krizsa@inter.net.il. 2023 februarig nincs uj emailem. Maradt az eredeti, a krizsa@inter.net.il - ha még elérhető lesz majd M.országról.
Kicsit lemaradtam, a családdal kapcsolatos szavak pár nyelvben:
MAGYAR
CSEH
SUMÉR (Labat szótár alapján)
NÉMET
LATIN
KOPT (görög jövevényszavak nélkül) (magyar kiejtés szerint)
ą = s; w = u és v közötti hang
TÖRÖK
ç = cs; c = dzs; ş = s; s = sz; y = j; ğ = kemény g; ı = u és ü közötti, az orosz jerühöz hasonló hang
BASZK (spanyol jövevényszavak nélkül)
s (= sy) = selyp s; z = sz; rr = r; r = ɾ (legyintőhang, mint a híradó szavunkban)
SZANSZKRIT (angol átírásban)
szanszkrit és tamil:
ṣ (es), ṭ, ḷ, ṇ, ḍ = hátsó nyelvállású hangok;
ṅ = orrhangú n; s = sz; y = j
TAMIL (angol átírásban)
j (= dzsy), ¶ (= sy), ć (= csy) tamilban: ch (= csy) = selyp hangok
KECSUA (spanyol jövevényszavak nélkül) (spanyol átírásban)
ch = cs; ll = régi ly; y = j; ñ = ny; s = sz; q = k-féle hang, ' = hosszú mássalhangzó
apa
otec
ab(a), ad(a)
Vater
parens; pater
jót
baba, ata
aita
tata, tāta, pitṛ [pitri]
pithá [pitʰá, th = lágy t], tagappan
tayta, yaya
anya
matka
um(u), ama
Mutter
mater
maw
anne, ana
ama
mātṛ [mátri]
máthá, táy [táj]
mama
ős
předek
uą
Ahne, Ur
avus
ø
ata, eski
as- (összetételben, *os = ős)
pūrvaka
munnón
apu, iqu; umaki (= ősök)
nagyapa
děd
Grossvater
dede
aitona
tatā-maha [= apa-nagy]
páṭṭan
apucha, awki, hatun tata [hatun = nagy]
nagyanya
babička
Grossmutter
avia
büyükanne [= nagy(obb)anya], nine
amona
pitrī-maha [= anya-nagy]
páṭṭi
chichi, chucha, hatucha, mamaku
gyerek
dítě
banda
Kind
puer(us)
chroti [ch = mint a német: 'nach' szóban]
çocuk [csodzsuk]
ume, haur [hauɾ]
putraka
kuḻantai [kuɻantai], piḷḷai
irqi, wamra
fiú; fia
syn, chlapek, kluk
dumu, ibila; amar, eduru
Sohn
puerus, puellus; filius
ąéri, ąú
oğul
mutil, seme [ɕeme, ɕ = selyp 's', sy]
putra
magan, paiyan, siṛuvan [sziɽuvan, ɽ = r-féle hang], áṇpiḷḷai [áɳpiɭɭai]
churi, maqtillu, muru, walash [kiejtése: walas]
lány; lánya
dívka, dcera
dumu-geme (= gyerek-lány = lány-gyerek) [akkádul: mártu]
Mädchen, Lein; Tochter
puella; filia
ąeri
kız
neska [neɕka, ɕ = selyp 's', sy], alaba
putrī
magaḷ [magaɭ]; chiṛupeṇ [ʨiɽupeɳ]
china, kuycha, ñust'a [nyusztta], p'asña [ppasznya], rasak, taski
ember
člověk (tb. sz.: lidé)
dil(i(b)); na; lu; za
Mensch
homo
rómi; (összetételben: rem-)
insan, kişi
gizaki [giszaki], gizon [giszon]
mānuṣa, manuṣya, puruṣa
maṇitaṇ [maɳitaɳ]
runa
férfi
muľ, pán
nita
Mann, Herr
vir, masculus
erkek, adam
gizon
nara, nṛ [nri], puruṣa, vīra
áṇ [áɳ]
urqu
nő
ľena
geme, mi
Frau, Weib
femina, mulier
szhimi
kadın
emakume
strī, aṅganā [aŋganá], mahilā
peṇ [peɳ]
t'alla [ttalya], warmi
unoka
vnuk
Enkel, Grosskind
nepos; (lány: neptis)
torun
biloba
naptṛ [naptri], pautra
pérappiḷḷai [pérappiɭɭai]
qhari willka [qʰari wilyka, qh = lágy q]
unokatestvér
bratranec (lány: sestřenice)
Vetter, Cousin; (lány: Nichte)
patruelis
kuzen
lehengusu
bhrātṛvya [bʰrátrivja, bh = lágy b]
qayri
testvér
bratr
Bruder
frater
szon
kardeş
anai, neba
bhrātṛ
sahótharan [sahótʰaran, th = lágy t]
huknin
turi, wawqi
lánytestvér
sestra
nin
Schwester
soror
szóni
kız kardeş [= lánytestvér]
ahizpa [ahiszpa], arreba [areba]
bhaginī, yāmi
sahódari
pani, ñaña [nyanya]
báty
niąti nszon [= nagy(obb) testvér]
birader, abi, ağabey
kuraq
öcs
kúdzsi nszon [= kis(ebb) testvér]
küçük kardeş [= kis(ebb) testvér]
anu-ja [anuʥa], yaviṣṭha [javiʂʈʰa], sūnu [szúnu]
sullk'a [szulykka]
nővér
niąti nszóni [= nagy(obb) nővér]
húg
kúdzsi nszóni [= kis(ebb) nővér]
bacı
anu-jā [anuʥá]
férj
manľel
dam
Ehemann, Gatte
conjunx;
maritus
haj
eş;
koca
senar [ɕenar, ɕ = selyp 's', sy]
dhava [dʰava, dh = lágy d], nara, pati
purushan [purusan]
qusa [qusza]
feleség
manľelka, ľena
Ehefrau, Gattin
marita, uxor
karı
emazte [emaszte]
strī, aṅganā [aŋganá]
manaivi, peṇḍáṭṭi [peɳɖáʈʈi]
warmi
após
tchán
(m)uru; uąbar [akkádul: emu rabú]
Schwächer, Schwieger
socer(us)
ąóm
kaynata [ata = apa]
aitaginarreba [aitaginareba; aita = apa]
¶va¶ura [ɕvaɕura]
kiwachi
anyós
tchyně
ø [akkádul: ernitu]
socrus
ąómi
kaynana [nana = anya]
amaginarreba [amaginareba; ama = anya]
¶va¶rū [ɕvaɕrú]
mámi
kiwach
sógor
ąvagr
Schwager
affinis
k
A lenti Idézett hozzászólás 13 sorának elemzése. Az 1. sor a Hun gár Ha Hungár cimű könyvem II. kötet, 65o-1 old. / és a Gyöknyelvészet II. kötet 662-4 oldalán levő táblázataimból kiszedett szavakat tartalmaz.
2. sor. Finnel én ált. nem (csak ritkán, elvétve) hasonlitottam össze egyes magyar szavakat - az LP gyökszavait sem.
A 3-4. sor dőlt betűs részét (hipp-hopp!) nem én irtam:-).
Az 5-9. sor csak az egyik (TESZ) etimol. szótárból vett idézet... Arra én már nem emlékezhetek, hogy a 14 éves kutatásaim alatt mely etimológiai szótárból, miket idézhettem én is. DE sem ilyet, hogy "ural kori szó" (mikor azt se tudom, milyen nyelveket sorolnak ebbe a korba) / olyat sem, hogy *lopata - mert a kikövetkeztetett szavakat, mivel nem tartom őket hitelesnek, sose vontam bele a kutatásaimba. Ugyanez vonatkozik az óegyházi, horváth-szerb, szlovák elnevezésekre - amely nyelveket annyira sem ismerek, hogy meg tudnám különböztetni őket - ilyenekkel én sose foglalkoztam.
A 1o-11. sor. Ezt nem én irtam (sehol).
12-13. sor. Ezt sem én irtam. Nem is ismerem a nyelvjárási "laponya" szót. Biztos, hogy nem használtam az "állattani szakszó" kifejezést sem.
„ Gyöknyelvészet, a magyar LP váz gyökszavai: lap, lapu (levél), láp, be-lep, meg-lep, lép, lép (testrész), lop, lup (hurok). LP-LP/F: lappang, leffentyű, lappantyú.
Finn LP és L-PP váz: lape = lap, lapos, síma felület, lapio = lapát, ásó, lapa = lapocka, evezőlapát, lappu = papírlap, folt, tapasz, lappá = húz, rak, töm, tódul („rálapátolódik”).
Héber L-P/F váz: lip = rost (pl. szőr), lup = hurok, konytvirág, lapid = láng, lepet = körítés, L-PF: lapuf = körülcsavart, ráerősített (a lapát!). Közös értelem (nem kell szomszédság sehonnan): hopp-lopp! hangutánzó. Már úgy születtünk, hogy értjük...
TESZ, magyar etimológiai szótár: Lap Vitatott eredetű. 1. Ősi, uráli kori szó. Egy *lapp ’felület; lapos, sima; lapos lesz’ jelentésű... vö. még: lapos. 2. Belső keletkezésű szó, szóelvonással keletkezett a lapos melléknévből.
Nyelvünkben elsődleges jelentése ’kardlap’ volt, csak a 18. sz.-tól kezdték el a’könyv oldala,’’kártyalap’, ’újság’ jelentésben... A szót a nyelvújítók terjesztették el. Nyelvújítás kori származéka a lapoz ige. Láp Ősi, finnugor kori szó. A feltehetőleg *l pp hangalakú finnugor előzmény’kidöntött fa, úszó törmelékfa’ lehetett. ... ebből metaforikusan fejlődött a mai jelentés. Lapály Származékszó, lapos szavunk uráli kori *lappz ’felület; lapos, sima; lapos lesz’ jelentésű alapszavából jött létre az -ály névszóképzővel. Lapát Szláv jövevényszó, óegyházi szláv lopata ’lapát, ásó’, horvát-szerb lopata ’lapát; evező lapátja’,szlovák lopata ’lapát’, orosz [lopata] ’ugyanaz’ (hogyhogy??). A szláv szavak szóvégi a hangzója úgy maradhatott el nyelvünkben, hogy birtokos személyjelnek fogták fel (ne már...).
Lapít ...lapos szavunk uráli kori *lapp ’felület; lapos, sima’ alapszavából jött létre a valamilyenné válást kifejező... -ít képzővel. Elsődleges jelentése ’lapossá tesz’, jóval később ’meghúzza magát’. A szótő legrégebbi származéka a nyelvjárási lappan ’meglapul’, korai származékai még lappang, lappad, lapul.
Lapocka Szláv jövevényszó, vö. szlovák lopatka, orosz.... Ősszláv előzménye a ’lapát’ jelentésű *lopata. A magyar szó ebből -s névszóképzővel jött létre. A szótő legrégebbi származéka a nyelvjárási laponya ’lapály’ későbbi lapály. Lappantyú Származékszó, a *lapít családjába tartozó lappant ’meghúzódik, lapul’ ige -ú képzős melléknévi igenevéből. Állattani szakszó. (HOGY MICSODA?) Lapu Szláv jövevényszó, vö. horvát-szerb nagy bojtorján, útilapu’, szlovák lopúch.
***** Enberek! Minek nekünk ez a zagyvalék?
Krizsa Katalin Ilona = Rachel Krizsa Lax
A fenti 13 soros szöveget (igy, ilyen összeállitásban, jónéhány itt levő speciális szóhasználattal - biztosan nem én irtam. Bármelyik MI-val hasonlóra igyekezettnek készült változatot bármikor részletesen ki tudok elemezni (akár évek, vagy évtizedekkel később is), ha az NEM az én eredeti irásom volt.
Ne hazudj, te "ellenőrző", mert nem volt üres.
„ XP: apa, ép, epe, ipa (após). Az apa finn rokonaszavai apu = segítő, appi = após – és a vogul (= manysi) = apa. A héber, arám, arab, török, mongol: aba (P/B) = apa. Az ép a héber of = repül, szárnyas (élénk, mert egészséges) megfelelője. A finn ehje = ép – s ugyanez a szó a héberben ehje = élni fogok. Megjegyzés: a héberben az F (éppúgy, mint finnben a D) nem lehet szókezdő. Azért nem, mert a gyökszavak képződésének korszakában a héber-előd nyelvben nem volt még F (és a finn-elődben nem volt még D). Az epe FN rokonszavai: vogul (= manysi): tap (később a t- előljáró T/Sz hangváltásával → a zürjén, votják (= udmurt): szep, finn: szappi, lapp: szappe → az epe ezekben a FN szavakban az, leforditom: „ami-segítő” az emészésben. Az ipa FN rokonszavai a vogul (= manysi): up (após, sógor) és a lapp: wuoppa (após).
XF gyökszó nincs a magyarban. (A finnben F hang sincs.) A héber XF gyökszavai: of = szárnyas, af / uf! = repül / repülj! efi = (fa)ág – af = orr, harag / is, mégis. A magyarban a PX-nek sincs gyökszava. Ez elég furcsa, mert a P őshang... dehát hol is lett őshang? Úgy látszik, nem a KM-ben, hanem északabbra. A finnben 3 gyökszava van: pee = fej, pú = fa, pű = császármadár. A héber pe = száj a finn pee = fej, fő rokonszava.
A FN nyelvészet megmondta: nem azok a nyelvek tartoznak közös nyelvcsaládba, amikben azonos a szavak hangalakja – hanem amikben szabályosan változik. De miért pont azok, hol itt a logika? Hivatalosék: „Hát, csak. (Mert ez jó nekik!) Hogy a sémi nyelvek, ahol a szókezdő P mind megmarad P-nek – ne legyenek finnugorok. És mert a magyar – ahol viszont F-re változnak, igy lesz finnugor. Ugyan már (ez a másik érvük), hiszen a sémik nem is ragozó nyelvek.” Dehát a nyelvek őskorában, amikor a kialakultak a gyökök, nem volt-e egységes az európai ősnyelv? Hivatalosék: „Felejtsd már el – gyökök nincsenek!” De mennyire vannak! A sémi nyelvekben (30 millió beszélő) mind megvannak, ráadásul nem is változnak évezredek óta! Miért ne maradhattak volna fenn a ragozóvá továbbfejlődött nyelvek gyökei is? Hiszen azok se változnak! – Körbe-körbe: „Nem megmondtuk, hogy a sémi nyelvek nem ragozók?” (Persze ez se igaz, csak keveset (láncban, vagyis egymásután nem) ragoznak.
A magyar FX gyökszavai: fa, fi-, fiú, fő (fej, eleje), fő(l), fú(j), fű. A magyar fa a FN nyelvekben: vogul (= manysi) pa, zürjén pu, finn pú, szamojéd pa. Távoli rokonuk a héber efi = (fa)ág. A fiú, -fi FN rokonai: votják pi, cseremisz pi, mordvin pijo, finn poika, észt poeg = fiú, fia. És tessék mondani, ezeket hol tudnánk ellenőrini? Saját irása, legtöbbjüknek sose volt, szótáraik sincsenek. Hasonló szó a héberben itt is az efi = (fa)ág. A magyar fő (fej, eleje) a finn pee = fej P/F hangváltással keletkezett megfelelője. A héber pe = száj hangváltás nélkül rokona a finn szónak. A fő(l)-nek a héberben nincs rokona. Az FN azonos értelmű (vízben forralt) szavai: vogul (= manysi): poáji, mordvin: piems, szamojéd: pís. Lehet, de (nézz rájuk a Wikiben), megint csak a finnt tudnánk ellenőrizni – ha volna mit. A fú (fújó, fúvó) megfelelői a vogul (= manysi): puv-, osztják: pog-, cseremisz: puem, szamojéd: puts, szelkup: puav = fúj. Ezeket se lehet ellenőrizni. A héber puh = fúj biztosan rokonszó – s mivel hangváltozás nélküli, a finnhez áll közelebb, nem a magyarhoz. A fű-nek nincs héber rokonszava. FN megfelelők: vogul, osztják pum (fű, széna). Legalább vogul-angol, osztják-angol - legalább egy kisszótár, hol van?
...ha a G kései hang...mi lehet a Mag szó korábbi magot jelentő hangalakja?...Mik ?..Mak?...vagy mint a skót Mac?....mit lehet erről gondolni, Gyöknyelvészetileg...
...a legutóbbi --Magyar--jegyzethez...gondolatok...
Már fent (a legfelső modulban) van. Olvasgasd türelmesen, 1-2 oldalas részletekben.
Egy új tudományos ágazat módszereit nem lehet hamar megérteni. (És ez még csak az első részlet.)
Egy módszertani kérdést itt külön kiemelek (amiről csak nálam olvashatsz): A v-vel kezdődő magyar gyökszavak biztosan, az északi finnugor nyelvekben valószínűleg csak w-t tartalmaznak. Mi az a w tulajdonképpen? Az ősi (de a sémi nyelvekben ma is meglevő) torokmagánhangzók lelágyulásának az egyik végállapota. A torokmagánhangzókból először diftongusok (kettős-magánhangzók) lettek, pl. a finnben tömegesen. Ezután két lehetséges útja van a hangfejlődésnek: 1. a gyökszavak elején ejtett kettőshangok w mássalhangzóvá válnak (wan, wesz, wén, wíz, won) 2. a bővített szavak belsejében pedig (de ez már a ragozások korszaka) lágy magánhangzókká „egyszerűsödnek”.
Térjünk vissza az ás igénk későbbi wás-wés alakjára. Hol maradtak fenn mindmáig (lágy magánhangzókkal párhuzamosan) ősi torokmagánhangzók? A sémi nyelvekben, például a héberben. Akkor ott kell keresnünk olyan szót, ami szintén ás – de torokmagánhangzóval. Íme az ảs = moly. Ez a magyar ás, és a későbbi wás(ik)-wés szavunk közös eredete.
A hivatalos nyelvészet újabban (csak pár évtizede vette hozzá a bátorságot), már azt is tagadja, hogy a sémi nyelvekben egyáltalán volnának torokmagánhangzók. „Á, az csak egy pillanatnyi hangtalan gégezár.” (Gégezár persze hogy megelőzi őket – hiszen a fent, a szájban képzett hangsort otthagyva, a torokmagánhangzó képzéséhez „le kell ugrani” a gégéhez). Kapóra jön nekik, hogy az Európából bevándorlók nem is tudják ezeket kiejteni (én is csak akkor, ha direkt odafigyelek). És különben is, a diplomásokat ideát is a „nyugaton” kikupált egyetemi tanárok képzik ki...
2018, Összehasonlító Gyöknyelvészet
címen lesz hamarosan, a még nem létező legfelső modulban összefoglalva, e fórum utolsó 22 bejegyzésének témája: az egy-mássalhangzós magyar gyökök ismertetése. Ebből 30 valódi magyar gyökünk van. Az 1 és 2 mássalhangzós gyökök az összes SÉMI és RAGOZÓ nyelv közös kincsei. A kb. 400 közös, két-mássalhangzós gyök következik.
Tudnivaló, hogy a 16 éve könyvalakban is publikált kutatásaim, a kezdettől helytálló megállapítások ellenére, sok helyen tévesek. Tehát a kísérleti kiadás (2011): “Hun gár ha-hungár?” és az “Elsőként a világon: Gyöknyelvészet” című kétkötetes, 1080 oldal (2012) - mindkettő elavult. S az itt a honlapomon, 5 éve megjelenő tanulmányaim is kiegészítésekre szorulnak. Miért? Mert még mindig az egyedüli összehasonlító történeti gyöknyelvész vagyok - így csak önmagamtól tanulhatok. Természetesen a követőimre várokJ.
Az Összehasonlító Történeti Nyelvészet 2. kiadása, ami már 3 kötetes lesz - most készül.
Egy új tudományág: Az Összehasonlító Történeti Gyöknyelvészet
A gyökvázak jelentősége az Összehasonlító Történeti Gyöknyelvészetben (ÖTGy) olyan, mintha több tízezer éves, ma is érthető, könyvtárnyi írásleletet találtunk volna. Ezt tüntette el szem elől hivatalos történeti nyelvészet (TNy), amikor ránkerőszakolta a „nyelvcsaládosdit”. Megköveteli, hogy elhigyjük (hisz tudományos érv, indok nem létezik), hogy a világ nyelvei csakis egymástól függetlenül, különböző „alapnyelvekből” jöttek volna létre. Ezzel sikerült dobozba zárnia a sémi nyelveket, azok betonszilárd gyökrendszerét, és kihajítani, még a gyökfogalmat is, a nem-sémi nyelvek kutatásából.
Vegyük észre, hogy a hivatalos Történeti Nyelvészet, amibe a FN is beletartozik – és az általam megalapozott Összehasonlító Történeti Gyöknyelvészet között nincs semmi kapcsolat. A TNy a nyelvek kutatásának időhatárát, még az elvi lehetőségét is, max. 6000 évben állapítja meg. A gyakorlati lehetőséget pedig, úgymond, csakis megfejtett írásleletekre alapozza. (Jó is volna, ha ehhez tarthatná magát: hogy ott, ahol sose volt írás, és már élő beszélők sincsenek, volna mire alapoznia.) Tudjuk, hogy a legkorábbi megfejtett (-nek vélt) sumér írásleletek is csak i. e. 3200 körüliek, tehát 5000 évesek). Az önmaga által felállított kutatási időkorlátot a TNy a “csillagos” – sehonnan nem adatolt, csak kikövetkeztetett – szavakkal igyekszik kitolni. Az emberi nyelv(ek) azonban, még a fellelt (de meg nem fejtett) írásleletek alapján is minimum 40 ezer éves. A gyöknyelvészet az, ami a 6000 évnél sokkal messzebbre lát.
XZ: az, ez, áz(ik), íz, íz (izület), őz, űz. Az. Elsősorban határozott névelő. A Tótfalusi etimológiai szótár szerint csak a 15. sz. elején fejlődött ki. Mássalhangzó előtt a z-t fokozatosan elvesztette, de még sokáig hiányjel állt a helyén: a’ szabadság. Mélyhangú magánhangzója finnugor, sőt uráli örökség. Krizsa: szerintem nemcsak: a héber ha (a lágy h-val) = a, az.) Eredetileg nálunk is o vagy akár u is lehetett, lásd mutatószó-rokonait: ott, oda, úgy. A z külön névmásképző. (Ezt meg honnan tudták: A héber az = akkor, úgy.) Az Távolra mutató névmás: emdul oz gimilstwl... (H.B. 1195) = eszel oz (az-ból) gyümölcsből. Ma, ragos főnév előtt maga is ragot kap, és határozott névelő áll utána: abból a gyümölcsből... A hasonló szerepű am- előtaggal amaz, így még távolabbra mutat: ez, az, amaz. (És az am- előtag honnan van? A héber ma se-...= ami olyan...) Vonatkozó névmások előtagja: az ki, összevonódva → aki / az mely → amely, stb.
Honnan került, a közös ősnyelvi gyökszerkezeten kivül nagyon sok héber nyelvtani elem a magyarba (is)? Például a Biblia fordításokból. Ez – közelre mutató névmás. Jelzőként névelő módjára viselkedett: ez ember, e ház – de így már elavult. Ma határozott névelő van utána: ez az ember. Ragos főnév előtt maga is ragot kap: ez-től → ettől a perctől. A magas magánhangzós tő az uráli korból származik: osztják i, zürjén, mordvin e = ez, votják e = ilyen, szamojéd e-ke = ez itt. (Biztos? A héber ma ze? = mi ez?)
Áz(ik). Az ázalék szó régen levest, főzeléket jelentett – ma állott vízekben elszaporodó egysejtű állatka neve. Finnugor: vogul tot-, osztják jolta, zürjén sözny = nedves. (Honnan tudható, hogy ez az eredet?) A beláthatatlanul régi T hangváltozási sora → D → S/Sz → Zs/Z, ahol a Z a legfiatalabb, kb. 3 ezer éves. Tehát a FN nyelvészet szerint a T, az őskorból, „szabályosan” változik Z-re. És a köztes váltóhangokról, amik áthidaltak min. 10.000 évet, nem is hallottak a népek? A héber óz, áz = erősödik, -ött, menedéket keres, -ett – bár ez is csak talán-rokonszó.
Íz. A magyar íz eredeti jelentése izület lehetett. Ősi szavunk, de eredete vitatott. Vagy ugor: votják (= udmurt) jót = izület, ághely, vagy finnugor: zürjén jez, votják joz = izület, finn jäsen (kiejtés: jeszen), észt jäse = láncszem, tag. Íz, ízlel. A FN nyelvészet uráli eredetűnek tartja: vogul et, osztják evel, zürjén isz, szelkup apt = szag, bűz. A szaglás és ízlelés között az a kapcsolat, hogy egy adott íz felismerésében fontos az egyidejű szaginger. (Krizsa: ez nem meggyőző, de a szó eredetét én se tudom... bizonyítani. Próbálkozásomat lásd az őz-nél.)
Az őz a szarvassal rokon, de kisebb – patás, kérődző, két alfaja Szibériától a Kaukázusig lejut. A FN szerint ismeretlen eredetű szó. A héber ez, izả (hn, nn), izim = kecske, kecskék. A Szibériától Észak-Afrikáig elterjedt kőszáli kecske, legalábbis messziről hasonlónak látszik az őzhöz. A szó eredete azon is alapulhat, hogy talán nem volt külön nevük – mindenesetre íz-es vad mind a kettő. Az űz ige jelentése kerget, üldöz, hajszol. Foglalkozásszerűen: ipart űz, sportot űz. A FN nyelvészet szerint az űz ismeretlen eredetű szó. Lásd még üzekedik, üzem, üzér, üzlet. A héber osze = tesz, csinál, uszá = megcsinált, elkészített, ảszía = tevékenység. Ez lesz az eredet.
XZs (gyökszó nincs) – hacsak nem a helység és személynevek Ázsia, Izsó (név), Uzsa). Uzsa, Uz, Uza, Ózd, stb. a betelepedett úzok nyomán. Lásd Wikipedia: az úzok / Ózd város / Uzsa. Ázsia héber rokonszava ảszia = tevékenység. Az áruszállító karavánokról lehet szó, amelyek oda-vissza vonultak a Közel-Keleten. Izsó, Izsák – az Ószövetségből. Az eredeti héber név: Jichảk = nevetséges. (Miért? Mert Ábrahám, úgymond, már száz éves volt, Sára meg kilencven, amikor született.)
A tevékenységet csak úgy általánosságban kifejező, egyetlen héber szó változatai: osze, aszá = cselekvő-cselekedett, csinál-csinálta, tesz-tette, termel, -te, készít, -ette, időzik, -zött / tartózkodik, -dott / iszá = (vmire) késztette / uszá = késztetve volt.
A héber tehát, ebben az esetben, ennél a gyöknél csak nyelvtani jelenségeket (jelen és múlt időt, cselekvő, műveltető, szenvedő igemódot) állít elő a kezdő magánhangzó cserélgetésével. Nem a különböző tevékenységeket húzza ki a gyökből, nevezi néven, mint a magyar!: kiszáradó: aszó – gondolkodó: ész – evő: eszik – ivó: iszik – elosztó: oszt – begyűjtő: ősz – úszó: úszik – üzekedni fog: üsző. A magyarban, ez mind az XSz gyök flektált származéka. És mi volt a gyökrendszerek eredeti funkciója? Pont ez! Ami a magyarban: az értelem differenciálás. Az újkori nyelvtani jelenségek „levezénylése” már csak másodlagos – a továbbfejlődő sémi nyelvek erre is a flektálást alkalmazták, a gyöngyötfűző láncragozás helyett.
Melyik a jobb? Mindkettő kellemes, logikus és gördülékeny.
A 16 finnugor(-minusz magyar) nyelvben – amik természetesen nem egységesek – minden össze van keveredve.
SzX: szí(v), szó, sző, szú, szű (főnév: szív).
A szí (szívás) az FN nyelvészet szerint valószínűleg hangutánzó eredetű. Lehet finnugor: votják (= manysi) supsini, cseremisz supsam = szopik. Mások szerint ugor eredetű: vogul sipha, osztják szavta = szopik. Mivel a FN által bemutatott példák mind az S/Sz-P (szép, szopós), és nem az XSz gyökváz (szí, szó, sző, szú, szű /a szíve/) termékei, a magyar gyökszó, a szí, nem tartozik hozzájuk. (Persze, így is van köztük értelmi kapcsolat, hiszen az más gyökök között is gyakori.) A héber soev = szívó, szívja, s’ivá = merítés, fel-, szívás, szivattyúzás – és a sziví = rostos.
A szó a FN nyelvészet szerint ugor kori: vogul (= manysi) szav (szó, hang), osztják szou (jajszó). A valószínű (kikövetkeztetett) *szava, az ugor nyelvekben ótörök jövevény: türk szab, ujgur szav (beszéd), oszmán-török sava (hír). Alaktani viselkedése miatt (a hó-havas, tó-tavas tőtípusba tartozik) biztos, hogy az ótörökből nem közvetlenül vettük át. Bár a manysi szav és az ótöröknek vélt *szava nem az SzX, hanem SzW gyökszármazék, de az SzW korábban Sz-diftongus volt (mint az osztják szou). Így a FN példák helytállók. (Mindez lentebb, a sző igére is vonatkozik majd.) Rokonszó a héber széa (שיה) = bárányka (megszólal: mee). A héber szoen = lármás, a finn szoida = (zene) szól, az orosz szlóvo = szó – bár továbbképzettek, szintén rokonszavak.
A sző(l) ige. Finnugor: vogul szev- (sző), osztják szohta (hajat fon), zürjén szi (fonal, hajfonat), finn see (kiejtés: szee) = fonal. A sző finnugor előzménye fon és (haj)fonat jelentésű igenévszó volt – magyarban csak az igei jelleg maradt meg. Fonásról a szövésre ment át a jelentés. Jé, a héberben is! szovech = fon – de a szvách = bozót (szövedék). Az oroszban nincs rokonszava.
A szú egy apró, farontó bogár. Finnugor eredet: a vogul szou, cseremisz sogo = szú. A szuvasodást ma főleg a fogak kilyukadására értjük. Finn, héber, oroszban nincs rokonszó. Az elavult szű (szív) távoli héber rokonszavai: soev = szívó és szivúv = körforgás.
XSz: aszó - aszu (bor) - (össze-)aszik, ész, esz(ik), isz(ik), osz(lik) ősz, ősz (haj), úszó, üsző.
Az aszó (száraz völgy / folyómeder) szót még nem hallottam, de a (ki-, össze-)aszott ige közismert, és helyneveink is (pl. Aszód) felidézik. Az archaikus nyelvtanok (jelen idejű) igeragozását megelőző szófaj a folyamatos melléknévi igenév. A héber ma is így „működik”: én dolgozó, te dolgozó, ő dolgozó. Az aszú (száraz borfajta) ennek az aszó az alakváltozata.
Az ész a FN nyelvészet szerint ótörök eredetű: ujgur, csagatáj, kun, kirgiz esz (ész, értelem). A héber oszek = foglalkozik (valamivel), iszá (újabb sz betű) = cselekvésre késztette. Ezek talán, de a széchel = ész nem rokonszó. (Az ótörök eredet jó lehet, csak nem tudom ellenőrizni.)
Az esz(ik) FN szerinti e- töve finnugor: vogul ti, votják sziini, finn sydödä (szüdöde) = eszik. (?) Persze mindet megmagyarázzák: az sz leesik, stb...) Csak én már azzal se értek egyet, hogy az evés szócsalád a puszta e- tőből alakult volna ki. Szerintem ezt csak azért gondolják, mert az ewés fogalomkörét a nyelvek az ősi T teljes hangváltozási sorával T → D, S/Sz fejezik ki. Az orosz jedá = étel. A magyar az összessel: étel, edd! / edj! / egyél és eszik.) S ehhez még hozzájárul az ewés w-je. Ami bizony az O/U/W triász „vége”, mert előzőleg valamely kettős-magánhangzó volt. S ennek még korábbi előzménye is van: a sémi torokmagánhangzók. Távoli héber rokonszavak az őskorból a máig: at = rávetette magát, ad = zsákmány, loesz = rág, eszev = fű (állatok eszik). Még mindig nincs vége: az éh, éhes? Héber rokonszavai az óchel = étel, achilá = evés, ichul = emésztés, ukál = megemésztett. Summárum: a hivatalos történeti nyelvészet bezárkózott az „összevarrt” nyelvcsaládjaiba – és nem lát ki belőlük.
Az isz(ik) Finnugor: vogul ai, votják ju, finn juoda = iszik. A finnugor ju- igető a magyarban lett i- – úgy, mint a juhar, juhászból ihar, ihász. (Krizsa: persze, mert az i valójában i/j váltóhang – ami a különböző nyelvekben, a kiejtésnél, bármikor felcserélődik.) Csak én már azzal sem értek egyet (mint fent, az evésnél), hogy az ivás szócsaládja a puszta i- tőből alakult volna ki. A magyar tőmássalhangzók ugyanazok, mint az evésnél: ital, idd / idj / igyál, iszik és iwás. A héber soev = szívó, szív(ja). A török icsijor (Cs=TS) = iszik.
Az osz(t), osz(lik) – csonkot is idevettem, bár csak rejtett gyökszava van. „Lehet finnugor eredetű: cseremisz uzsas, finn osa (kiejtés: osza) = rész.” A héber osze = tesz, eszer = tíz, oszer = tizedet adó. Aha, innen nézve is rész – de mindjárt adózás és tized? Nincs itt egy ősi fogalom? Ősi nem, csak régi – éspedig a KM-ből. Ennyiféle szavunk van a széna / gabona szárítás ágas-karójára: oszró, osztó, eszró, eszrő, eszterű, ösztörű. Arra, hogy a széna a magasban szétteregetve szellőzzön. És mi az eszterág? A gólya – egy lábon áll.
Az ősz évszak. A FN: osztják szogesz, mordvin szoks, finn syksy (kiejtés: szükszü) = ősz. A (kikövetkeztetett) finnugor *szükse alapforma szókezdő sz-e eltűnt. Jó. Az ős-sémi előrag „mint” jelentését rég elfelejtették, csak felragadt nekik. Nálunk meg nem. De a k/g-ről mit gondoljunk? A héber aszif = ősz, (gabona) betakarítás, oszef (az újabb sz-szel) = összegyűjt. Rokonszó az orosz ószeny = ősz (évszak) is. Az ősz haj a FN szerint ismeretlen eredetű. A héber széva = ősz haj, öregkor – orosz szedój = szürkésfehér, ezüstös, ősz – nem rokonok.
Az úsz(ik), úszó. A FN nyelvészet szerint az uráli korból származik: vogul (= manysi), votják (= udmurt) uj-, zürjén üj-, mordvin ujemsz, észt ujuma = úszik. Az ú- alapszó a magyarban gyakorító -sz képzőt visel. (De a finnben is uija = úszó, ujda = úszik... akkor miért csak uráli? És hogy lett a i/j-ből nálunk sz?) Csak én már azzal sem értek egyet, hogy (mint az evésnél, az e-ből, mint az ivásnál, i-ből) – az úszás szócsaládja is egy puszta i magánhangzóból alakult volna ki. A héber szohe = úszik, úszó, ez sem rokonszó – és az oroszban sincs.
Az üsző még nem borjazott fiatal tehén. FN: Lehet ugorkori: osztják asz (anya, anyaállat, jávorszarvas tehén). A feltehető (kiköveztetett) ugor *isze alapformából labializációval és -ő kicsinyítő képzővel(?) alakult ki az üsző. (Labializáció: ajakkerekítés nélküli magánhangzó – ajakkerekítésessé válik. Itt i → ü). Más vélekedés: az üzekedik feltételezett régi *üzik, üszik alakjaiból kiindulva, az üsző a melléknévi igenév. De ez utóbbi feltevés bizonytalan. (Vagy nem?) A héber uszá = késztetett (üzekedésre vagy borjazni?) – így már lehet távoli rokonszó.
Ismétlem, eddigi ismereteim alapján a finn nyelv közelebb áll (egykor még közelebb volt) a héberhez, mint a finn a magyarhoz. Hozzátettem, hogy az európai zsidóság legjellemzőbb típusa is kifejezetten északi. Szóval hol és mikor lehettek ezek egy helyen? Egy melegebb korszakban, úgy vélem, az utolsó két jégkorszak közötti interglaciálisban (felmelegedéskor). Hol? Hát bárhol a KM-től északabbra. Mikor? Mindenesetre több, mint 10.000 évvel ezelőtt. És mit kezdek azzal, hogy az ős-európai nyelv még nem lehetett ragozó – pedig a mai finn és a mai magyar is az. Ezek szerint még nem is ragoztak? Persze, hogy nem. Mivel minden láncragozó – gyöknyelv is egyben, a gyökszerkezetnek (az 1 és 2 mássalhangzós vázaknak, az egyszótagú gyökszavaikkal) még a láncragozás előtt kellett kialakulniuk. Miért azelőtt? Mert az egymásutáni ragozások szükségszerűen befagyasztják a flektálást (magánhangzók cserélgetését a gyökvázban). A láncragozás megköveteli az előhangsúlyokat, az pedig a magánhangzó harmóniát. Az európai ősnyelv tehát ős-sémi típusú, és a mai értelemben vett nyelvtanokat még nélkülöző kellett hogy legyen. Ebben a nyelvfejlődési fázisban, valószinűleg az utolsó jégkorszakban juthatott le az ős-európai, fehérbőrű populáció nagy része - mind délebbre. A kelták a KM-be (is), nyugaton az Atlanti partokig (maradványaik a baszkok), mások a Közel-Keletre, s még Észak-Afrikába is lejutottak. Ezekből lettek a sémi nyelvű népek – akik később sem tértek át a láncragozásra.
SX: se, sí, só, sú / sű (kórság). A magyar se finn rokonszava (ezt én adom meg): ei (kiejtés: ej) = se. A héber se-lo = ami nem, amit ne. Ebből a s’-, sa-, se- (előljáró) = ami, az ami + a finn ei = sei. Szóval az ős-héber előjáró, mint legrégibb nyelvi elem + a finn az ei-vel „együtt képezte” a (hármuk közül legfiatalabb) magyarnak a se kötőszót.
A sí (sielés). A héber szkí = sí(léc) jövevényszó. A si szót a németből (der Schi) vettük át, a siel igét pedig, valószínűleg a siet analógiájára képeztük belőle.
A só valóban a savanyú sav- tövének elkülönült változata, és ezt a héber sảv = visszatér szó meg is magyarázza: a gyomorsavat gyakran visszaböfögjük. A finn szuola = só – oroszul: szol. A régies sú / sű / süly – keléses betegségek (polip, vérbaj, skorbut) neve. Szitokszó is, pl: a süly essen bele! Az uráli korból: cseremisz segel, finn syyle (kiejtés: sűle), szamojéd síla = szemölcs, mordvin silge = gennytüsző. A magyar szóvégen palatalizálódás (l → ly) történt.
XS: ás-ásó, es(ik), eső, és, is, ős. Az ás ige a FN nyelvészet szerint bizonytalan eredetű. A régiségből kimutatható egy ‘ás’ értelmű áj igénk, amely olyan kapcs. lehet az ás-sal, mint a váj az (el)vásik-kal. A áj szintén vitatott eredetű, aminek az aj főnévhez lehet köze (lásd ajtó). Krizsa: ezt a gondolatmenetet, ha érdekel, a Tótfalusi szótár „ajtó” szócikknél nézd meg.
Kezdjük ott, amiről a FN nyelvészet mélyen hallgat, hogy a V és a W egyáltalán nem ugyanaz. Megteheti, mert egyik finnugor nyelvben, (sajnos) a magyarban sem különböztetik meg őket. Sőt ma már az ly és a j megkülönböztetését is el akarják törölni – és ezzel elérni azt, hogy sokszáz magyar szó eredetét ugyanúgy ne lehessen nyomonkövetni, mint – kétféle v hiányában – másik sokszázat. Szóval a v-vel kezdődő magyar gyökszavak biztosan, a többi FN gyökszó pedig feltehetően mind w-t tartalmaznak. A W pedig a kettősmagánhangzókat (diftongusokat) ismét mássalhangzóra váltó O/U/W triász „vége”. A W tehát az ősi torokmagánhangzók tovább-fejlődésének egyik útja → diftongusok → W. (A másik út a torokmagánhangzók → diftongusok → lágy magánhangzókká való egyszerűsödése.)
Térjünk vissza: az ás igénk későbbi alakja a wás-wés. A vájt is wáj-nak kellene írnunk (de szerintem az ajtóhoz nincs semmi köze). Hol maradtak fenn mindmáig (a lágy magánhangzókkal párhuzamosanJ) az ősi torokmagánhangzók? A héberben. Akkor ott kell keresnünk valamit, ami szintén ÁS – de torokhanggal kezdődik. Íme, az ảs = moly. Ez a magyar ás, és a későbbi wás(ik)-wés szavunk közös eredete.
Es(ik) az eső. Finnugor: vogul (= manysi) esz- = (madár) leereszkedik, zürjén (= komi) usní, votják (= udmurt) us = esik – ha ezek magyar fonetika szerint is helyesen olvasandók, akkor rokonszavak. A héber esed = vízesés és a gesem (a g- csak előrag) = eső – habár bővített szavak, ezek is. Finnugor lesz itt az eredet – csak a kételyek... Milyen anyanyelvű gyűjtők, milyen kiejtéssel rögzítették e nyelvek szavait, amiknek saját írásuk se volt? – ki tudja ezt ma már ellenőrizni? Az S/Sz kezdetben nem is vált szét, s a kül. nyelvek írásában még akkor se biztos, hogy van két betűjük, ha már kettévált... Ja, a finn wesi (kiejtés weszi) = víz és eső – de az „esik” egészen más: satá.
Mit jelent a magyar és: több is van – is: ez is az – ős: az volt, de már régen. Hát ez a három szó, eredetileg, mind embert jelentettJ. Persze ezt bizonyítanom is kell... Vegyük előre az ős szavunkat. A FN nyelvészet szerint az ugor korból származik: vogul (= manysi) as = anyai nagyapa, mordvin otjse = nagybácsi, szamojéd jasze = apa, finn isä = apa. (Krizsa: a kiejtés isze, de innentől már csak én írtam ki a finn szótárból = ős, atya, apa.) A héber is (hn), isá (nn) = ember. A héber ảv (rövid á-val) = apa és ős – ez ugyan nem rokonszó, de bizonyság arra, hogy az apa és az ős, a finnnek, hébernek, ugyanaz a közös szó.
A magyar és rokonszava a finn usea (kiejtés: uszea) = sok, több, számos. A magyar is rokonszava a finn myös (kiejtés: müösz) = is, szintén – myöte = vele, mellé // ezt most a héberből rakom össze: mi = aki, ito = vele. Hm... Már sokszor elmondtam, hogy a finn nyelv sokkal közelebb van (egykor még közelebb volt) a héberhez, mint a finn a magyarhoz. Hozzáteszem, hogy az európai zsidóság legjellemzőbb fenotípusa (vörösses-szőke szeplős, világító kék szemek, keskeny orrnyílás) is kifejezetten északi.
Az XS és az SX gyökszavak következnek, de előbb egy rövid kitérő.
A gyökvázak jelentősége a történeti nyelvészetben olyan, mintha több tízezer éves, ma is érthető, könyvtárnyi írásleletet találtunk volna. Ezt tüntette el szem elől hivatalos történeti nyelvészet azzal, hogy ránkerőszakolta a „nyelvcsaládosdit”. Megköveteli, hogy elhigyjük (hisz tudományos érv, ok, indok nem létezik): a világ nyelvei egymástól teljesen függetlenül, különböző „alapnyelvekből” kialakulva jöttek létre. Ezzel sikerült dobozba zárnia a sémi nyelveket, azok betonszilárd gyökrendszerét, és kihajítani, még a gyökfogalmat is, a nyelvek kutatásából.
Vegyük észre, hogy a hivatalos Történeti Nyelvészet (TNy), amibe a FN beletartozik - és az Összehasonlító Történeti Gyöknyelvészet (ÖTGy) között semmiféle kapcsolat nincs. A TNy a nyelvek kutatásának még az elvi lehetőségét is 6000 évre maximalizálja. A gyakorlati lehetőséget pedig, olybá nyilatkozik, hogy a “tegnapi” hangfelvételeken kívül csak fellelt és meg is fejtett írásleletekre alapozza. (Jó is volna, ha ott, ahol írás se volt, és már élő beszélők sincsenek, bármire is alapozhatná – dehát mondani mindent lehet.)
RX: rá, rí (sír), (meg-, rá-)ró, ró (vés).
A reá, rá és a -ra, -re ragok. A Tótfalusi szótár megfelelő címszavát (rá) is átnézhetitek – én kivételesen nem a hivatalos Történeti Nyelvészet etimológiai „birkózásával” kezdek. Bár az R hang a természeti környezetben mindenhol hallatszik, az ember számára ez volt legnehezebben kiejthető – így őshang se lehet. Bizonyíték, hogy a kisbabák sose képesek kiejteni, de még a felnőttek egy része is „hraccsol”. (A kínai nyelvben nincs is R). E hang elődje meghatározhatatlan, kemény torokhang volt. Még nem mássalhangzó, de nem is a (nem az általunk ismert) lágy magánhangzók egyike. Az R beszédhang megjelenését az (utolsó) Özönvíz idejére, kb. 8000 évvel ezelőttre teszem.
A „rossz” R: a héber raá = rossz, róa = gonoszság → ráront, kiirt, rút, rínak tőle. S valóban, az RX gyökszavak közös értelme: rosszabbodik, valami rossz történik. Igeképző funkciójában (-xr) csak a ragozó nyelvekben jelent meg, s utóragként elhalványult már a „rosszabbodás” – de helyenként érezhető. Állítsuk párhuzamba a „közömbös” -xl és az -xr igeképzőket: szál / szár, szól / szór, tól-túl / túr, kelepel / kerepel. A rí (bőg, sír). Az FN szerint hangutánzó. A héber ree = rivalgás – rokonszó.
A ró (vés), és a (meg-, rá-)ró. Finnugor származtatás: osztják rogatta (egy darabot levág), cseremisz roem (vág, vés). A héber rảua = megrongált, riúa = rongálás. (Ugye, hogy nem kell és nem is logikus a képzett szavakat szétvagdosva, „elvonással” jutni a tőszóhoz?)
XR: ár, ár (szúr), ár(a), áru, ara, ár (terület mért.), erő, ér, (oda)ér, ér(ik), (meg)éri, ír, író (tejsavó), (gyógy)ír óra, őr, űr, ürü.
Az ár a FN nyelvészet szerint az ugor korból származik: vogul tor (tó), osztják lar, jar (árterület). Orosz rokonszó nincs. A héber ará = átöntötte, -ömlesztette, kiürítette: szerintem ez a meggyőző eredet. Az ár (lyukasztó). FN szerint: finn ora = tüske, tövis, mordvin ura, lapp viorre (ár). Végső eredete talán indoeurópai: óind ará.” Távoli értelmű, de lehetséges héber rokonszó az ảri, ảrje = oroszlán (tüske-karmok, árt). Az ár(a) erdete FN szerint: finn arvo (érték), zürjén artalni (kiszámít). Orosz és héber rokonszó nincs. A FN származtatás helyes. Az ara (menyasszony) FN: valszeg ugor kori, de vitás, hogy melyek megfelelők: vogul oar (anyai rokon), osztják arseh (nővér gyereke), vagy osztják uorti (anya öccse). A magyarban ar volt a kezdeti alak, és nőági férfirokont, utóbb menyet jelentett. Az ara szó a nyelvújításkor kapta mai értelmét. A héber arai = ideiglenes is csak távoli rokonszó lehet – a menyasszony-állapotra. Az ár (ter. mérték: 100 m2). Francia eredetű, a mértékreform (lásd méter) vezette be a latin area (terület) szóból. A latint azonban az arám (a héber tájnyelve) nyilván megelőzte: ảr’a = föld – szerintem ez lehet az eredet.
Az erő a FN szerint ótörök eredetű: ujgur, kun erk (erő, hatalom), kirgiz erk (kény, akarat). A magyarba (kikövetkeztetett) *erig alak kerülhetett, amelynek szabályos fejleménye az erő.” A héber erech = érték és ér = éber, élénk nem rokonszavak, de az ari = oroszlán, az lehet. Az ér (vékony folyás). Finnugor: osztják ler (gyökérrost), votják szer, cseremisz ser (vérér). de lehet, hogy az eredet egy másik ágról: zürjén sor, votják sur (folyó, patak). A héber orek = ér, levél erezet, vér-ér. A sur = sor, sorozat (öhasonlításul a zürjén, cseremisz, votják szavakhoz). Az (el-, oda-, meg-) ér. A FN nyelvészet szerint valószínűleg ótörök jövevény: türk, csagatáj ir-, oszmán er- = elér. Lehet finnugor is: vogul szartit, cseremisz szüran = érint – de mindkét esetben megoldatlan a hangfejlődés.” Megér annyit: finn arvo és a héber erech = érték. Érik a gyümölcs (talán): héber or = fényes, ore = leszed, letép. Valami (pl. baj) éri: erúa = esemény.
Az ír (írás). Tótfalusi: régebben fest, rajzol értelmű volt. FN nyelvészet szerint ótörök jövevény: csuvas sir (innen a mongol jiru = fest, ír). A héber sír = ének, vers, surá = sor, sorozat, ír = város – mindhárom kapcsolatos értelmű, de nem rokonszó. Finn és orosz rokonszó nincs. Az író (tejsavó). A FN nyelvészet szerint ótörök, csuvasos jövevény. Más török szavakból (pl. baskír jadma) feltehető egy ma már nem lelhető (kikövetkeztetett) ócsuvas *irag (író) szó → (gyógy)ír. FN szerint vitatott eredetű. Tótfalusi: valószínűleg ugor kori: vogul tér = orvosság, vagy lehet az osztják ler = gyökérrost, régi gyökér jelentéséből: gyógynövény gyökeréből készült orvosság. Héber rokonszó lehet az ará = átöntötte és az erúj = leöntés, amik mind az író (tejsavó), mind a gyógyírok kinyerésére ráillenek.
Az óra (időpont és időmérő). A latin hora (óra, időszak, időmérő eszköz) átvétele – a szókezdő h a hazai latinban elmaradt. A latin forrása a görög hóra = évszak, hó(nap), óra volt. Az oroszban nincs rokonszó. A héber orlogin = falióra jövevény. Az őr. A Tótfalusi etimológa szerint: Alapja valószinűleg az őriz, amelynek őr- töve az őröl, örvény, őrül szavak ótörök eredetű, és forog jelentésű tövével azonos. Az eredeti értelem tehát kering, köröz lehetett, ami az őrzésnél szokás. Héber rokonszó az ér = éber, élénk. Szerintem ez a magyar őr szó eredete.
Az úr. Talán finnugor eredet: finn uros = hím, kan, urhoon (férfi, hős), lapp varesz (hím állat). Lásd még ország. A héber oresz = földet bérel, erec = föld, ország – úr = fény, tűzJ. Ez az úr szó eredete. Az űr. A FN nyelvészet szerint ismeretlen eredetű – az űr elvonás az üreg vagy üres-ből. Orosz rokonszó nincs. A héber ár = kiürítette rokonszó, ez az űr szó eredete.
Az ürü (herélt juh). Tótfalusi etimológia: ótörök, oszmán irk, kirgiz irik (ürü). A magyarba (a kikövetkeztetett) ótörök *irig kerülhetett. Rokonszó a héber ore = letép, leszed.