folyóirat szerkesztősége - irtam is nekik egyetlenegy cikket a folyóiratukba (lényegtelen témával). De arról, hogy a Székelyföldön is létezik egy ÚJ KELET folyóirat, 2o22-ig semmit nem tudtam. Dehát addig nekem csak (azóta sem elismert) gyógyszer-vegyészeti "sikereim" voltak. Ennyi azonban tuti, hogy nem lehetett elég a figyelem felkeltésére!!! Tehát (pl. az elcsatolt magyarság szervezete-i) minden (több) diplomás kivándorlót nyomomkövetni szoktak? Valószinűleg ez a helyzet:-). 

2023.01.18. 06:30
Krizsakata

OKNYOMOZÁS. 1. Amikor kérdezés nélkül megjelennek - megjelentek - nálam az ÉRDEKLŐDŐK (hogy csatlakozzak a honlapjukhoz - pláne néhány nap alatt egyszerre hárman, 2o13:-), - akkor nagy a valószinűsége, hogy Ők akartak tőlem valamit - és nem forditva. Mindháromra reagáltam és csatlakoztam - de csak a magyarostörténet maradt velem 9 éven át aktivan. (Egy meghalt, egy pedig, a csatlakozásom után - nulla aktivitást mutatott az irányomban.) 2. Vajon a későbbi "saját" honlapomnak titulált Gyöknyelvészet G portal.hu (EZ) volt az első KERESŐ-TOVÁBBITÓ "cég"? Nem! Mert bizonyitott, hogy mindezt megelőzte a 2o12-es Gyöknyelvészet cimű könyvem "megszerzése". (Nem volt nehéz, hiszen én küldtem M-o.-ra már 2o13 elején az OSZK-ba + érdeklődő-idegeneknek össz. 12-15 példányt). És miért biztos, hogy ez a "korábbi ok"? Mert már a könyvemben is szerepel egy olyan kutatási módszer, amiről a honlapomon már nem ejtettem szót - de a 2o18-2o2o körül továbbitott fájltömegben mégis felbukkan). Miért nem ejtettem szót? Mert szégyeltem a két, túl korai könyvemet. Amikben sok egyéb pontatlanságon kivül, azt sem irtam meg világosan, hogy miből következik ez a módszer? Tehát igenis a könyv került ki előbb, pont tőlem - és nem a 3 honlap felajánlkozása volt a kiindulás - a mai helyzethez.  

2023.01.12. 11:41
Krizsakata

Ja, hogy a pár nappal ezelőtt, a saját installátorom által megalkotott új passwortommal mégis be tudok jelentkezni? Ez már nem számit (csak ki akartam próbálni:-). Mivel a G portál ma végleg megszűntette a kb. 1o éves belépésem lehetőségét, maradunk a tényeknél. A Gyöknyelvészet (az egyetlen nyelvpárosra, a magyar-héberre) vonatkozó kutatásaimat 2022 tavaszán már úgyis befejeztem. A hamis Krizsa Katalin által, tőlem lopott adatokból irt primitiv cikket is láthatja már mindenki - elérkezett a döntés ideje. Tehát 1. a G portálon beszűntettem minden tevékenységemet. 2. A Leventevezér, Leventevezér.exta.hu, és a Docplayeren azonnal töröljenek mindent (akár valós cikk/adat, akár MI-vel átrendezett-átfirkált HAMIS cikkek/táblázatok:-) - amik eredetijét a Magyarőstörténet G port-ra vagy a Gyöknyelvészet G portálomra irtam. Ahonnan "tovább vándoroltatták" őket. 2023.01.15.   

 

2023.01.11. 15:41
Krizsakata

E 2023-as modul Kérdések és Válaszok tartalmat, vagyis Magyar Adorján kérdéseit / majd egy külön cikkben az én válaszaimat (2013-15) - nem én tettem fel ide. Máshonnan került át a Gyöknyelvészet honlapra. De mi ebben a probléma? Csak annyi, hogy nem illenek ide.  

2023.01.09. 04:21
Krizsakata

Nos, mivel jelenleg már az összes hozzászóló ki van tiltva a honlapomról (azt se tudom, mióta, mert már jó régen nem szól hozzá senki). De most a saját szememmel is láttam: Vezérlőpult, Felhasználók: MIND KI VAN TILTVA. 

Ameddig ez az állapot fennáll, én nem irok többé semmit.   

2023.01.07. 20:26
Krizsakata

Csányi Vilmos videó: Tudomány és hiedelmek

https://www.youtube.com/watch?v=l0lq2SROkk4&ab_channel=Zsid%C3%B3Kiv%C3%A1l%C3%B3s%C3%A1gokH%C3%A1zaZskh

2023.01.07. 20:14
Krizsakata

Copyright Krizsa Katalin, 2022. 12. 27.              A GYÖKNYELVÉSZET ALAPFOGALMAI

1. Mi a (nyelvészeti) gyök? A gyök a ma élő H. Sapiens számára IS a külvilágból: az élettelen természet zörejeiből + az állati-emberi hangoskodásból kikövetkeztetett történések - mássalhangzó váza. Az ember a külvilág ss, ssz, zz, trr, mrr, bmm, ktt, pfú, mú, pssz, stb. hangzataiból igyekszik megérteni a közelben történő eseményeket - majd 1 vagy 2 szótagú szavakkal utánozni is a hallottakat. E szavak 1 vagy 2 mássalhangzós váza - ez a gyök. De mióta különböztetjük meg egyáltalán a magán-, és mássalhangzókat? Csak 1-2 ezer éve. A beszédkezdet elején még senki nem gondolt ilyesmire! (Ahogy a madarak énekét sem tudod "kimássalhangzózni".) A pusztán mássalhangzó irások körüli zűrzavar... Ma is vannak ilyenek, pl. a héber irás? Ez nem igaz! A héber sem pusztán mássalhangzó irás. Abban is van i/J és o/u BETŰ. Továbbá van א (alfa)=lágy magánhangzó betű-jel, ami főként a-á, e-é, de más is lehet) - és van ע (ájin)=a torokhangú magánhangzók betűjele. Miért nevezi a modern nyelvtudomány az alfá-t és ájin-t „hangtalan mássalhangzónak” – hisz ez értelmetlenség! Csak. Mert előzőleg már kimondta, hogy a mássalhangzó irásokban nincsenek magánhangzók!

2. Mi a gyökszó? A természetes módon kialakult nyelvek az 1 vagy 2 mássalhangzós gyökszavaikat (xY, Yx vagy Y1xY2) az előttük-utánuk-köztük levő magánhangzóval (x) ejtik egybe. Az Y gyök gyökszavai xY és Yx alakúak. Példák az xY gyök gyökszavara. Az xN: én (a megfigyelő-jelenlevő-cselekvő), in (erős), ón (értékes fém), ön-(sajátmaga), ún (az „én” érdektelen). Közös értelem: A legfontosabb az ÉN. Az Yx gyökszavai. Pl. az Nx-é: na! no! nu! (indulj már!) ne! (azt nem!) ni! (észrevette), , (fel) (a túlélés biztositékai). A közös értelem: figyelj a túlélés lehetőségeire! xR gyökből: ár (beárad, eláraszt), (el-oda)ér, ir ("hiedelmeket" áraszt - értsd: Csányi Vilmos szerint:-), úr (hatalmába keriti), űr (már nincs ott semmi). Közös értelem: az elárasztás megsemmisüléshez vezet. 

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.